A Champs Elysées könnyben úszik. Könnygázgránátok füstjében, s e pillanatban, amikor ezt írom, 2018. november 24-én, szombaton délután, ágyúdörgés hallatszik a bulvár felől, ahol Ödön von Horváth oly furcsa halált halt.

Különleges egyéniség az irodalomelmélet hőskorából, aki sosem tudott franciává lenni, és megfordította az örökösen nyugatról kelet felé áramló kultúracsere folyásirányát. A Helikon Irodalom- és Kultúratudományi Szemle „Tzvetan Todorov, a közvetítő” című számáról beszélgetett a Kelet Kávézóban Földes Györgyi Angyalosi Gergellyel és Z. Varga Zoltánnal.  

felbontatlanul hagyom
a vörösbort. Mr. Morrison,
negyvenhat éve a lét mögött,
mondja, hogy érzi magát?

A gyilkos golyók kioltották az osztrák–magyar trónörökös és felesége életét, de nem álltak meg a két áldozat testében. Tovább süvítettek bosnyák földről a szélrózsa minden irányába, Budapest, Bécs, Róma, Berlin, Párizs és London, Varsó és Szentpétervár, Belgrád, Bukarest, Szófia, Athén, Konstantinápoly és Bagdad felé, millió és millió puskagolyóvá változva, megszámlálhatatlan ágyúlövedékké, gránáttá, torpedóvá és bombává, kínhalált osztó lángsugárrá és mérges gázzá.

Én is ezt mondtam Scott Fitzgeraldnak, amikor kétségbeesetten beszámolt arról, hogy Zelda szerint ő egy nőt se tudna boldoggá tenni. Tényleg nem a méret számít.

Ja igen, még a lövések után hallani valakit, aki oroszul káromkodik és szidja ezeket a „hülye magyar amatőröket”, akik először lőnek és csak aztán kérdeznek. – Gömöri György írása