– Kedves Hölgyem! Ez nem az Ön jegye?
Kérem, tolakodásnak ne vegye,
csak az imént kiesett kiskegyed
retiküljéből, tán csak nem Szeged
az úti célja? Jómagam szintén
odamegyek, örülnék őszintén,
ha társaságomat felajánlva
elfogadná és együtt csodálva
fedezhetnénk fel a mesés tájat,
remélem, Ön ennek nem szab gátat.
– Uram, köszönöm! Kedves áradat,
mi Önből tört elő, itt pár adat,
mi nem nélkülözhető. Esetem
nem Ön, ne vegye zokon, kedvesem
Ön mögött áll épp itt a vonaton.

A metrón

avagy hogy tanul az ifjúság udvariasságot

A metrón ülök. A kocsi közepesen teli, az ülőhelyek foglaltak, az álló utasok között még lehet mászkálni. Mellettem harmincas fiatal apa ül, ölében 4-5 éves formájú fiúcska nézelődik. Hirtelen megszólal:

– Nézd, Apu, annak a bácsinak olyan a pofája, mint a ló arca!

Szoba. Asztal, szék, könyvek, rendetlenség. Üres pohár, tányér. Hátul ajtó. Jobboldalt a kanapén nő hever és telefonál.

NŐ

Igazán nem is voltam beteg. A legdurvább, hogy nem éreztem ízeket. Zöldbablevest ettem, pedig utálom. Egy kis depresszió azért visszamaradt. Hetekig gubbasztottam egyedül. Home office. Egy kis szédülés, rosszkedv, fülzúgás. Hallucinációk…

Ki kell ábrándítanom mindenkit, aki eddig ebben hitt. A tanár is álmos – alszik, éhes – eszik, szomjas – iszik,  sőt, épp oly szükségletei vannak, mint bárki másnak.

Egy nem múló gyomorrontással mentem a körzeti orvoshoz, akit egy fiatalember helyettesített, mert állandóan beteg volt. A helyettes beutalt a tüdőgyógyászatra. Én maximálisan bízok az orvosokban, elmentem, beadtam a beutalót, behívtak.

Már itt voltak gondok, mert egy nagy szobán kellett keresztülmenni, ahol elképesztő mennyiségű és korú röntgengép volt, mint egy múzeumban.

Távolról hallom:

– Foglaljon helyet, T. Úr!

Kezdetben teremté Isten a nagy Bummot.

És monda Isten: Legyen világosság: és gyertyát gyújta.

És látá Isten, hogy jó a világosság, bár gyertya helyett kellék majd villanykörte; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől: és lőn este és lőn reggel, első nap.

—

És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétségre így legyinte: ó, Istenem!

Karalábét ettem, pedig nem akartam. Csikar a hasam, ezzel nem számoltam.

Takaros énemet a háttérbe raktam. Karosszékben ülve lábam betakartam. Karácsony is eljött, még mindig karantén van. Karimás kalapom a fogason hagytam. Karmazsin csizmámat a sarokba dobtam. Oda a karizmám, vakarom a fejem, nincsen már zenekar, aki fellép velem. Zárva a Karaván. Kardomba dőltem. Utam a Zaci felé veszem, karikagyűrűmet zálogba teszem. Az árából fukarkodva egy karéj kenyérre futja, karvaly karmokkal megkaparintva.

Engem a külsőségek érdekelnek. Nem izgat, mi van a fejedben. Én kilóban mérlek. Mutasd, feszes-e a popsid, kerek-e a melled? Hibátlan a bőröd? Ha nem, hát nem is kellesz. Megvan-e a presztízs, öltözéked fess-e?  Sznob vagy-e eléggé, kigyúrt testem vonz-e? Azt mondod, ficsúrként esélyem sincs a szerelemre? Lenne inkább gógyim, mintsem téged nézlek? Bámulom tökéletes tested, s közben megigézlek.

Felfoghatatlan. Sehogy sem jó, lépésnél lüktet, feszít, gyulladt. Auuu. Fogd rövidre, kérlek! Ne tarts fogva! Hadd foglalkozzak már mással! Na jó, abbahagyom a Nyafogást. Befogom. Elfogadom, most ez van. Időpontot foglalok az orvosomhoz. Elfoglalt, nem fogad. Fogy a türelmem. Így mikor fog meggyógyulni? – pufogok. Már a fogantatásomnál eldőlt, hogy fogékony vagyok az ilyesfajta problémákra. Elfogult vagyok, ráfogom a genetikára. Micsoda, örökbe fogadtatok? Fogadóban alszom!

Megannyi jellel üldöz a szerencse. Immár harmadjára szarta telibe a sirály kommandó a bicikli ülésemet. Ez szó szerint égi jel. Ideje volna kaparós sorsjegyet venni, mert eddig csak az ülést kapargattam. Ha így megy tovább, guano-bányát nyithatok a madárszarra alapozva, és én leszek a foszfátkirály.

Tolószékben ül Zsófi néni, a hatalmas nappali közepén. Mellette kis dohányzóasztal, rajta a mobilja, kis tányéron szendvics, nagy bögre tea. Körülötte lezárt és félig telt papírdobozok. Egy középkorú asszony ráérősen holmikat csomagolgat.

– Jaj, Margitkám, maga a legjobb szomszédom! Nagyon köszönöm a segítségét! Látja, milyen bolond vénasszony vagyok, vénségemre költözködöm.

Csendesen ücsörögtünk asszonykámmal a teraszon a délutáni kávénkat kortyolgatva, miközben az utca forgalmát néztük elgondolkodva. Ami valljuk be, nem volt túlzottan megerőltető, mivel egy kis falu mellékutcájában lakunk, és az utolsó fél órában csak egy tollfelvásárló autó és a részeges szomszéd, Laci járt arra, aki köszönésképpen intett is felénk. Ám ezzel a mozdulattal el is veszítette a kontrollt a kerékpárja irányítása felett, ami már láthatóan eddig sem volt egyszerű számára.

avagy vérfertőzés három felvonásban, több órán keresztül

(kötelező védőoltást  az illetékes Tűzoltó parancsnokság ad Niagara fecskendővel, közvetlen az előadás előtt, vagy jegyvételkor)

avagy négy családtag variációja egy témában

A mostani időkben nem esszük, inkább szomjazzuk a humort. Néhány falat azért jut, ha belépünk a különböző közösségi oldalakra. Néhány karikatúra, kandi kamera, ki mire kattan. Nincs is ezzel baj. Amondó vagyok, a humorban a személyes kontaktusban élhetjük ki magunkat igazán. Amikor eljutunk a jókedvnek arra a szintjére, hogy azon is nevetünk, amin nem is kéne!

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, de még egy hexameterrel is arrébb, volt egy csodálatos ország, Irodalmia. Hősi Eposz volt a király, aki egy verslábon forgó, csodálatos palotában lakott. Békés, derűs életet élt feleségével, Elégiával, valamint két csodaszép lányával, Iróniával és a kis Epikával.

Most, hogy az orvostudománynak sikerült kifejleszteni a fél emberiséget kiirtani képes biológiai fegyvereket, és még ennél is nagyobb áldozatokkal e rémet lebirkózni képes ellenszert, vagyis sikerült saját magát megelőznie, majd legyőznie, nos most már kísérletek folynak majmok fejátültetésével.

Gondoljuk csak el, micsoda lehetőségek tárháza nyílik meg...! Mint legkézenfekvőbb példa talán az lehetne, hogy a feleségem meg én fejet cserélnénk.

– Jó estét kívánok! Örömmel tettem eleget meghívásuknak, habár ilyen nagy létszámú csoport előtt egy kicsit mindig zavarban érzem magam. És ugye, valakire, például ha színész az illető, a lámpaláz kedvezőleg hat, hát rám ugye, vagy pontosabban velem, ez nem így van. Vagy legalábbis többnyire nem.

                                                                                                           A német cenzorok --------

                                                                                                           -------------------------------

Nincs március 8., nem arról beszélek!

Egy szempár, és mögötte számtalan kusza gondolat! Tények, számok, pletykák, millió adat!

Mosoly, sírás, félelem, aggodalom! Mik ezek?

Reggel korán ébresztett a vekker.

Álmosan, de mégis némi elégedettséggel néztem Breitling karórámra, amely halkan, de kitartón jelzett. Hat órát mutatott, és mikor vettem, kétmillió forintomba fájt. Kimentem a fürdőszobába, végigsimítottam az államon, épp annyira voltam borostás, amennyire szerettem.

És persze nem csak én, a csajok is…