Heverni szerettem s nézni az eget
S míg szemem előtt felhők
S rajokban legyek
Mézes csókjával altatott el a dél

Valódi pornó az, hogy meg fogunk halni.
A lentiben sem lesz színné, ami fonák,
Sliccekbe nyúljatok, mélyebben, esztéták!
Orgazmus-fődíjnak föld jár – egy lapátnyi.

a fagy virágai se díszítsék rólad álmodott álmaim.

Hótakarótól fáradó fák a tájban.
Fárad a galamb is, hideg van,
unalmas hideg,

A világfalu jobbágyai hajnalban
kelnek kialvatlanul és rosszkedvűen

A torzszülött műnéger, akit – verbatim – „kipróbáltál”,
Miután az én időm lejárt.
Látod, nálunk okosabbak a hibernáló medvék.
Könnyeim csak akkor eredtek el, mikor szembesülnöm
Kellett a kelletlen ténnyel, hogy
Fajként sikerültünk félre.

Kövek hordozzák a vizet. Vizek hordozzák a követ

a bácsi, egy szörnyű bácsi meggyel kínálta. másra nem emlékszik, csak hogy hirtelen sötét lett. fázott, és csobogott a kádban a víz.

Átadják hamarosan szíved fölött az aszfaltot,
Kolozsvár sírkövén nem lesz több repedés,
Se burján, se szerelem, az erőszaknak vége,

Ezeket a líraköteteket szerették leginkább az olvasóink 2019-ben.

Találkozzunk a Boldog Újban van benne Happy s jó sok New van! 

az ujjak dohogó, táncos őrültek,
parázsléptük fel-le jár a bőrön.
túlhevült kályhaszív,
mélyén tölgy ropog,
a szobában egyre melegebb lesz.

Az Irodalmi Jelen versösszeállítása ‘89 karácsonyának emlékére.

Van ugyan miért, mégse fél. Nincs már szülő, család, rokon. A híd korlátján imbolyogva áll, mint áldozati állat a barlangrajzokon.

ablakomban a kaktuszok most pálmafák
a szürkület csókolja nőm homlokát
árnyékában két holttest felszuszog
kócos hajuk sárgaparton mint szurok

A költő, a költő! Ott szalad a messziségben,
fekete macska üldözi a házak tetején,

félig állat, félig ember, benne fut össze ösztön és megfontolt bölcselet.

Egyedül maradtunk a pusztulás
fogatlan állat-ínyén, meztelen.

Tarts meg, kedves, mondom, eldőlni készülök, ilyen könnyű testeknek pedig örökké tart lezuhanni.

A régi magyar irodalom jelentős lírikusának élete és életműve – csupa talány. Ha igaz, a 16. század első felében élt és alkotott Nyugat-Magyarországon, jelen volt Kőszeg ostrománál is. Egyik versében Sylvester Jánossal közös leleményének tulajdonítja a klasszikus időmérték meghonosítását. Nyilván ezért is eshetett rosszul neki, hogy Sylvester, immár újszigeti nyomdászként – pajzánságukra és istentelenségükre hivatkozva – megtagadta verseinek kinyomtatását. A kortárs nyugati líra formáit meglepő magabiztossággal felhasználó Névtelen költeményeit így kéziratos formában kellett felfedeznem egy, a nirgendsbrunni egyetemi könyvtárban lappangó kódexben, amely ki tudja, hogyan keveredett oda.
Mármost, hogy ezek a versek a felfedezésük közben születtek-e – alkalmasint mind közül ez a legkülönb talány.