Kedves Olvasó! Szokott néha arra gondolni, hogyha holnap meghalna, akkor mit hagyna maga mögött? Létezik egy emberfajta, aki szinte naponta farkasszemet néz ezzel a kérdéssel: a költő.

Böszörményi Zoltán Fellázadt szavak című kötetének is a szembenézés fent említett gesztusa a legerőteljesebb mozgatórugója. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a szerző Ettore Majorana álarca mögül szól. Persze ezek nem szerepversek, sokkal inkább az alterego-teremtés sajátos kísérletei.

Halkan mondom, te vígan fogadod,
szerelemmel szeretni, hát itt vagyok,
szerelemhegyek pőre válladon,
hegyeid terhét önként felvállalom.

„Ahol a megkülönböztethetetlen megcsillan a fényben, / ott a fény cérnavékony szélei az ellenálló térben.” – Michael Foldes verse Böszörményi Zoltán fordításában.

Tóth Máriának a bukaresti Kriterion Kiadónál 1979-ben megjelent, A futár halála című regénye negyvennégy év után új szerkesztésben látott napvilágot, ezúttal Budapesten. Két évvel ezelőtt, amikor aradi otthonában meglátogattam az írót, nem sejtettem, hogy életre szóló élményben lesz részem. A dedikált regényt magammal vittem Barbadosra, és együltömben elolvastam. Napok múlva visszalopakodtam a történet színhelyeire, a történelem emberi tragédiákkal zsúfolt folyosóira, a szereplők sorsát görgető idő ösvényeire, és nem tudtam a hangulatuktól megszabadulni.

Virít a felhők között a foltnyi vér,
ívlámpák szórnak hajadra lomha fényt.
A körönd is a fénykép része, apró
máglyák ülik körbe.

Hát méges van Isten, nyugtázta a pap,
s úgy tűnt az őszi melegben,
Pókahalma régi helyén
az ősi nyíres fái is látszottak.

Az elmúlt év kimagasló alkotóinak adományoz díjat minden évben az Irodalmi Jelen. A díjátadóval egybekötött irodalmi estet idén szeptember 15-én délután tartották Aradon, a Jelen Házban.

Bódult őszi fényekben úszott a belváros, amikor Böszörményi Zoltán Regál című kötetbemutatójának helyszínére, a Magyarság Háza felé haladtam a kettes villamossal, a Duna mentén. A Parlament elé érve mindig meghatódom. Egy budapesti lakosnak valószínűleg nem tűnik fel, beépül a tájba, az élet természetes része naponta elmenni előtte, ezzel szemben engem mindig valami transzcendens erő, nosztalgikus hangulat kerít hatalmába ilyenkor.

Sem eszmék, sem irányzatok, sem csoportok, sem iskolák – csak hangocskák, darabkák, törmelékek. Ha röviden kéne bemutatnom a kortárs költészetet úgy általában, ilyen megengedő mélabúval tenném. De nicsak, kifelejtettem valamit, ami oldhatja a bút: a karaktert. A költői figurát. A versszerző embert, a tollforgató halandót, akit a leírt szó örökkévalóságának hübrisze kísért.

ki az utcasarkon álldogál
a benső végtelen végein
a szélre vigyáz
körötte felszeletelt világ
ráhangolja a jelent a múltra
a többi napfény
máz
későn veszi észre
csak a lélek szunnyad
a papírlap szélein
semmi-vár

Azt akarom, szeresd a feletted
tétovázó felhőt, képzelődj
múlt nyarakról, légy bizakodó,

A Magyar Művészeti Akadémia különleges szépségű óbudai épületében, akadémikusok, köztestületi tagok és külföldi költővendégek jelenlétében zajlott Böszörményi Zoltán Fellázadt szavak című verseskötetének bemutatója.

Van-e a versnek jövője, a szónak fényűző fészke, mit gondolt erről Lászlóffy Aladár, Ady Endre, Faludy György, és hogyan látja Böszörményi Zoltán? – izgalmas versfelolvasással és pörgős válaszokkal találkozott az, aki az eső ellenére kimerészkedett szombaton délben a Vörösmarty térre, és meghallgatta Böszörményi Zoltán Fellázadt szavak című kötetének a bemutatóját.