Az írott szöveg holt betűi az olvasók gondolataiban kelnek életre. Úgy tűnik, Böszörményi Zoltán könyve esetében ez különösen igaz. Bővítheti az ismereteinket, lehet rajta töprengeni, lehet vele vitatkozni, többféleképpen értelmezhető, továbbgondolható.

A Darabokra tépve című nagyregény műfajilag nehezen behatárolható, modern kísérleti regénynek nevezném, ahol a szerző többféle regénytípust és irodalmi műfajt ötvöz.
Az esszéregény, a fejlődésregény, a kalandregény, a novella, az újságcikk, az interjú, a poétikus, leíró részek, a versek, a kordokumentum, a fénykép, a napló és a levél tudatosan felépített, színes, kavalkádszerű ötvözete. Az író nem riad vissza attól, hogy szereplői filozófusoktól idézzenek, s a filozófiát a mindennapok szerves részeként kezelve éljenek, sőt még attól sem, hogy Karl Marx verseiről beszéltesse hőseit, de újságcikket, interjút, levelet, naplót is belesző a szövegbe, illetve a regény szereplőinek életébe.

gyűjtöm az erőt, hogy újra, ha kell, százezerszer négy égtáj felé kiáltsam: megtaláltalak, Hazám!

Hollóhajú éj fürdik a Temze vizében,
meglátja magát benne a hold,
kikötne valahol,
lenne ő a holdkomp,
az a vagány járgány,
mi átvisz egy másik,
fényben fürdő partra.

Megdermedt körülöttem a világ, amikor elmentél, te bátrak bátra. Felöltötted ruhádat, búcsút sem intve kisiettél a ködös őszbe. Itt hagytál minket a délibáb kezében tündöklő mindenségben.

Különleges könyvekhez különleges bemutató dukál: az Írók Boltjában – a szabályoknak megfelelően – közönség nélkül, online közvetítéssel beszélgetett Böszörményi Zoltán és Varga Melinda újonnan megjelent köteteikről.

Hogy a költészet valóban mennyire trendi még járvány idején is, nemcsak a Petőfi Irodalmi Múzeum népes közönsége bizonyította az Irodalmi Jelen díjátadó gáláján, de azok a fekete-piros, feliratos szájmaszkok is, amelyeket Viola Szandra munkájának jóvoltából viselhettek a rendezvény résztvevői.

magyarokat is elárultak Trianonban,
vörös forradalmat varrtak a nyakunkba,
szeletnyi ország, mi megmaradt,
és a kongó harangok hangja bennünk és mindenütt.

Ebből a rám nehezedő világból, én csak a tavaszt értem,

Én is úgy kóstollak meg, nyugodt, ráérős türelemmel, hogy tovább tartson a részegítő aktus, simogató ujjaim vándorlása bőrödön

Hiszem, a történelem végül minket igazol,
mert nincs és nem volt a földkerekségen
olyan ország és nemzet, amelyet ennyire
és ilyen igazságtalanul
kifosztottak és megcsonkítottak volna.

ezeréves vágy kúszik az égbolt testére

Látom, amit felkínál a látomás, törvény, szív és fogalom.

senki sem éhes a szóra de kívánja a kimondhatatlant a feltörő öröm ízét a koriander illatát a tüzet a lázadást a pillanatot amikor nem kell megalkudni senkivel és semmivel

A megváltás egy örök pillanat - Az Irodalmi Jelen húsvéti szonettkoszorúja

Törvényt bont a kényszer, lerántja leplét a valóságról, kitakarja vézna testét,

Lóg az égen a fáradt hajnal lába.

Az ezüstfényű ragyogásban,
amerre nézek
fekete rózsák
vérben izzó vörös kemencéje.

Heverni szerettem s nézni az eget
S míg szemem előtt felhők
S rajokban legyek
Mézes csókjával altatott el a dél

a fagy virágai se díszítsék rólad álmodott álmaim.