Szilágyi Domokos már 1970 júniusában elkészült a tervezett antológia véleményezésével. Kovács Erzsébet bukaresti szerkesztő augusztusban arról értesíti Dávid Gyulát, hogy a referátum Szász Béla főszerkesztő íróasztalfiókjában várja a sorsdöntő verdiktet. – Cseke Péter esszéje egy izgalmas irodalomtörténeti nyomozásra invitálja az olvasót.

"... még vizsgálni kell és érdemes, hogy együttműködése a román titkosszolgálattal mennyire veszélyeztette mások szabadságát és életét. 1976 novemberében bekövetkezett (és akkor megmagyarázhatatlannak tetsző), váratlan halála az egész magyar nyelvterületen nagy megdöbbenést okozott. Az öngyilkosság hátterében álló rendőrségi kapcsolat csak néhány esztendővel a bukaresti rendszerváltozás után derült ki, mindez viták kereszttüzébe állította költészetét. Munkásságának irodalmi értékét mindazonáltal senki sem vonta kétségbe, mértékadó vélemények szerint (ezeket magam is osztom) inkább a diktatúra áldozata, mint kollaboránsa volt."

Hogyan dolgozott Szilágyi Domokos az Öregek könyve című költeményén, amelyről újonnan előkerült irodalmi kordokumentumok mesélnek, milyen jelentős drámákat hagyott az utókorra Méhes György – ennek jártunk utána a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét 3. és 4. napján.

Európát játszottam. Kusza játék.
Északot, Délt, keletet, nyugatot.
Egyik félt. Másik röhögött. És
simogatott. És rúgott. Ugatott.
(Szilágyi Domokos)

Trükkök helyett a valódi düh szikrái,
szóözön helyett belső tűzözön.

Összevont július.

Az ember már nem kapkodja a fejét, szeme nem tikkel, hangja nem csuklik. Belefásult. Elég. Már minden elég. A komenista kom-jánál végigszánt gerincén a jól ismert gyomorfordító kíváncsiság, ugyan most kit nyírnak ki másodszor, harmadszor, ötödször? Már azt se kérdezi meg, mikor lesz ennek vége? Hogyan lesz vége ennek a mocsoknak?