Hajlott hátú néni kendővel a fején 
lépett a gyógyszertárba, anyámmal a húszéves
mérlegre ragasztott Vuk-matricát kaparásztuk,
a nővérem lelökte a nátrium-szulfátos üveget.

Az utolsó beszélgetés  

Hevesi Judit versei

Patika

Hajlott hátú néni kendővel a fején 

lépett a gyógyszertárba, anyámmal a húszéves

mérlegre ragasztott Vuk-matricát kaparásztuk,

a nővérem lelökte a nátrium-szulfátos üveget.

kiteregetett halottaim nektek hány
kenyérkatona jutott egy napra
amíg a föld felett éltetek
a konyhában várom be a gyalogosokat 
vontatottan és kiszáradva érkeznek
mindnek megvan a sejtbe illő helye

A végső időcsapda – Papp Attila Zsolt versei az Irodalmi Jelen oldalán.

Török Panka 

Rózsakert, ősszel

Ma este rózsaillatú
rozét iszom
esővizes kehelyből.

Csukott szemem látni fog, 
minden porcikám
megérzi majd az őszt.

És vak leszek. Vak a nadragulyától
és mindentől,
ami a kertedben nő,

Mit én neveltem könnyeimmel
és istenektől lopott
tompa fénnyel.

és kérdezted, hogy
hoztam-e virágot,
nemet intettem,
és körbemutattam,
hogy itt nincs virág,
se nedves orrú állatok,
se tündöklő angyalok
(csak te és én, meg a halál)

Tengerváros

Petőcz András

A tengert kimondani

nem sikerül kimondani a tengert, nincsen rá szavam,
tudom, mit jelent a szó, víz, és ismerem a só ízét is,
sok-sok H₂O-molekula is gyakran takarja bőröm,
de a tengert elmesélni biztosan nem tudom

valami városban vagyok, azt mondják, tengerparti,
tengerparti város, így mondják az itteniek, akik
szinte nem látnak semmit abból, ami körülveszi őket,
nem látják, hogy valamiféle kékség terül lábaik elé

Mocsarak tüzelik fel a vágyat aranyszín lelkemben...
Távol kongása Másfajta Harangoknak... Alkonyfényben
Sápad a szőke búza... Lelkemben a hús borzongása kél

A szív kapujában
gyöngyöző hajnal remeg,
a tárnákból
vérfolyó iramlik át az úttalan tájon,
sodrása lüktet,
sós illatú vágyban feldereng,

A víz játéka

Hegedűs Gyöngyi, László Noémi és Király Farkas versei

 Ferenczy Károly: Kavicsot hajigáló fiúk

Hegedűs Gyöngyi 

Kavicsot hajigáló fiúk

Nyáron mindig a szerelem
A vetkőzés
A fülledt éjszakák

Egyensúlyát veszti egy levél, /
lehull, /
időtér figyeli, míg földet ér. /
Ennyi vagyunk: /
a végtelen gyűrődései.

Uram, eleinte minden olyan 
reménytelennek látszik.
Szennyes edényhalmok

magasodó gleccserei, 
mintha földlemezek mozgása
túrta volna egybe őket,

kikezdhetetlen természeti erő.
Együtt és egyenként is

legyőzhetetlennek tűnnek,

szerény mosogatói szándékom pedig
szánalmas hangyaigyekezetnek.
Szélkergetés és hiábavalóság

az ember minden dolga itt a földön,
legkivált igaz ez a mosogatásra,

hinni benne konokul, mindenek ellenére,

Úgy tartják, az óceánnak nincsenek emlékei,
erre gondolok, míg újraindítom a mosógépet,
és addig figyelem a víz forgását az üres dobban,
míg végül maga alá temet a homokos part

Hirtelenfiatal,
tekintete, akár a víz, metszett ívű
koponyáján finom pihék: a leukémiások
kopaszsága.

kéményseprő lett nem jogász
mit sem sejtve fütyörészett
én pedig hálát adtam az égnek
hogy ma szép idő van
és a kertben lehetek
és hogy az ápolók ma reggel
a gombos kényszerzubbonyba
öltöztettek fel

Az emberek a mulandóságra tippelnek,
mint megbízhatóra a törvények közül.
A múlt sok rétege biztos nincsen meg,
és még az eljövendők se léteznek,
hogy megtörténnek-e, majd kiderül.

Csönd térde roppan,
mázsás a magány,
múlt nyarak arca
néz vissza a tóból,
emlékek, mosoly, táj.