Jelenlétünk Jelen-sörrel

Autós egységeink az Arad–Szeged–Enying–Budapest-tengely négy pontjáról vágtak neki a déli határnak, hogy keresztülszelve Észak-Szerbiát Újvidéken találkozzunk, azon belül is a város „budai” részén, Péterváradon. A Duna túlpartján elterülő helység (szerbül Petrovaradin), bár saját önkormányzata van, lényegében egybenőtt Újvidékkel. Ékessége a várdombon álló történelmi erődítmény, ahol múzeum és szálloda működik – mi is itt szálltunk meg, csodás kilátással a Duna kanyarulataira. No meg a lebombázott újvidéki hídra, amely helyett már természetesen építettek újat – a kecses ívű fehér szerkezet a budapesti Erzsébet hidat juttatta eszünkbe.

Kilátás a péterváradi erődben épült szálloda elől

A lerombolt híd maradványai

Az erődből a Péterváradi hídon sétáltunk át az Újvidék városközpontjához közel eső Forum Házban működő magyar étterembe, ahol vendéglátóink jóvoltából jóllakhattunk – nem is akárhogy. Az ételnevek megfejtésével nem volt sok gond: hiába a szerb írásjelek, a brassói aprópecsenye, a sárgarépa, a túróscsusza, a „magyar csorba” (ez utóbbi a levesek között) igazán nem okoztak fejtörést. Ahol pedig fordítókra volt szükségünk, figyelmes vendéglátóink és idegenvezetőink, Sági Varga Kinga és Patócs László mindenben segítettek. A legnagyobb sikere persze a Jelen sörnek volt – ez a legnépszerűbb márka a környéken, szerte a városban belebotlottunk a hirdetésébe, s mire hazaindultunk, azt is megtanultuk, hogy a „szarvas” jelentésű „jelen” fontos szimbóluma a városnak. Az ebéd végére érve úgy döntöttünk, a vacsorát ki is hagyjuk, de idő sem lett volna rá, hiszen a városnézés és a fél nyolckor kezdődő estünk előtt még egy jófajta pálinkára is vendégül láttak minket a Fórum Kiadó vezetőjének irodájában.

 

Finom falatokra várva a magyar étteremben. Balról jobbra: Boldog Zoltán, Hudy Árpád, Böszörményi Zoltán, Bege Magdolna és Mányoki Endre felesége, Ica

Balra vendéglátónk, Patócs Laci, mellette Csipkár Nándor, az IJ informatikai "agya" 

 

A Vajdaság fóruma

Virág Gáborhoz (és a remek pálinkáért) csak két emeletet kellett feljebb menni – itt működik a nagy múltú vajdasági magyar könyvkiadó szerkesztősége, akárcsak a helyi magyarság napilapja, a Magyar Szó. Az 1957-ben alapított Forum Kiadó kezdetben a jugoszláviai, ma a vajdasági magyar írók egyik legfontosabb szellemi műhelye. Virág Gábor, aki másfél éve áll a kiadó élén mint igazgató és főszerkesztő – ez legalább két munkakör, magyarázza Gábor, miután leültünk az irodájában, hiszen rengeteg adminisztratív teendő hárul rá –, rögtön meg is mutatja legfrissebb kiadványaikat. Többek között Csorba Zoltán Homéroszi kapocs című kalandregényét, amely Platóntól Arisztotelészen és Goethén át Szerb Antalig eleveníti fel a különféle poétikai eljárásokat, mindezt rejtői humorral átitatva; Böndör Pál Bender & Tsa című kötetét, amely a Fórum Könyvkiadó meghívásos regénypályázatának 2013. évi díjnyertes munkája; vagy Antalovics Péter új kötetét – a fiatal szerző többedszer szerepel az Irodalmi Jelen Top10-es rovatában is, mint a legígéretesebb felfedezettek egyike.

 

Virág Gábor bemutatta friss kiadványaikat

Virág Gábor elmondja, hogy a kiadói műhely 2008 júliusától Forum Könyvkiadó Intézet néven működik. Bár létük, működésük nincs veszélyben, hiszen két alapítójuk, a Vajdaság Autonóm Tartomány és a Magyar Nemzeti Tanács minden évben biztosítják a könyvek előállításához szükséges támogatást, azért nekik is ki kell használniuk a modern technika összes lehetőségét, hogy eljussanak olvasóikhoz. A legnagyobb gond itt is a terjesztés, a határon túlra már nem nagyon sikerül eljuttatni kiadványaikat. Ennek érdekében is egyszerűsítették az online terjesztést, amelynek segítségével egy-két kattintással megrendelhetik az érdeklődők a könyveket, bár egyelőre csak Szerbia területéről, de később talán az anyaországból is.

A Forum tudományos folyóirata, a Létünk

A Forum a vajdasági magyarság egyik legfontosabb kulturális intézménye, az épület folyosóinak szekrényeiben megtalálhatók mindazok művei, akik egykor itt kezdtek publikálni: Tolnai Ottó, Domokos István, Ladik Katalin, Balázs Attila, és még sokan mások. „Egykor pesszimista nézeteket vallottam – mondja Virág Gábor visszatekintve a kiadó körül pezsgő irodalmi életre –, de most nagyon sok fiatal jelentkezik, fordítanak is, elsősorban szerbről magyarra.” Ugyanebben a házban működött egykor a Forum Nyomda is, tudjuk meg, amely a bélyegnyomtatás révén a volt Jugoszlávia második legjelentősebb nyomdája volt. A körfolyosó ablakain kinézve a szomorú hangulatú belső udvarra és az erősen felújításra szoruló épület alsó szárnyára, láthatjuk a ma is működő nyomdát.

 

 Választás előtt

A Forum jelenleg harminc körüli kötetszámot jelentet meg évente, noha idén ez negyvenre fog rúgni, számolgat Gábor. Éves tervüket az igazgatóbizottság fogadja el, és a Nemzeti Tanács, valamint a Vajdaság Tartomány hagyja jóvá. Ennek következtében vannak bizonyos kötelezettségeik a megjelenések terén, meséli az igazgató, de a kínálatot elnézve ez nem csorbítja a választék sokszínűségét. A legnagyobb üzleti siker az a nyelvkönyv, amelyből a szerbek magyarul tanulhatnak – a közelmúltban jelentették meg, nem véletlenül: mostanában rengetegen igyekeznek letelepedni Magyarországon, s ehhez, valamint a magyar állampolgárság megszerzéséhez kell a jó nyelvtudás. Egyébként épp a választási kampány finisében érkezünk a Vajdaságba, mindenfelé plakátok, vasárnap lehet a szavazatokat leadni – a Forumnak sem mindegy, milyen támogatóra talál majd a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházában. A közbeszerzési kötelezettség jócskán megnehezíti a dolgukat, jövőre elvileg még a tiszteletdíjakat is közbeszerzési pályáztatásnak kell alávetni – meséli Virág Gábor, akinek épp ezen kötelező körök miatt alig jut ideje az érdemi főszerkesztői munkára.

 

A Forum nagy sikerű nyelvkönyve

De a sikerek azért megvannak: több kötetüket is újra kellett nyomni, és az új igazgató munkálkodása óta többen emlegetik, hogy a kiadványok is megszépültek. A könyvek mellett a Forum két folyóiratot is megjelentet: a Híd és a Létünk készül itt. Mindkettő példányait fellapozhatjuk – a Híd az irodalomé és a művészeteké, a Létünk elsősorban a tudományé, a kultúráé. A Híd idén jeles évfordulóval büszkélkedhet: nyolcvanéves lett a jelenleg Faragó Kornélia főszerkesztésével készülő folyóirat, melynek Bányai János, Böndör Pál, Harkai Vass Éva, Jung Károly, Lovas Ildikó, Náray Éva, Ózer Ágnes, Szabó Szilvia, Toldi Éva, Tolnai Ottó, Végel László, Vickó Árpád és Virág Gábor a főmunkatársai.

 

 A Híd a szépirodalom legfontosabb vajdasági fóruma

Hídon, körben

A folyóirat körül kialakult állandó, fiatal szerzőkből verbuválódott a Híd Kör – meséli immár Patócs László, aki a maga huszonnyolc évével „öregnek” számít a szellemi műhelyben. A beszélgetésünk közben épp belép Fehér Dorottya, aki maga is az újvidéki Magyar Tanszék hallgatója és híd-körös, de rajta kívül még legalább húsz oszlopos tagja van a – nemcsak formálisan működő – társulásnak. Mint Sági Varga Kinga hozzáteszi, pár hónapja már bejegyzett egyesületként tevékenykednek, elkezdték többek közt a szerb–magyar költői estek szervezését, a Kultúrpass-sorozatot, amelynek az Irodalmi Jelen is vendége, az „Olvass be” című kritikaesteket, amely a FISZ kezdeményezése, és Újvidéken a Híd Kör szervezi. Szépírói, fordítói és tanulmányírói műhelyt is indítottak. A Híd folyóirat egyébként nyáron két különszámot szentelt a fiataloknak, ezt is megnézhettük a szerkesztőségben.

 

Fehér Dorottya és Patócs László nem egyszerűen csak kollégák

Virág Gábort még faggatjuk egy kicsit a vajdasági magyarság kulturális helyzetéről, s a főszerkesztő nem titkolja: újabb és újabb elvándorlási hullámok után kellett mindig újraépítkezniük. Nagyon sokan áttelepültek az anyaországba, ugyanakkor valahol ez tette lehetővé, hogy a fiatalok átvegyék a stafétát – ezért ülhet ma ő is a főszerkesztői székben. A „nagy öregekkel” persze nem szakadt meg a kapcsolatuk, ők is minden héten bejárnak a szerkesztőségbe. Faragó Kornéliának köszönhetően megvan a fiatal bölcsészhallgatókból az utánpótlás, csak megtartani nem tudják őket: az egyetemi évek után nem jutnak állandó munkához, ezért visszatelepülnek a falujukba, átköltöznek Magyarországra, vagy külföldön próbálnak szerencsét.

Míg a Forum kifejezetten a Vajdaságban élő magyar alkotókat jelenteti meg, a zentai Zetna, melyet nem közpénzekből működtetnek, hanem civilszervezet áll mögötte, sokkal több Magyarországon élő szerzővel dolgozik. A Forum a díjait is a térségbeli alkotóknak osztja – évente három rangos elismerést ítélnek oda: a Híd Irodalmi Díjat, a Forum Képzőművészeti Díjat és a Vajdasági Magyar Művészeti Díjat. A Forum és a Zetna mellett a Vajdasági Művelődési Intézet, a szabadkai Életjel (Dévavári Zoltán, a Csáth-hagyaték gondozója vezeti), az Agapé és a topolyai Solymosi Könyvesház foglalkozik a régióban kiadványok megjelentetésével, tudjuk meg Virág Gábortól; őket a Vajdasági Magyar Kiadók Egyesülete fogja össze.

 

Régiók fölött: az Irodalmi Jelen

Miután Virág Gábor bemutatta kiadójukat, Böszörményi Zoltán veszi át a szót, hogy az Irodalmi Jelenről meséljen. Kezdetben, míg csupán a Nyugati Jelen mellékleteként jelent meg, főképp helyi szerzőket közölt, meséli a főszerkesztő, ám egy egész országnyi olvasóhoz akartak szólni, kilépni a provincialitásból. A két világháború közötti Aradon megvolt a színvonalas irodalmi folyóiratok hagyománya, a Nagy Dániel, Franyó Zoltán szerkesztette Géniusz és Új Géniusz nagyon fontos irodalmi lapok voltak, ők is sokszor budapesti kollégáktól kértek kéziratokat.

 

Böszörményi Zoltán megismertette az Irodalmi Jelen történetét Virág Gáborékkal

Eleinte Kolozsvárról, Budapestről, Szegedről érkeztek szerzők, majd egyre több helyről. Egy időben a legnagyobb példányszámú magyar irodalmi lap volt az Irodalmi Jelen, 21 ezer példányt is nyomtak, idézi fel Böszörményi Zoltán. Ezek a régi lapszámok most is megtekinthetők a honlap archív anyagai között. A 32 oldalas, nagy formátumú lapot, melyet Kecskeméten nyomtattak, idővel leépítették. A remittendát egyébként sosem zúzták be, a Könyvhét alkalmával mindig elkeltek a lapszámok.

A digitális formára való áttérés új korszakot nyitott. Egy darabig csak az interneten volt jelen a folyóirat, pontosabban – teszi hozzá immár Bege Magdolna, az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese –, amikor megszűnt a nyomtatott változat, a Nyugati Jelen című, Aradon megjelenő regionális napilap nyolcoldalas mellékleteként megmaradt, mind a mai napig. A folyóirat tehát három pilléren áll: interneten és nyomtatott számokban, illetve a napilap havi mellékleteként jut el az olvasókhoz.

 

Egy kis történelem: Bege Magdi el is hozott egy másolatot az első lapszámból

Böszörményi Zoltán, aki nemcsak főszerkesztője, hanem a lap alapító-mecénása is, elmondja, hogy az Irodalmi Jelen nem részesül állami támogatásban, eltekintve a könyvek megjelentetésére alkalomszerűen odaítélt jelképes összegű NKA-támogatásoktól, szubvenciót csak a Nyugati Jelen kap a romániai RMDSZ-től, így szerényebb keretekkel, a könyvkiadás terén alacsonyabb évi címszámmal dolgozik. Ettől függetlenül, ha valaki végigtekint az elmúlt négy év lapszámain, a Kárpát-medencéből szinte mindenki jelen van, aki a magyar irodalom említésre méltó szerzője, szereplője. Nem számít, hogy bal- vagy jobboldali alkotó-e valaki. Ilyen értelemben az Irodalmi Jelen liberális lap: senki előtt nem zárja be a kapukat, hangsúlyozza Zoltán. Az interneten változó a látogatottság, de a 60-70 ezer látogatót általában sikerül elérni egy hónapban.

Igen fontos missziót tölt be a IJ a szórvány öt megyéjében, emeli ki a főszerkesztő, hiszen egyre szűkül az erdélyi kulturális kínálat. Az Új Magyar Szó tönkrement, az erdélyi könyvkiadók felhozatala megcsappant (a Kriterion évente négy-öt címmel jelentkezik); a bukaresti A Hét megszűnt, a kolozsvári  Utunk utódja, a Helikon nem figyel kiemelten a fiatalokra. Az Irodalmi Jelen munkatársa és a fiatal erdélyi költőnemzedék egyik kiemelkedő tagja, Varga Melinda amellett, hogy a Kincses Városból tudósítja rendszeresen a lapot, írói-költői műhelyt is indított Kolozsváron, ahol a lap „Debüt” rovatában jelentkező fiatalokkal műhelymunka során beszélik meg friss munkáikat.

Böszörményi Zoltán külön ki is emeli a „Debüt” népszerűségét: hónapról hónapra sok ezren olvassák az itt jelentkező fiatalok műveit. A főszerkesztő sorra bemutatja a lap munkatársait: Bege Magdolnát, Boldog Zoltánt, Csipkár Nándort, Hudy Árpádot, Jámbor Gyulát, Laik Esztert, Mányoki Endrét, Varga Melindát, és azokat a feladatköröket, amelyeket a kicsi, ám hatékony szerkesztőség ellát. A virtuális működés a mai technikai feltételek mellett nem jelent gondot, sőt, egészen új aspektusait nyitja meg a napi kommunikációnak. 

Balra Varga Melinda, aki immár műhelyt is vezet Kolozsvárott

Virág Gábor búcsúzóul meg is köszöni az Irodalmi Jelennek a munkájukra irányuló figyelmet, hiszen ez az a fórum, mondja a főszerkesztő, amely leginkább foglalkozik kiadványaikkal. Számukra ennek azért van nagy értéke, mert, ahogy beszélt is róla, nehéz Magyarországra eljutni, és a kritikai, olvasói figyelmet felkelteni.

 

Újvidéki fények

A kávéval és pálinkával emlékezetesebbé tett beszélgetés után nekivágunk az esti Újvidéknek, hogy a Művészklubban rendezendő bemutatkozás előtt még körülnézzünk a városban. Sági Varga Kinga és Patócs Laci mindent megmutatnak, amit egy-két óra alatt lehet, mi pedig magunkba szívhatjuk a város hangulatát.

 

A Városháza esti kivilágításban

Vele szemben a katolikus templom

Az utcai fotókiállítás plakátjai Újvidék történelmi múltját idézik fel

Újvidék a váratlanul érkezett októberi hidegben, esti megvilágításban is megkapó látvány, bár kétarcú: a külsőbb részek még erősen egy letűnt éra lenyomatát őrzik, ahol inkább csak gyorsan keresztülsétálni érdemes, de a belvárosi sétálóutcák mediterrán hangulata még az eső után elnéptelenedve is átüt. Szép időben éjjel-nappal tele vannak a kávézók teraszai, nyüzsögnek az utcákon, a boltok bejáratán ki-be tódul a nép – meséli Kinga a délies hangulatról.

 

Ha nem is ének, de beszélgetés az esőben: (balról jobbra) Sági Varga Kinga, Boldog Zoltán, Csipkár Nándor és Bege Magdolna

Patócs Laci a kávézó előtt, amely egykor Sziveriék törzshelye is volt. A neve folyton változik, ma Atinának hívják

Ebben az épületben pedig a Symposion szerkesztősége működött, az előtérben most impozáns kiállítást látható – még az utcáról is

Jelen-pillanatok

A fenti címben lapunkra utalunk, noha Jelen sör is bőven rendelkezésünkre áll az újvidéki Művészklubban, amely az Újvidéki Nemzeti Színház háta mögött, az egyik keresztutcában található. Maga a Művészklub is színházépület, a helyi magyar teátrumé – az előcsarnokban a színészek fotói mellett a vajdasági magyar íróké is ki van függesztve, akiknek darabját már láthatta itt a közönség. Magyarországról is járnak ide rendezni, a délvidéki kulturális életben nagy súlya van a színháznak, és jelentős figyelmet is kap. Napjainkban az egyik legismertebb és egyben legmegosztóbb rendező Urbán András, a Kosztolányi Dezső Színház vezetője – meséli Patócs Laci –, van, aki korszakos alkotónak tartja, van, aki messzemenően elutasítja rendezéseit.

 

Ez nem a Kosztolányi, hanem a Nemzeti Színház, sokak szerint a város legcsúfabb épülete. Mi nem így találtuk

Mi azonban a színházterem helyett az alagsor felé vesszük az irányt, itt vár a kis pinceklub, ami fél nyolcra meg is telik érdeklődőkkel. Elsősorban egyetemistákkal, a Híd Kör tagjaival, akik ezúttal ránk kíváncsiak. Mint a műsor végén Patócs Laci elmondja, a Kultúrpass sorozatban hónapról hónapra mutatkoznak majd be magyarországi folyóiratok, valamint a FISZ és a JAK – mi nyitjuk a sort.

 

A KultúrPass plakátja

Az Újvidéki Televízió interjút készít Böszörményi Zoltánnal

Böszörményi Zoltán számos könyvet és lapszámot oszt ki a jelenlévők között, senki nem tér haza üres kézzel. Majd bele is vág a bemutatkozásba, és elmeséli a lelkesen figyelő – stílszerűen Jelen sört kortyolgató – hallgatóságnak a folyóirat történetét és sorsának alakulását a mai napig. Kitér a történetre, hogyan lett Faludy György munkatársa a lapnak, és maradt haláláig a leghűségesebb, legmegbízhatóbb szerkesztőbizottsági tag. Ő volt az egyetlen, aki mindig időben leadta a megbeszélt anyagokat – emlékezik vissza Zoltán, majd felidézi a másik nagy szerkesztőségi tagot, aki szintén eltávozott azóta: Méhes Györgyöt.

 

Böszörményi Zoltán a Művészklub közönségének mesél

A mindennapok munkáját is megismerhetik a jelenlévők, ahogy a munkatársakat is, őket egyenként mutatja be a főszerkesztő. A méltán kedvelt „Debüt” rovat mellett Zoltán kiemeli a Mányoki Endre kezdeményezésére született „Verstörténés” rovatot, amely a folyóiratok között egészen egyedi és újszerű nézőpontból kísérte figyelemmel éveken át a meghívott alkotók munkáit: a művek születését azok folyamatában ragadta meg. A „Verstörténés” rovat antológiává szerkesztett, válogatott anyagát is magunkkal vittük a Délvidékre – nagy örömére a közönségnek, akik ebből a kötetből is magukhoz vehetnek néhány példányt. A folyóirat kiadványai, az Irodalmi Jelen Könyvek változatos műfajú kínálatából külön említésre méltó még a „Moral history” címmel meghirdetett, 2012-es irodalmi pályázatra beérkezett művekből készült reprezentatív antológia, a Gregorina-kanyar, mely Hudy Árpád és Mányoki Endre szerkesztésében jelent meg.

 

Az asztalnál szerkesztőségünk csapata és moderátorunk: (balról jobbra) Böszörményi Zoltán, Csipkár Nándor, Boldog Zoltán, Patócs László, Bege Magdolna, Laik Eszter, Hudy Árpád, Varga Melinda

A felolvasások kezdetén Faludy Györgyhöz térünk vissza – az 1956-os forradalom napját ünnepelvén vajdasági kirándulásunk idején, Bege Magdi a költő 1986-ban, Torontóban született versét olvassa fel – Böszörményi Zoltán is itt ismerte meg a költőt, mint korábban elmesélte. Az 1956, te csillag a reménység napjaira tekint vissza az idő és a tér felmérhetetlennek látszó távolságából. Hudy Árpád folytatja a felolvasásokat – Hidegebb napok című tárcakötetének címadó darabját hallhatjuk tőle, melyben a délvidéki magyarság 1944-es, rettenetes őszét idézi fel. Varga Melinda is kapcsolódik a Vajdasághoz: két, Sziveri János emlékére született versét adja elő, A dombmenti város partján és Tűzmintás tapéta című költeményeket.

Változó fények a falra vetített alagútban

Mányoki Endre szintén Sziverivel kezdi: a hely, ahol vagyunk, a fiatal symposionosok körének székhelyeként működött egykor, ő maga is sokat járt ide. A szerkesztő szól néhány szót Sziveri János sorsfordító jelentőségéről a vajdasági magyar irodalomban, s aztán meghallgathatjuk tőle egy „soha el nem készülő” regény részletét, Laik Eszter az Újvidék „Budájáról” idevezető sétájukat is felidézi a Péterváradi hídon, mielőtt Hídközép című tárcáját felolvassa, majd Boldog Zoltán veszi át a szót, de csak azért, hogy rögtön tovább is adja. Időközben befut ugyanis Szabó István, aki két éve az Irodalmi Jelen Slam School Poetry versenyének is helyezettje volt, s most kérésünkre előadja egy friss művét. Így már a slam sem hiányzik az ünnepi estről, és tökéletesen illik a pinceklub késő esti hangulatához.

 

Mányoki Endre

A felolvasásokat Böszörményi Zoltán zárja Márai ébresztése című költeményével, mely a Katedrális az örök télnek című kötetében jelent meg, s a műsor végén tökéletessé íveli felépített kis hidunkat a Vajdaság, Erdély és Magyarország, valamint az ötvennyolc évvel ezelőtti hideg és reményteli, s a mostani, ugyancsak fázós, de sokkal békésebb napok között. A vers elhangoztával azonban még nem búcsúzunk, a kötetlen beszélgetés és iszogatás ideje jött el: a Művészklubban elvegyülnek irodalmi-jelenesek, híd-körösök és mindenki más, aki a hallgatóság soraiban ült.

 Sejtelmes háttér, ismerős előtér

Hazafelé

A szép idő és a napsütés másnap reggel köszönt ránk – így még szebb a péterváradi erőd és környéke. Az alattunk hullámzó Duna kanyarulatai tisztán csillognak, szemünket összehúzva méregetjük, vajon szélesebb-e itt, mint északabbra, mifelénk. De úgy tűnik, a jó öreg Duna ugyanaz, ha a folyó mindig más is – ismerős a folyása, a színe, a szélessége.

A péterváradi óratorony különlegessége a megcserélt kis- és nagymutató – a hajósok kedvéért, hogy jobban lássák

Még egy esküvői fotózást is elcsíptünk a várdombon

Lassan csomagolunk és búcsúzkodunk, hogy ki-ki meginduljon az Arad–Szeged–Enying–Budapest -tengely egyes pontjai felé. Virág Gábor, Patócs László és Sági Varga Kinga jóvoltából felszerelkezhettünk a Híd folyóirat és a Létünk példányaival, ahogy több forumos könyvvel is gazdagabbak lettünk. Az Enying–Budapest-vonal utasai még útba ejtik a határnál Szabadkát és Palicsot, eltöprengenek, ne kopogtassanak-e be Tolnai Ottóhoz egy meleg levesre, aztán inkább továbbállnak, hiszen a határon még jócskán kell várakozni. Ez itt EU-s határ, nem csak a kockapavilonok fűvel benőtt vonala maradt meg a betonon, mint Ausztria felé. Várunk hát, várunk türelmesen a sorunkra, s várjuk, hogy a Duna lassú folyásával a történelem is lassan elhozza a maga új korszakait.

 

Laik Eszter

Fotók: Az Irodalmi Jelen munkatársai

 

 

        

***

Faludy György

 

1956, te csillag

 

A terrible beauty is born.

                        Yeats

 

 

*

Böszörményi Zoltán

 

Márai ébresztése