Juhász Ferencről
- Juhász 85. születésnapján, Hadik Kávéház, 2013. augusztus
Az utolsó magyar mamutok egyike. Napszemüveges, hunyorgó őslény elmúlt korok tanúhegyének fennsíkjain, a térdéig érő, elcsenevészesedett törpefenyők között. Régen elnémult rádióadók híreit hallgatja rég összeomlott csillagok fényében. Ádám oldalági leszármazottja, óriás zsurlók és páfrányok unokatestvére, aki nyelvük, történelmük meg költészetük utolsó dokumentumaival házal, megpróbálva felrázni az elfajzott utódokat.
Húsz-huszonöt éve szegény Hajdú Ráfis Gábor, és ki? szegény Sebők János? az akkor még versenytárs nélküli Magyar Televízió születésnapi Juhász-műsorában, egymással szemben, egymást überelgetve méltatták Juhász nagyságát, a kozmosz határain túlra tágítva annak dimenzióit. Nem vitatkozom velük, ennyi év és a sír távolságából. De ha ők a költőt egy hegycsúcson állva képzelték, arccal a világegyetem felé, épp indulóban távoli csillagképek felé, előttem úgy jelenik meg, mint akinek tekintete a tűzhányó kráterébe mélyed, a Föld középpontja irányában, az anyagnak nem a távoli vége, hanem a másik vége felé. Úgy is lehetne fogalmaznunk: nem a világ vége, hanem a kezdete fele fordulva, mert nem a végtelenül távoli, hanem a végtelenül kezdeti az a valóság, amelyből származik, amely hazája volt mindig, és amely felé így olthatatlan honvágyat érez.
- A Napkút folyóirat felkérése – egy 11 fős csapat összeállítása, kortárs magyar költőkből, 2014. február
„Nem úgy van az, hogy csak úgy, egy névsor. Az ember szerez magának – jó esetben – 11 barátot és 300 ellenséget. Gondolom, kb. 300-an tartják magukat ma a legjobb 11 magyar költő egyikének. Ez eddig egyszerű volna.
1934-ben, 1944-ben, s így tovább, sokkal könnyebben meg tudtam volna mondani, ki az a 11. Még 2004-ben is, 1994-ben, 1984-ben pláne.
Mára a hatalmas ősfák, amelyek árnyékában nemigen nőtt semmi, kidőltek mind.
Juhász Ferenc is magányos óriás, messze kerülik, akik tudják, hogy mekkora.
Aztán itt van Tandori Dezső. Ahogy visszafele haladunk az időben, úgy növekszik a jelentősége. Nem mintha ma kevésbé volna fontos – csak kevésbé figyelnek rá.
Csoóri. Nagyobb apostol, mint költő – fumigálják sokan. Az én 11-emben ott a helye.
Vasadi Péter nem tudom, nagy-e vagy nem nagy, de biztosan költő, jó költő, kár, hogy kevesen tudják.
Ha Tolnai Ottót és Ladik Katát kihagynám, ifjúkoromat csonkítom meg.
Még 5 költőnek maradt helye a 11-ben?
El lehet felejteni Kiss Annának a mágikus-balladisztikus szövegeit?
Ahogyan azt nemrég megírtam, ma bizonyára Kemény István az egyik, vagy talán legjelentősebb költőnk.
Tóth Kriszta nélkül sem volna teljes a névsor. (Vele sem teljes.)
Még két nevet lehetne mondanom. Most mérlegelnem kell: kit hagyjak ki, hogy Takács Zsuzsa, Gergely Ágnes, Kiss Judit Ágnes, Orbán János Dénes közül kettőt beemeljek?
Eh, nem mérlegelek, térjünk vissza a kérdésre 10 év múlva, akkorra már megint könnyebb lesz.”
***
Szőcs Géza költő, író, kormánybiztos, miniszterelnöki főtanácsadó Juhász Ferencre emlékezve az MTI-nek elmondta: halála nagy veszteség a magyar művészet és az európai gondolkodás számára is, amely a klasszikus korok igényei alapján törekszik meghatározni az ember és az emberiség helyét, szerepét és lehetőségeit a világegyetemben. Kiemelte, hogy Juhász Ferenc egyetemesen értelmezte az egzisztenciát a lírát és epikát egyesítő műveiben.
„Művészetében a magyar költészet univerzalitás iránti igénye mutatkozott meg olyan szinten, amelyhez hasonlítható nincs jelenleg a magyar kulturális szereplők között” – tette hozzá.
Emlékeztetett a költő József Attiláról írt versére, amelyben egyedülálló módon fogalmazódik meg a gyász és a tragikusan elhunyt József Attila személyisége.
