Ugrás a tartalomra

 

János, legyen… – Arany a TAT-ban

Álmos biztos nem lett volna, ha részt vesz az Irodalmi Jelen januári lapszámbemutatóján: annyiféleképp idézték meg a költők Arany Jánost, hogy csak úgy sziporkáztak az ötletes és lírai megoldások. Böszörményi Zoltán és Varga Melinda műsorvezetése mellett még sok személyes történet is előkerült a felolvasóktól.

Az Irodalmi Jelen nyári versblokkja után ősszel „aranyos” vizekre eveztünk a költőkkel, és arra kértük őket: az Arany János-év apropóján írjanak a mester ihlette műveket, lépjenek párbeszédbe az ő verseivel. Az Irodalmi Jelen januári lapszámbemutatóját ennek a verscsokornak szentelte, amelynek darabjait kiváló költők olvasták fel a TAT Galériában, és emellé megtudtunk tőlük egyet s mást a költészethez való viszonyukról is.

Böszörményi Zoltán főszerkesztő köszöntésképp elmondta az Arany-versblokk ötletének hátterét, és összegezte is a felhívásnak az eredményét, amely nagyon változatosan ihlette meg a felkért költőket. Találkozhatunk a költeményekben rendre visszatérő motívumokkal, így a Margitszigettel, bizonyos tájakkal, tájleírásokkal, tobzódtak a versek az „aranyos” színekben, a szinesztéziaszerű hangulatokban – fogalmazott Böszörményi Zoltán –, de újra és újra visszatértek egyes Arany-versek a 21. századi „kollégák” alkotásaiban. Volt, aki továbbgondolt bizonyos sorokat, volt, aki vitázott velük, és persze a költők többsége becsempészte gondolatait a ma emberéről, és megfogalmazta azokat a társadalomkritikákat, amelyek alátámasztják, hogy mennyire élő ma is Arany. Olyannyira kortárs – mondta végül Böszörményi Zoltán –, hogy magunkkal vihetjük bármikor a Margitszigetre, akár még egy fesztiválra is, s hogy ehhez mit szólna… – nos, innen átvették a szót az Arany-utódok műveikkel.

A felolvasások nyitányaként Varga Melinda egy meglepetésverset olvasott fel, amely címében – Időtlen nyárban napfürdőzik a vers – kicsit vissza is röpített bennünket a melegebb napokhoz, de persze ez a mű is Arany-invokációként szólalt meg: „Ezúttal nem ugornak a hídról / kártyások, örömlányok, / szerelemféltők, békétlen lelkűek, / és Szondi Györgynek sem esik baja…”, mert most „Szende múzsák kacsintanak rád / a földön fénylő égi bárban, Arany mester…” 

Hogy a múzsák mennyire voltak szendék, nem tudhatjuk, de az est vendégei szerencsére mind szívesen olvastak fel: a sort Vörös István nyitotta a Megzavart évszakokkal, amely Arany Naturam furcâ expellas című versének átdolgozása. „A gyerekkor az élet nyara mindig, / és a tavaszt a kamaszok jelentik, / aztán azonnal az őszt éred el…” – fogalmazta meg Vörös István az Őszikék-refelxiójában. Böszörményi Zoltán kérdése is István tanulóéveihez kanyarodott vissza, hiszen egy interjúban egyszer a költő maga nyilatkozta, hogyan kapott csodával határos módon jelest egy roppant szigorú tanártól egy Arany-versmondásra, és a történetet most is megosztotta velünk. Ráadásul a felvételin a megidézett Őszikék-darabról kellett elemzést írnia, így több emlék is köti őt ehhez a ciklushoz. 

Petőcz Andrást a Mindvégig sorai nem hagyták nyugodni, s ebből született a Nyáridőn, amelynek egyik versszaka egy az egyben Arany művéből való – bocsátotta előre András. Azt a közönségre bízta, hogy rájöjjünk, melyik, de annyit hozzátett: nyilván a legjobb versszak lesz az. Itt most nem lebbentjük fel a fátylat, de idézzük Petőcz néhány emlékezetesen szép sorát: Szólítom az Urat, / tán épp rajtam mulat, hogy fohászkodom. / Újabb időt kérek, / ismét engedné meg, / amit egykoron..." Andrást első Arany-élményéről kérdezte a főszerkesztő, s ő azt mesélte el: egy Ágnes nevű osztálytársnőjének köszönheti kíváncsiságának a felébredését – no nem más, hanem Arany iránt, hiszen ha ez a kislány felelt, a matektanáruk mindig az Ágnes asszonyból idézett, és ez nagyon megragadt a leendő költőben. 

Szokolay Zoltántól a Hazamennék Arany János Uram-bátyám című négysoros versére született: „Férfi-korom vége felé máris, / mennyi is van? kétezertizenhét, / villogtatja fényeit a nemlét, / nyárizöldet, kéket, őszisárgát…” – fonódtak új verssé szépen Szokolay és a nagy előd sorai. Böszörményi Zoltán az elhangzott mű után arra volt kíváncsi: a Bottal a fövenyre kötet miként kapcsolódik Arany Jánoshoz. Egyfelől az Irodalmi Jelenen keresztül – felelte Szokolay, hiszen az a verseskötete is itt jelent meg, és ezt a felkérést is a folyóirattól kapta; majd egy szép, lírai hasonlatként elmondta: a Toldi szerelmében a párbaj előtt a párbajmester átvizsgálja a homokos fövenyt, nem rejtettek-e oda valami veszélyes tárgyat. Verseskötetének címe tehát arra is utal: legyen tisztességes a küzdelem az irodalomban, és azon kívül is. 

Magyar Eszter Csenge felidézte nekünk a már emlegetett fesztivált: A mélyvíz-fesztiválon című versének „mottója” A lepke Aranytól: még odaúszhatsz valakihez a bárpultnál délután, / kihúzhatsz a szempillái közül úgy két-három szálat, / szájon csókolhatod, és közben azt képzelheted, / éppen elsősegélyben részesülsz” – szólt a hangulatjelentés, és hogy az a bizonyos lepke miért épp egy fesztiválra röppent Csenge képzeletében, arról Varga Melinda kérdezte őt. Csenge elmesélte: a felkérés kapcsán számos Arany-verset olvasott újra, és ez ragadt meg benne, félig tudatos választás révén, félig ösztönösen. „A fesztiválokon elmosódik a jó és a rossz, a morális határok, a fiatalság lép párbeszédbe az öregséggel, a pillanattal szemben ott az egész élet távlata” – magyarázta a költő. 

De vajon lehet-e őrületkoktél a költészet? Ezzel már Lakinger Tiborhoz fordult a versrovat szerkesztője, és a válasz határozott volt: természetesen, minden alkotáshoz kell bizonyos őrület. Tibor egyébként a Csengééhez hasonló képzettársítási körben mozogva a Nyár „after” című versét olvasta fel: „Éjszakánként szűk pólós fiúk / rövid szoknyás lányokkal, / őrületkoktélt ittak, kéjes sikolyokkal” – mi pedig koktél és sikolyok nélkül, de nagyon élveztük a sorait. 

Bék Timur a Terraformálásban a lélek nehéz perceit rögzítette: „Felszakad a tested, víz csorog le róla / a tájra, s a talaj kibújik alóla”. Varga Melinda az után érdeklődött: lehet-e terapeutikus hatása a költészetnek, hiszen Timur kedvence, mint egyszer megvallotta, Az örök zsidó, melyet a mester erős lehangoltságban írt. Rá oly módon hat a költészet, felelte Bék Timur, hogy segít a gondolatai rendszerezésében és a magány felszámolásában, a versolvasás megerősíthet bárkit: nem vagyunk egyedül a terheinkkel. 

Becsy András Szegeden tanít egy középiskolában, ahol egyszer az egyik szakmunkás tanuló megrázó történetét osztotta meg vele: ikertestvére halálát a születésekor. Ennek nyomán született A Kör, a Családi kör ihletésére: „Ajtóm előtt anyám szárnyaival verdes, / klattyan egy kapcsoló, megcsörren a csetres…” A vers és az azt megelőző történet is drámai hatást keltett, így aztán, hogy a hangulatot feldobja, Böszörményi Zoltán a Pajzán Toldiról kérdezte a költőt. Ő azonban ügyesen megkerülve a kérdést, (és) egy régi emlékszilánkot mesélt el Nagyszalontáról, ahol gyulai lévén gyakran megálltak, hogy meglátogassák Arany  szülőházát. 

Zsille Gábor helyette is válaszolt, de előbb felolvasta Aranynak azt a négysorosát, „Az időkben semmi nagyság…” kezdetűt, melyet ő továbbírt Az idők címmel: burjánzottak, bukfenceztek, kergetőztek a játékos lírai lelemények és bölcsen tréfás életigazságok Zsille versében: „Az időkben lappang jó is, / Az ember még nem oly kódis; / Fennmaradni érdemes: / Működik a DNS.” A Pajzán Toldihoz annyit fűzött Gábor: egyszer azt hallotta Faludy Györgytől, hogy József Attila írta. Ám Böszörményi Zoltán is megerősítette egy mosoly kíséretében, hogy a Faludy Gyurka tálalta irodalmi „tényeket” sosem ártott kétkedéssel fogadni. 

Payer Imre az Arany őszhöz című művében csak egy hajszállal hosszabb Arany-művet tekintett kiindulásnak, mint Gábor: a Töredék az őszhöz öt és fél sornyi. Ebből kerekített gyönyörű színekben tobzódó szöveget Imre: „Láng-Aranynak újra élő / Lobbanása változat. / Illatára teljes érő / Dús szüretnek áldozat.” S a főszerkesztő kérdésére azt is megvallotta, mit gondol az ihletről: Payer szerint a tudatalatti, a tudatos és a tudat feletti dimenzióknak a csodás összeérése pillanatában születik. S míg e pillanatot megadó fennvalók közül az egyik bizonyára a Jóisten, a másik maga a hagyomány: a magyar nyelv hagyománya. Aranynál biztosan így volt; Imre mindjárt meg is osztotta kedvenc költeményeit tőle: ezek a Tengeri hántás, a Szondi két apródja és a Bolond Istók bevezető része. 

Hudy Árpád magát „kakukktojásként” mutatta be, hiszen nem tekinti magát költőnek, ám 1982-ben, a nagy költő halálának 100. évfordulóján Aradon mégiscsak legépelt egy Arany-kollázst, s hogy milyen kár lett volna, ha ezt nem teszi, arról meg is győződhettünk az esten. A Kommóció minden sorában felfedezhette az ismerős hangokat a figyelmes hallgató: „Este van, este van, felhők szeme rebben. / Ó, vándor cipók a tölgyek alatt! / Kómosz s a szende múzsák elmaradoztak.” Böszörményi mint nyelvészt szólította meg kollégáját: valóban Arany János-e maga a magyar nyelv, ahogy sokan tartják. Hudy Árpád csak megerősíteni tudta, sőt, ő maga még kolozsvári diákként írt egy dolgozatot arról, hogy Arany költészete megelőlegezte a Nyugattal beköszöntő modernitást. Páratlan szókincse állítólag sokszorosa volt Petőfiének – vetette fel Böszörményi Zoltán, de nem igazán a számszerűség, hanem a nyelvhasználat gazdagsága számít, tette hozzá Hudy Árpád. 

Lennert-Móger Tímea talán a legfrappánsabb felvezetéssel kezdett hozzá a felolvasásnak: „Az aranyi örökség és a formabontás közötti arany középutat próbáltam megtalálni.” Hogy sikerült, nem maradt kétség: a Látomás töredékességében engedett közel a nagy egészhez: „árva gólya. hál magába. felhevülne. nincs visszatérés.” Hogy a ma női olvasóinak milyen Arany-műveket ajánlana, arra Tímea a Családi körrel felelt: a felelősségvállalás fontossága és a harmónia sugárzik belőle. Timi egyébként készül egy új kötettel, amelybe az esten elhangzotthoz hasonló asszociációkra épülő prózaversek kerülnek majd. 

Kifelé az égnek rúdja Bak Ritától Arany Kies ősz című verse nyomán született, és színeiben szinte feleletként szólt Payer Imre soraira, hasonlóan szuggesztív, láttató erővel: „Elirtózva, meg-megállva / sétálgatok színes mályva- / réteken, ha lomblevél / hull le sárgán, kerengve fél.” Mint Rita elmondta, nem véletlenül a Kies őszt választotta: gyönyörű képeit találjuk benne az elmúlásnak. Mivel a költőnő német verseket fordít, Böszörményi Zoltán azt kérdezte tőle: milyen Arany-műveket ajánlana idegen nyelvű átültetésre. Rita mindenekelőtt egy őszi összeállítást tudna elképzelni, és persze a balladákat. 

Simon Adri azzal vezette fel versét: abból kiderülnek majd annak születési körülményei. A János legyen című hommage-ban a mai utód beszélget a költő-őssel, akinek megidézett versével történetesen egy napon születtek, csupán kilencvenhét év különbséggel. „Teljesen véletlen szereztem csak / e dátumegyezésről ismeretet: / halálversek, kihullott tincsek / a szavak, melyekre rákeresek – / Híd-avatás a Google-felelet.” S aztán a címadó sor: „János legyen” – de ezúttal nem a János-hegyen, és a versben ki-ki elolvashatja, hová szól az invitálás. Varga Melinda kérdése szemlátomást meglepte Adrit: hogyan dedikálná itt a TAT Galériában a saját kötetét, ha betoppanna Arany? A fiatal költőnek azonban nem kellett sokáig gondolkodni: „Jancsinak barátsággal, Simon Adri.” 

A derűs hangulat az est zárlatában is megmaradt, hiszen Szőcs Géza is megszólíttatott, aki ugyan nem Arany-tárgyú művet publikált a januári lapszámban, ám a verseket hallgatván elgondolkodott: vajon milyen eredményre jutnánk, ha afféle röntgenfelvétel-szerűen, Arany verseinek a belső vázához közelítenénk, s úgy elemeznénk őket. Szőcs Géza Karinthy régi játékos ötlete mintájára elmondott néhány Arany-strófát, csakhogy kérdő névmásokkal helyettesített minden mondatrészt – ám még így is voltak, akik sikeresen megfejtették a „vázverseket”, például a Walesi bárdok vagy a Toldi sorait. 

A többi Arany-örökzöldet innentől már kötetlenül, egymásnak idézgethették költők és vendégek, hiszen a hagyománynak megfelelően finom bor és harapnivalók társaságában még késő estébe nyúlóan folyt a disputa mindarról az emberi lomról, ami fontos volt a jelenlévőknek, s persze mindenekelőtt az irodalomról.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.