-
Lövétei Lázár László
Szervraktár
(...) Mit nem adnék itt, a mennyben
egy krákogásért,
vagy egy fuldokló köhögésért,
egyáltalán: a szétcigarettázott hangért,
az ordításról nem is beszélve! -
Lőnhárt Melinda, Varga Melinda
Kérgem alá hangyaházak nőnek
Az vagyok,
kiből kirügyezett az elmúlás zöldje,
aki látta a halált, és megölelte -
Lajtos Nóra
Ha már holdvilág csak boldogságunk
legyen a vers, bár halkan szóló, de igaz kétezer-huszonötben. -
Lajtos Nóra
Két őszi etűd
Vége ennek a nyárnak is, üresek a gólyafészkek, üres az ágyam hajnali négy óta, mint aki azt hiszi, ez az utolsó napja, selejtezek, függönyt mosok, élére vasalom az elmúlást -
Rakovszky Zsuzsa
Őszi szonettek
Reméltem, ha az ösvényről letérek, van egy másik világ, ahol beszélnek a néma lények: fű, falomb, patak. -
Lehóczky Ágnes
Medencemonológok
A szerző készülő, Ez nem uszoda munkacímű verseskötetéből. A vers vagy szöveg itt medenceként jelenik meg, amelyben a nyelv és a gondolat – mint test vagy testek – kulturális és fenomenológiai tereken siklanak. Ez az úszómedence a világban való létezés, gondolkodás vagy úszás képlékeny színtere, a gondolkodó psziché játéktere. -
Lőnhárt Melinda, Varga Melinda
A piros öröm, ha vállig ér
Autogén líra - és festményblokk
Sárgán ég az éjszaka ujja -
-
Kupás Virág
A törött dolgokat halk szépség lakja
Olvad a most, a már, a rég, a közös és az egyedül, kinn olvad, legbelül. -
Acsai Roland
Hinta szállt egy régi estén
Szól a tücskök himnusza, kotta-rétjük túl kusza hangjegyekkel ékes. -
-
-
Nagy Koppány Zsolt
Tücsökzene
Vajon mikor jön el az a pillanat – mert hogy eljön, az bizonyos –, amikor annyi vér folyik ki közúti balesetekben világszerte, hogy az összes aszfaltutat egyenletes rétegben belepné, ha szétoszlatná egy isteni kéz? -
Balázs F. Attila
A ki nem mondott dolgok
a ki nem mondott dolgok kihunynak hulltjukban mint augusztusi hullócsillagok -
-
-
-
Bakonyi István
Pilinszky kosara
Egy hajléktalan emlékére
Sosem kért tőlünk semmit. Így adtunk neki.
Ott feküdt a hideg novemberi estén a padon.
Aztán egy pincében.
A hatvan évet sem érte meg.
„Tiszteletem, Tanár úr!”– így köszönt mindig.
Abban az iskolában tanult, ahol tanítottam.
Aztán Ausztriában dolgozott.
A járványkor kirúgták, hazajött.
És ment lefelé. Ivott, ivott, ivott.
Emlékszem okos arcára, szemére.
De menthetetlen volt.Elvitte az alkohol.
S várta tán ott, fönn, egy nyugalmas
akol.
