„Kcho birodalmában az ifjúkommunista őrfőnök nem engedi be a kerékpáromat. Utalok rá, hogy ott áll a falnak döntve egy kétkerekű rozsdahalmaz, de erre is az a válasza, hogy akkor se. A portás, egy jobb érzésű néger elárulja, hogy az a bicikli egy alkalmazotté. Kcho – ejtsd: kácsó – nagy művész. Maga Fidel Castro nyitotta meg az egyik kiállítását. Azóta a műértő britek Londonban is szeretik az alkotásait.” – Serdián Miklós György naplóregénye, Böszörményi Zoltán kubai fotóival.

„A hosszú utazás jót tett nekünk. Kivált nekem, mivel volt időm átgondolni a dolgokat. Mert végül is át kellett gondolnom, hogy például elég régen utaztam családi bemutatásra, és annak akkor következménye is volt. Tehát ennek is lehet.” – Berka Attila regénye

„Ha akarják, ha nem, belémfürödnek” – mormolta a Nagy Szobrász, miközben aláírta a végrendeletét a hamvasztás utáni balatoni szétszóratásáról. – Marafkó László szatirikus szösszenetei.

„Ellökte magát az autótól. Lassan ereszkedett le a töltésen és araszolt a folyóra alig emlékeztető, csörgedező patak felé. Ha a nagy Petőfi verse nem lett volna elég, az utóbbi évek árvizei idején láthatta a híradóban, hogy ez a vacak, szürke kis vízfolyás, mint őrült szokott vágtatni a rónán át.”

„Egyszer felkérte Maj Om Ce mestert a helyi közlekedési bizottság, hogy hajlítsa meg a teret Tan Tao tartományban, mert annyira rosszak az utak, napokig tart A pontból eljutni B pontba. Mivel Maj Om Ce mester még sohasem tett ehhez hasonlót, és nem is értette tulajdonképp, miért őt látták a legalkalmasabbnak erre a feladatra; időt kért.” – Novák Valentin taoista kisprózái

„A Kissakál rengeteget tudott beszélni, tán ez az egy maradt az egykori gyerekszínészből, mindent el akart mondani, ami körötte zajlik. Csupa mindennapi, csip-csup ügy, amit a Kissakál jól bevált fordulatokkal tarkított…”

„Együtt mentünk Egerbe, a csodás, ékszerdoboznyi, hősi városba, ahol mind a ketten születtünk, együtt mentünk, hogy az érsekkel, hazánk egyik híres dogmatika professzorával interjút készítsünk. István ragyogott, örült, mint egy gyermek…” – Antall Istvánra Csepcsányi Éva emlékezik

„Julcsi kijött a fürdőszobából, mire a papa érkezett. Másnapos pupillákkal és morgolódva. Képzeld, megálmodtam a randevúdat. Többé nem iszom. Ma elmegyek a gyülekezetbe.” – Kántor Zsolt novellája.

„Porr Ferenc a város gimnáziumában oktatott, sőt igazgatta is az intézményt, míg az egyik március 15-i megemlékezés nem úgy sikerült, ahogy azt a tanári testület besúgói elvárták.”

„A vén rózsabokrot még neki ültette, ha kijön, és szigorú, sima tekintetét végighordozza az udvaron, legyen mibe beleakadjon. Ki is vágathatta volna.
Éjfél elmúlt, mikor megcsörrent a mobilja. Maximilián az, miért telefonon keresi házon belül?” – Csepcsányi Éva novellája.

„A férfi tüdejéből, torkából (a hajnali köhögés-szóló közepette) most először, meglepetésszerűen: articsóka trillája és kabóca cirregése keveredett, egyszeri, talán megismételhetetlen tónust hozva felszínre, hogy az majd, ismertebb hörgés-krákogássá ülepedve, monotóniába fulladhasson…” – Nagy Zopán vers/esszéje, 4. rész

Összemosódnak emlékeimben a házak, mint mosógépben a színes és a fehér ruhák, s lassan már csak egyetlen házra emlékszem, egy nem létezőre, de amiben a szoba olyan, amilyen a csernelyiben volt, a konyha szombathelyi, a fürdő is, pince nincs, soha nincs, minden pince rettenetes, minden angyal pince, mélytúrás a lélekben.

Ezután egyre több időt töltött nálunk Melánia, hármasban étkeztünk, és néha taxival bolyongtunk a városban. Úgy éreztem, hogy mi hárman pont olyanok vagyunk, mint egy család. Hirtelen két anyukám lett, és ez valahogy olyan örömmel töltött el, hogy szerettem volna elmondani valakinek, aki nem is tudja, milyen az, ha kettő van.