​​​​​​​A népszerű Könyvesblog 2011 decemberében könyves magazinná alakult, amely erőteljesen nyit a popkultúra és a bulvár felé is. Első lapszámukat az újdonságnak kijáró figyelemmel olvastuk.

„S aztán az újabb éjszakában az egyezkedés. Mit adsz az enyhülésért? Az kevés lesz, barátom. A végső enyhüléshez feltétlenül. Nem vagy elég bátor.” – Laik Eszter tárcája.

​​​​​​​Úgy döntöttek, mivel az eddig országszerte alkalmazott éhségsztrájk sehol nem vezetett eredményre, ezért hányós sztrájkba kezdenek. Éppen elmúltak az ünnepek, mindenki telve zsíros és cukros ünnepi koszttal, így a tisztulás sem fog ártani, gondolták. – Sultanus Beatus tárcája

​​​​​​​Ha valahogy túl lehet élni ezt a gyomorrontásokkal és megfázással terhes időszakot, az egyedül az olvasás. Az alábbi néhány új könyv méltó az érdeklődésre. Nemcsak azért, mert – noha a Nagy Magyar Kánon alig veszi észre őket – ezeket a könyveket olvasni jó, hanem azért is, mert szépek és fontosak, mert jobbak, többek leszünk általuk.

​​​​​​​Ki ne tudná, hogy az esztendő legfeketébb éjszakája az, amelyben a Fény megszületik? És talán mégsem véletlen, hogy a kerecsensólymot – mely egyes gyanús vélekedések szerint a magyarság ősi madarával, a turullal azonos – ezen a szent napon röptették eleink.

Az idő múlását néha egy-egy dátumon érzékeljük: most, november 25-én lett volna kilencven éves Pilinszky János, aki már harminc éve halott. Ez a két kerek évforduló önmagában is megérdemelne egy megemlékezést, ám van még valami, ami külön aktualitássá teszi, hogy most Pilinszky Jánosra emlékezzünk – fordítótársammal, a neves cambridge-i költő Clive Wilmerrel Passio címen összeállítottunk egy kis angol nyelvű Pilinszky-versfüzetet.

Mellé tetszik a tanár úrnak beszélni, mondta a fekete lány, hát hogyan közölhetne bármit a jóember, ha nincsenek rá szavai?

Rabóczky Judit Karinthy Szalonban megrendezett kiállításának megnyitószövege

A fogaskerekű városmajori végállomásánál, a vasút kertjének a bejáratánál van kiállítva az a hatalmas kerék, amely a hajdani vaspálya egy darabjaként szolgált egykor. Csak egy vasból készült egyszerű monstrum, és mégis, ha pontosan kapaszkodnak össze a részek, meglódul velük a világ is. – Laik Eszter tárcája.

​​​​​​​Leonardo da Vinci utánozhatatlan remekművet alkotott, de a megrendelő huzakodott a munkabér felett. Egy gyűjtő többet ajánlott, erre a művész eladta a képet busás áron, s nekilátott megfesteni a második változatot. Így került az egyik Sziklás Madonna a francia uralkodó tulajdonába, a másik pedig, a kápolnából Angliába.

Semmit se láttam. Csak azt, hogy a Marcsa felbotlik bennem, s elterül. És ahogy tápászkodik, a tésztás markával a hajamba markol. Tele lett az arcom is ragaccsal.

​​​​​​​Lelki szemeim előtt elzörög az ötven évvel ezelőtti szemetes autó. A rongyos szemetesek, még fényvisszaverő formaruha nélkül, egykedvűen ürítik a szegényes háztartások viharvert pléhvödreit. Nincs azokban még műanyag, üveg is, csak ha eltörött, hiszen kell az a spájzba. Elemek? A mozsárba, kézi darálókba nem kell olyasmi. – Hudy Árpád tárcája

„A fiúkat, az ideológiafelelőst és a szemfüles csendőrsapkásat azonban nem hagyta nyugodni a két név: József Attila és a Duna. A Nemzetnet korlátozatlan félórájában utánanéztek mindkettőnek.” – Sultanus Beatus tárcája

​​​​​​​A Lázár Bence András Rendszeres bonctan című kötetéről írt recenzió tanulságait Boldog Zoltán jegyzete foglalja össze.

​​​​​​​Beteszem a lábam a városba és bombák tűnnek fel mindenütt – semmi költői túlzás, az első ébredés után a zenei adóból is csak terrorról dől a hír. – Laik Eszter tárcája.

​​​​​​​Jó ideje divat, vagy inkább sport bekerülni a Rekordok Könyvébe, a Guiness-be. Ki egyensúlyoz tovább a balkeze kisujjának körmén, ki nyel le több kibiztosított biztosítótűt, ki süt egyre hosszabb, kilométerekben mérhető kolbászt. Kétségtelenül világraszóló, maradandó teljesítmények, újabb és újabb csúcsok felé lendítik az emberiséget, anyagi és erkölcsi hasznuk felbecsülhetetlen.

Mauyori nézi őket. Körülötte ülnek, legalább is így érzi, a pincekocsmában, az összetolt asztaloknál, és egyesületet alapítanak. Ezek itt. Az övéi. „Hová lett a világ!” – mondaná, ha nem látná, hová lett.

A délvidéki magyarság kálváriájáról nem született regény, nem készült film a második világháború után. Az érem másik oldalát olvashattuk, láthattuk. Cseres Tibor megrázó könyvét, a Hideg napokat, és azonnali, méltó megfilmesítését diadalmas elégtétellel fogadták a határokon túl (a filmet hamarább vetítették Romániában, mint Magyarországon), mindenekelőtt pedig az egykori szörnyűségek helyszínén.

Tudta, hogy ahol kapu van a Menny felé, ott kapu van az Alvilág birodalmai felé is, és amikor megmutatták neki a befalazott barlang száját, örömmel sóhajtott. – Weiner Sennyey Tibor vasárnapi levele

​​​​​​​Az egyre gyakoribb esők pedig azzá változtatják a port, ami, valljuk be őszintén, jobban illik az Ősz utcához: az emberekre rakódó sárrá, ami beleragad fehér köpenyükbe, ételhordóikba, összeguberált hulladékaik közé, rászárad luxusautójukra és fegyvereikre, és nem tünteti el onnan semmi, csak a tavasz, mert Szegeden arról is utcát neveztek el, amelyet meg éppen a Föltámadás keresztez, és nincs is olyan messze. – Sultanus Beatus tárcája