Amikor a főváros programsorozattal ünnepli a születésnapos írót „Nádas Péter Budapestje” címmel, ahol nem csupán az író, de a fényképész is szerepet kap – november 11-ig látható a Deák Erika Galériában a Minimo – A sötétség színein című kiállítás Nádas újabb fényképeiből, amelyből a Jelenkor folyóirat októberi száma közölt válogatást –, érdemes megemlékezni arról a kötetről is, amely eleddig a legalaposabb vizsgálatát nyújtja az író fotográfusi életművének.

Szabadkezű rajzokat látni, és térnyerésüket. Nagy István, Vajda Lajos, Ámos Imre, Barcsay Jenő, Kondor Béla rajzainak szellemi örökségét hordozzák. Szűcs Attila egyik előadásának is a mottóra utaló címet adta: Minden megvolt / mielőtt meglett volna.

A mufurc nagyanyó

161 fa. Megszámoltam. Itt fekszenek mellettem. Képek. Fotók. Könyvben.
Könyv vagy könyvek mellett alszom. Ez rendetlenség, mondják. Ez az én rendem. Elérem őket a kezemmel, lapozom, kinyithatom bárhol.

ó, ingatag inga árnya:
tükör-reflex rezonálja
…
a sistergés fél-homálya
behajol az ingoványba
…

a lemetszett képkeret
ablakszélnyi lélegzet

most esetleges a nesz:

a levitáló csipesz
harapni készül
a wayang-játékos
titokzatos-okos
lényege rétegül-

Ő

magába épülő
finomszemcsés jelenléte
világítást kebelez be

a tégla-rések intim fokozata
12 létrafok titkos ritmu(mu)sa

Aradra látogat a Juhász Anna Irodalmi Szalon.

November 1-jén, kedden este 7 órától Gubás Gabi magyarországi színművész Teljes lényeddel: Polcz Alaine élete című előadóestjét láthatja a közönség a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében. Színpadra alkalmazta és rendezte B. Török Fruzsina.

Á, dehogyis! Én nem voltam szerelmes Sasváryba. Inkább élveztem, és elismertem őt. Igazi aranykeretes úriember volt, de egy kicsit piperkőcnek tartottuk. Megfigyeltem az eleganciáját, ahogy villogott a szemüvege, és a tekintetéből áradt a huncutság. De vettük a humorát is, amivel jól tartott minket. Taszilónak azért neveztük el, mert gyakran mondott Tasziló-vicceket. Minden áldott nap másik öltönyben jött.

Egy 
megfelelően
rakott
téglasor.
Kedves Péter. 
Kihagyás 
fölé szorított
szemöldökfa.
Falszakaszok
zárványzata.
A váltig
állított
tömb,
soronként
belekötve.
Péter,
ha fekete
és fehér
is a hajnal,
eltekinthetünk
a tér kitettsége
felett.
Hol domborul
ilyentájt
az a golgotaföld?
A kellő távolság
tarthatatlan,
kedves Péter.
Könyékig benne
minden mozdulatban.
A prozodikusan
meredő

Mozdulatlan táj. Harminchat fok. Irgalmatlan szárazság. A fehér fénytől szinte irizál a levegő. Eső itt nem esett már hónapok óta.
Először az út vékony csíkja, majd a kopottas fűsáv, végül a kápolna tűnik föl.
Vakít, akár egy jelenés.
Jól emlékszel a tömegre. Hogy is lehetne elfelejteni. A kínzó hiányra. A tomboló napsütésre. A tömjénfüst nehéz, ellenállhatatlan szagára. Az izzadságtól foltos ingekre. A sok hunyorgásra. A virágok émelyítő illatára. A cipők surrogására. A tehetetlenségre.

Nem a Hold túlsó oldalán járunk, nem is azt látjuk. De mégis. A Kálmán Makláry Fine Arts Galériában a Horn-gyűjteményből – dr. Hidvégi Áron Arnold válogatásában – olyan műveket is láthatunk, amelyek eddig nem voltak kiállítva. Ha nem is nagyok a Galéria termei, sikerült Váli Dezső születésének 80. évfordulójára munkásságáról átfogó képet bemutatni. Nincs zsúfoltság, mindegyik mű, a nagyobbak is, megtalálták a helyüket.

Tengiz Abuladze – méltán emblematikus – Monanieba (Vezeklés, 1987) című filmjének záró képsorán Ketevan, a Művészet és Öntudat szabadságáért kínhalált halt szovjet festő, Sandro Barateli özvegye süteményt süt a nyitott ablakban, mikor egy sosemvolt anyóka megkérdezi tőle: merre van a templom?  Az asszony kihajol és mutatja, hol volt, amíg el nem bontották. "Mit ér az a város, ahol nincsen templom?" – kérdezi a kortalan, mert egy múlt-világ attribútumaiba öltöztetett öregasszony, mégis elindul a szűk utcán, fölfelé.

Böszörményi Zoltán

Ópiumszínezék, fellegek         

                         Mányoki Endre emlékére

Ólombetű-csönd.
Magasodnak köréje a pátosz falai.
Kereskedni kéne a szavakkal, 
rájuk vetni a hálót,
a szeretet lappangó erejét igába fogni,
megszerkeszteni a csillagok fogaskerék-táncát.
Lépést lépesre írni, 
mint menüettet szoktak a hozzáértők, 
az egymás vonzásában uralkodók.

Minden mélyen érinti őket, ami a faluval kapcsolatos. Még azt is tanácsülés elé vitték, szabad-e rágyújtani az újjáépített művelődési házban. Nos, hát akkor ez a huncut csalás hogyne foglalkoztatta volna őket!

Már a templom
szakszerű leírása
fölragyog:
„román kor, s gótika elegye,
rézsűs bélletű
rózsaablakok.”

De az Árpád-kor óta
mennyi gyötretés:
először egy
hatalmas tűzvész,
majd később
a Sebes-Körös
mohó pusztítása,
az alapokig.

Aztán végül eljött
a templomgyógyítás
gyönyőrű kezdete.

Freskótöredékek,
javított feliratok,
egy csúcsíves
szentségtartó,
mint egy imára font kéz,
de kőből faragott…