Az Irodalmi Jelen januári száma vers - és prózaösszeállítással tiszteleg Ady Endre halálának századik évfordulójára. Elsőként Lackfi János és Zsille Gábor verseit olvashatják.

Csak menni a csillagot követve,
Indulni a jászolig Uram.

Hogy megszületik-e
az öröm és a szépség,
jövőnk igérete,

Süvítő simogatásokban léteztél.
Elképzelem, hogy a füleink
között raboskodunk.
Kidörzsölik őket a kemény telek
haragosai.

fújják a markukat
ellenfényben tajték-glóriában

Az egészségesen rügyező fák fordított tüdőlebeny alakúak
az emberi természet mellett szükségszerűen van természeti ember
aki szelíd a bokrokkal állatokkal szemben
tiszteli a kontinenseket mozgató vizet a fagy formáló erejét
tudja hogy a közösségek összetartása szempontjából
első a szálerdő majd a ritkás az utolsó a család

A 80 éves Tandori Dezsőt Turczi István versével köszöntjük

Szuvenírként hazahordjuk más Európák maradékát,
megelégszünk azzal, hogy a felét meghagyták valaminek,
amit csak egészként lehetne leélni.

A belső harangok fürkészve figyelnek.

A negyedik lámpa fényére ébredtem fel,
a papírcsillagok kiestek a kezemből.
Hiába hajnalodott,
végigjártam a várost,
mindenhol hintákat kerestem.
Fel akartam repülni a holdra.

Közben arra gondoltam,
ki fog megszólalni helyettem,
beárnyékolva félelmével
az oszlopok közt sötétedő eget,
nem márvány-fehéren,
szürkén, akár a közelgő vihar,
meglepetésszerűen toppanva a házba,
mint váratlan vendég.

Csak egy szál fehér gyertya,
Hitem, pisla fény.
Szavad örök áldás,
Advent reggelén.

Együtt fázom a villamossal,
pulóverrel takarjuk be a vezetékeket,
nem ülünk menetiránnyal szemben.

Bizonyosság vagy mint a halál
mondta nekem elmozdítva ujját
a szívtől a kulcscsontok
közötti mélyedés felé
keresve a helyet ahol
a lélek távozik

Üvegcserép-szőnyeg a konyhakövön,
talpamon folyik ki a megsavanyodott múlt,
akár repedt hordóból a bor.

Az éles fény árt a költeménynek
kiégeti a képernyőt a túl harsány hang,
a vers meleg, frissen sült pityókás kenyér karéja
lágy, szombati jazzrádióműsor,
vörösszívű, akár a várakozás izgalma.

Letéptek szomorú kertemből
egy csokor fehér halált,
ráhelyeztem fekete kövedre.

Sűrűsödik a múlt.
Sötétzöld tó,
elemlámpával
világítod meg a tükrét.

Az Irodalmi Jelen fiatal szerzőit huncut kis költői játékra kérte fel. Walt Withman Ének magamról című költeményét kellett továbbgondolniuk, amely Böszörményi Zoltánt, lapunk főszerkesztőjét is megihlette, Az irgalom ellipszise című verseskötetében szereplő Csak kezek, és lábak, és fejek és Randevú című verseiben hivatkozik a műre, egyes költői képeket vendégszövegként emel be. Szerzőink ezekhez a versekhez is kapcsolódhattak, nemcsak az amerikai költő szövegéhez. Arra voltunk kíváncsiak, a legfiatalabb költő-írónemzedék hogy viszonyul a testpoétikához, milyen új megközelítési formákat és kifejezésmódot használ a téma körüljárására.

Kevesen tudják, de Hamupipőke
ma is él,
a kicsi és formás lábával
meg a magas sarkú üvegcipőjével,
főleg a láb- és cipőfetisiszták
kattintanak videóira
a felnőtt oldalakon.