Sárközi Mátyás nemcsak az édesanyjával, hanem a nagyanyjával is sűrűn váltott levelet. Ezek a nagyanyjától érkező – 1957 és 1961 között írt – üzenetek képezik a kötet alapját. Ezekből betekintést kapunk abba, hogyan élt Amerikában több helyen, például Hollywoodban is, amikor filmstúdiókban alkalmi munkákat vállalt, forgatókönyvet írt, majd meglehetősen szerény amerikai nyugdíjából a spanyol tengerparton, Alicantében szó szerint csak tengődött utolsó éveiben.

A könyvben az a fajta léttapasztalat érhető tetten, amelyben a külső (tárgyi) és belső (lelki) környezet egyszerre szervezi az életet, és ezek a környezeti struktúrák olyan egzisztenciális-ontológiai hálót képeznek, amelyben az ember maga válik sorsmetaforává. Az egyén orientálódása természetes és mesterséges terekben az ezekbe való ki- és belépések sorozataként írható le, és mint ilyen, a térpoétika alakzatával is szemléltethető.

Frank Tibor történészprofesszor tudományos igényű kötete bevezeti az érdeklődőket a szalonok világába, a társas együttlét, a zene, az irodalom és általában a kultúra ezen kisebb és nagyobb színtereibe, egyúttal eloszlatja azt a téveszmét, miszerint a szalonok csak magamutogatásra és üres fecsegésre szolgáltak volna a sznobok számára.

A camera obscura, más néven lyukkamera egy lencse nélküli optikai eszköz. Valójában egy minden oldalról fénytől védett doboz – de akár szoba vagy autó is lehet (a német szocialista ipar emblematikus furgonjából, a Barkasból is készítettek már ilyet) −, amelybe a fény egy apró lyukon keresztül hatol be, s ez a behatoló fény a külvilág fordított állású képét rajzolja ki a camera obscurán belül, a réssel ellentétes oldalon. P. középiskolás korában, osztálykiránduláson járt Egerben, ahol egy ablaktalan szobában, egy asztal lapján bámulta elképedve a város valós idejű látképét. A líceum kupolájának két oldalán hengeres formájú szerkezeteket helyeztek el az építők, így az északi forgó hengerbe szerelt tükör és lencse segítségével az alatta lévő szinten található kis, besötétített szoba közepén álló fehér asztalon megjelenhetett Eger panorámája. Habár ez a szerkezet némiképp bonyolultabb, mint az átlagos lyukkamerák (tükröt és lencsét is használtak hozzá), mégis lenyűgözően egyszerű.

A levelek, újságcikkek és naplóbejegyzések alakítják elsősorban a regény történelemmel kapcsolatos részeit, de az egész cselekményre is igaz az állítás. A filmszerűségre asszociálhat az olvasó, hiszen amolyan flashbackszerűen, dózisokban kapjuk meg száz év emlékezetét a regény lapjain. Ezek a dokumentarista elemek nem annyira a történet előremozdítását, mintsem a szereplők karakterfejlődését szolgálják. A karakterfejlődés fokozatos, apró, szinte észrevehetetlen lépésekben történik. Első olvasatra csak annyit érzünk, egyre inkább tudunk azonosulni a szereplőkkel. Érdemes újraolvasni a regényt. Számomra a második olvasatra vált egyértelművé, hogy amint a szereplők belenőnek saját szerepeikbe, úgy érik maga a könyv is. A stílusok váltakozása egyre komolyabb – néhol komorabb – irányt vesz, ezáltal a könyv fejlődésregény és fejlődőregény is egyben. Ez a fajta fokozatos építkezés teszi egyszerre közönségregénnyé és gondolatébresztő alkotássá a művet. Ebben az aspektusában a Darabokra tépvét talán Szerb Antal Pendragon legendájához hasonlítanám, amely a komikumot ötvözte a történelmi esszékkel úgy, hogy a filozófus és az éjjeli őr számára is érthetővé, szerethetővé váljék. Böszörményi is ezt a célközönségek közötti átjárást teremti meg.

Miha Mazzini Kitörölve című könyvét igaz történet alapján írta. 1992. február 26-án a Szlovén Köztársaság Belügyminisztériuma 25 671 személy állampolgárságát törölte. Ön hallott erről az esetről? Ne érezze rosszul magát, ha nem, abban az időszakban az ex-Jugoszlávia területén sajnos nagyobb hírértékű események zajlottak.

A mentális torzulások szinte teljes spektrumban megtalálhatóak, a mások dolgában való kutakodás édes perverziójától kezdve a kényszerképzetes nagyravágyásig. Néhány karaktert szándékosan sematikusan dolgozott ki a szerző, hogy még hatékonyabban világítson rá a lelki megzuhanásokra.

Kiss Noémi novelláskötetének címe, a Balaton, erős hívószó. A magyar tengernek is becézett tó közös nemzeti mítoszunk része. Mindenkinek eszébe jut róla valami emlék: nyaralások szülőkkel, szerencsésebbnek nagyszülőknél, bulik a haverokkal, és persze a strandok az elmaradhatatlan lángossal, palacsintával, sült hekkel, meleg sörrel és kólával, kakasos nyalókával meg gépi fagyival.

Szanyi Ildikó eddig kiadott két novelláskötetét az utazás motívuma köti össze. De míg az idén megjelent Három tucat szuvenír változatos európai tájakra visz, a 2020-as Nem ezt ígérték című első könyv látszólag Borsod-Abaúj-Zemplén megyében marad. Valójában hőseit és olvasóit is egészen más irányba indítja el: befelé.

Csornyij Dávid A jelzőlámpák diktatúrája című debütkötete vékonysága ellenére alaposan húzni fogja minden fölkészületlen olvasó zsebét, hisz a kivétel nélkül a létezés sötét oldalán bolyongó, komor, kétségbeesett, tragikus szabadversek mentális hatása körülbelül félúton sötétlik Cioran és Sade márki könyörtelen világa között.

Bár Spiró György nyilatkozata szerint Kádár figuráját regényhősként nem tudja elképzelni, mégis ilyen nagy ívű történelmi tablón elhelyezve a politikus jellemvonásai regényformában árnyaltabban tudtak volna kibontakozni. Spiró munkásságát ismerve ezért nem lenne számomra meglepő a téma újbóli epikus feldolgozása. Addig is minden hiányosságuk ellenére ezek a jegyzőkönyvekre, emlékiratokra, naplókra épülő tényfeltáró dokumentumdrámák izgalmas és sok új információt nyújtó olvasmányok lehetnek a közelmúltunk történelme iránt érdeklődő olvasók számára.

Lezárható-e valaha a kamaszkor? Meddig keringenek bennünk az első szerelmek és kudarcok emlékei? Nyerges Gábor Ádám második regényének és hatodik önálló kötetének színtere egy budapesti középiskola. Kíváncsiak is leszünk, mi történik a négy év során az „Osztály” tanulóival, akiket az első tanítási naptól az utolsóig kísérünk, sőt még annál is tovább.

Beszélhetünk fizikai értelemben vett világosságról, a sötétség és világosság isteni szétválasztásáról vagy szellemi megvilágosodásról – mindegyikhez teremtő szándék és eszköz kell. Még akkor is, ha bibliai értelemben Isten maga a világosság. Talán ez motiválta Viola Szandrát, amikor legújabb verseskötetében használt (de nem elhasznált) fényforrásaink nyomába eredt.

A címadó vitamin csak egyszer jelenik meg a kötetben, A csodadoktor című elbeszélésben. Azonban ez a szövegszervező erő, amely összetartja a tíz novellát. Borcsa Imola kötete épp azért érdekes és olvasásra érdemes, mert rögtön egyfajta megnyugtató érzés keríti hatalmába az olvasót, amint az ismerős-ismeretlen pletyka körülveszi.

Gurubi Ágnes első könyve családregény, mely női ágon, generációs problémákon vezeti végig az olvasót. A felelevenített családi emlékekben közös, hogy a férfiak csak keretet adnak a nők történeteinek, mellékszereplőként vannak jelen, rendszerint negatív szerepekben. A regény struktúráját tekintve olyan, mintha egyetlen hosszú gondolatfolyam lenne, egy belső kérdésre választ kereső monológ.

A Nekem te vagy első pillantásra modern, 21. századi szerelmes regény benyomását kelti, mert borítója egy női aktfotó részlete, és címe is ezt az érzetet erősíti – ha nem tudjuk, hogy ez Buvári Tamás második regénye, aminek előzménye egy generációkon átívelő, sci-fi elemekkel tűzdelt családregény volt. Kinyitva a kötetet a kép máris árnyalódik, a lapfülön a könyvből vett idézet ismét elbizonytalanítja az olvasót, mire is számíthat. Vajon előző regényének folytatása lenne, hiszen a címe hasonló (Nekem ti voltatok.

Mara Zalite lett írónő önéletrajzi ihletésű könyve egyszerre megrázó és felszabadító olvasmány. Megrázó, mert a lett nép második világháború utáni tragédiáját mutatja be egy család életén keresztül, amely nem egyedülálló a 20. század történetében. Felszabadító is egyben, mert mindezt egy gyermek őszinte, kíváncsi és szépre nyitott lelkén keresztül tárja elénk.

Folyamatosan bombáznak bennünket a furcsábbnál furcsább hírek: Dantét cenzúrázva jelenteti meg egy holland kiadó, mert a középkori szerző Mohamedet a Pokol mélyére küldte, egy másik, szintén holland fordítónőt megtámad egy influenszer, mert fehér létére le akarja fordítani egy afro-amerikai költőnő versét. Mindeközben brutális késelésekről és terrormerényletekről hallunk Franciaországban és Németországban.  Ha mindez nem volna elég, akkor még itt van a vírus is, ez az ellenőrizhetetlen és megfoghatatlan pokoli kór, ami meghatározza a mindennapjainkat, leszűkíti mozgásterünket.

„A szerző nem engedi meg magának a csapongást és a felesleges szószaporítást: csak a lényegre szorítkozik. Dinamikusan építi fel világát, az élénk, vad piktúrák membránján átszűrődő érzelmek pedig láttatják a háttérmotivációkat. Nem finomkodik, ám mindezt anélkül teszi, hogy öncélúvá válna. Bizarr képei, váratlan fordulatai egy abszurd világra rímelnek.”