Hetven évvel ezelőtt vívták a megszállt lengyel fővárosban a drámai eseményekben bővelkedő második világháború egyik legkülönösebb csatáját. A varsói gettólázadást az teszi egyedivé a fél évtizedes esztelen öldöklésben, hogy a halálra szánt áldozatok itt szembeszálltak hóhéraikkal.

Nyugat-Európa szemében a „magyar” jelzőhöz egyre inkább hozzákapcsolódik a „fasiszta” kifejezés is. De milyen következményei vannak ennek a magyar kultúrára nézve?

Mostanában sokat tűnődöm rajta: hogy ki volnék, ha nem lett volna fa. Az a fa, az almával. De valójában azt latolgatom, el tudom-e képzelni azt, ami nincs. Az embert értelem nélkül.

Egymásra találásukat Zuckerbeer, a Nagy Varázsló irányította. Erről ők persze mit sem tudtak. Csak élték mindennapi életüket az üzenőfalon, és néha olyan messzire vándoroltak a kezdő linktől, hogy nem találták a visszafelé vezető utat. - Sultanus Beatus tárcája

Bódi László Cipőnek is ünneplő volt. Ösztönösen hozzá igazítottuk lépteinket, gesztusunkká vált minden mozdulata, dallamunkká a dala, otthonossá minden gondolata, miénk minden szava. Ezért nem búcsúzhatunk tőled. Egy pillanatra sem hagysz el minket, velünk maradsz addig, amíg képesek vagyunk viszonylag élhető módon benépesíteni ezt a sárgolyóbist.

FŰALATT

Kik teszik tönkre az országot?
Kik játszanak a kormány megbuktatására, bármely kormányéra?
Kik kísérleteznek újabb meg újabb leleményekkel aláásni a társadalom morálját? Kik törekednek növelni a depressziót, a „megette a fene", „az élet reménytelen", az „innen el kell húzni" érzületet?

„Mindez most elég jelentéktelennek tűnt a barátnő őrlődéséhez képest, aki a hátralévő egy napját szívesen elcserélte volna bármelyik szolgáltató packázásával, de még az egész adóhivatallal is, mert ez így összevéve is még mindig sokkal jobb volt, mint a kiszolgáltatottsága…” – Laik Eszter tárcája.

FŰALATT

Ez év március elején Sztálin-világ – a kommunizmus ára címmel rendezett nemzetközi konferenciát Budapesten, a Terror Háza Múzeumban a házigazda intézmény, a Kommunizmuskutató Intézet és a németországi Konrad Adenauer Alapítvány. Ott hangzott el az alábbi előadás.

Nem emlékszem már, mikor vették, de valamikor a harmincas évek közepe táján vagy a vége felé lehetett. Nagy dolog volt ez akkoriban egy munkáscsaládban, főként pedig manapság elképzelhetetlen örömet és izgalmat jelentett az akkor még a helyi magyarság körében is szép számú fiatalságnak, vagyis apáméknak.

A nosztalgia oka az volt, hogy családunk a második világháború után egy partiumi faluból, az Arad és Nagyvárad közti út mellett fekvő Erdõhegyről származott át Magyarországra. Debreceni diákként barátkoztam meg a váltakozó színvonalú, de szokatlanul izgalmas műsorokkal, például Csép Sándor kitűnő riportjaival.

​​​​​​​Minden portré önarckép. Ezt már-már magától értetődően tudja minden festőnövendék. De hogy mennyire az, igazán a fotóportré árulja el. Hiszen a fotográfus elsősorban keres; s ha arcokat keres, a maga arcát kutatja. Minden érzékeny ponton saját magát érinti meg, önnön esendő lényét éri tetten.

Mire visszaültem a gép elé, a beszélgetés már fent volt az üzenőfalon, többen kedvelték is, és néhány hozzászóló megjegyezte: „Csak nem valami kísérlet, vagy valami sci-fit írsz?” – Sultanus Beatus tárcája

A Városmajor kedvenc helyem hirtelen havak idején. Manapság már a havazás is gyorsan zajlik, ahogy jön, úgy megy, hullik és olvad, és ha az ember egy kicsit is élvezni akarja a lába alatt a puha ropogást, szaporán kell bakancsot húznia. – Laik Eszter tárcája.

Egy magát megnevezni nem kívánó svájcisapkás komornyik, Eugenio Scandalo kiszivárogtatta azt a beszédet, amelyet Radicali bíboros tartott a legutóbbi viharos konklávén. Ebből idézünk.

„Mennyibe fájna ma egy jófajta égetés?” Osztottak-szoroztak, kalkuláltak: oszlop, kötél, fa, alágyújtós, kerítés, körítés, öregisten – áfa nélkül is, projekt alapon is, csak maga az önrész is megvan vagy rengeteg.

A Fiatal Írók Szövetsége 2013. február 14-ére hirdette meg az Első Nemzeti Írósztrájkot. A munkabeszüntetés körülményeit, lehetséges következményeit mutatjuk be jegyzetünkben.

„Különben is, folytatta fennhangon, az egyik újságíró lett, a másik költő, a harmadik meg fotográfus, és egyik sem dógozott még igazán a két kezivel egész életében…” – ​​​​​​​Sultanus Beatus tárcája

A Szabó Lőrinc utáni költők közül a legsírósabb egész biztosan Pilinszky János volt. Már legelső kötetében négy vers van, ahol a „sírás” vagy „zokogás” szó előfordul, a kései Kráter című, a hetvenes években írt ciklusban pedig van olyan vers, amely így kezdődik: „Sírtam. Utána nedves volt a hátam, / gyűrt a ruhám és tömpe a kezem”.

Ajándékba vettem, december 23-án, a Fény utcai piac felső szintjén, ahol az asszonyok meg az emberek hatalmas virágosvödrökből árulnak az asztaloknál. - Laik Eszter tárcája.

Nagyon régen nem találkoztam  kedves barátommal, Halász Péterrel, s most annak jött híre, hogy január 13-án, élete kilencvenegyedik évében, Münchenben meghalt. Szép kort ért meg, és írogatott is még, többnyire a múltba nézett vissza. Azt mondják, hogy változatlanul elegáns jelenség volt, bár megrokkant és kerekes székbe kényszerült. Fia, a vele egy házban lakó Valér lelkiismeretesen gondját viselte. Felesége, a bársonyos hangú sanzonénekesnő, Rácz Vali 1997-ben hunyt el.