Könyvtárakat írtak és írnak össze a vers mibenlétéről. Arról, hogy megszűnik a befogadói közeg, kicsúszik a költő alól az olvasó. És hogy programvers és struktúra, rétegvers(!) és osztálytartalom, hogy képi világ, szimbólumrendszer, meg hogy változó szubjekt tartalom és változó szabályrendszer. Hogy ilyen vers és olyan vers. Varázslat? Mi a vers? Ki tudja?

80. születésnapján tartott ünnepségen, 2000 augusztusában a következőket mondta: „A legnagyobb öröm az életemben, mikor felébredve rohanok az írógéphez, mert valamilyen új ötletem támadt. Az érzés még mindig ugyanolyan, mint mikor 12 voltam. Végtére is, még mindig itt vagyok nyolcvanévesen, és nem érzek semmi különbséget, tele vagyok vidámsággal és örülök a hosszú életemnek, ami nekem adatott. Remek ötleteim vannak az elkövetkezendő 10-20 évre, remélem, velem tartanak!”

Az írókat bölcsen kihagyta. Nekik elég a nana, fiúk, a dádá. Az írók és az értelmiség olcsón felvásárolható, kijátszható egymás ellen. Kádár az ötvenhetes íróper fővádlottját egyéni amnesztiával kiengedi Vácról, fényes nappal végigmasíroztatja a váci börtön udvarán, foglárok baktatnak mögötte, cipelik a könyvvel teli bőröndöket. Ezzel a gesztussal – még ha a börtönben maradtak egy része zokon is veszi, Vácott (példának okáért) éhségsztrájkkal – Kádár pacifikálja az országot, megkezdődik a fogcsikorgató konszolidációs időszak.

De már a nyolcvanas évek közepétől támadások érik. Amit meg lehet érteni. Aki a kegyeltek táljából együtt cseresznyézett Aczéllal, ellensége a Harmadik Magyar Köztársaságnak. Természetesen. Aki nem jutott a tál közelébe sem, érces torokkal bömböl. Így van ez.

Amikor vala(m)kit elutasítok, le is mészárolom-e nyomban, felvágom-e a hasát, mint a tatárok, hogy a lenyelt aranypénzt kihalásszam beleiből, és hogy a többiek megtanulják a leckét, ne rejtsék el azt, ami öröktől fogva az enyém.

Felvetődik a kérdés: voltaképpen mihez is van jogunk a kulturális emlékeket, történelmi örökséget illetően? Szabad-e antik műalkotásokat, akár egész épületeket a helyükről elhordani, majd több ezer kilométer távolságban újra felállítani, mindezt a múlt megőrzése és az igencsak nemes Bildung jegyében? – Kántás Balázs írása

​​​​​​​Egy ember ül szemben az üres lappal. Mindig ez a kiinduló helyzet, amióta az írói mesterség létezik, az írás magányos szakma. Miért is találkozna egy író a többivel? Miért is hagynák hátra az üres papiros tisztaságát a visszabeszélő, véleménnyel teli többiekért? Erre válaszolni kell. Minden évben válaszolni kell, s a Tokaji Írótábor három napja válaszkísérletként is értelmezhető lenne. Ha nincs elég érv, ha nem teremtődik ezekből a találkozásokból elég érték, ha nem indokolja semmi eléggé, hogy a magányos szakma művelői egy helyre gyűljenek, akkor az egész rendezvény értelmetlen. Ha van, akkor viszont óriási lehetőség, amit elpazarolni nagyon nagy hiba. – Weiner Sennyey Tibor írása a Tokaji Írótábor kapcsán.

A nehezebben olvasó kedves olvasó számára írott térkép a női nemről. Belegondolni is megrendítő, milyen furcsa ez a kétosztatú világ. És milyen gyönyörűség. És mennyire nem tudunk előre semmit. Soha. Néha még utólag sem.

​​​​​​​Nem tudni, hány száz órával garázdálkodott szabadon egy korosztály életében matek és földrajzleckék helyett. Hányszor kellett elolvasni, mire megjegyeztük a különös neveket, képesek voltunk megkülönböztetni a helyszíneket. A Robin Hoodon ekkor már túl. Jönnek a normannok. A szász hercegek. A minden, az élettér kibővítése, a hatalom birtoklása.

Rágyújtana, de mindig csak a következőre, a másodikra. Így szól az orvosi verdikt. Akaraterőpróba. Az orvosok ezt nagyon értik. A következő (második, harmadik, ötödik) ingernél felcammog a heverő macskák mellett a napsütötte lépcsőn a szobába. Ott a cigaretta. Visszajön, leül egy szállal. Szájába veszi, lerakja, gyűrögeti. Vár. A következő erős ingernél újra feláll, a gyufa valahol hátul, a lugasból nem látszik. Egy gyufaszálat hoz, az asztalon lévő üres doboz oldalán meggyújtja, óvatosan, a széltől óvva a cigaretta végéhez illeszti, beleszív.

​​​​​​​Lehet, hogy valójában csupa nyál ország vagyunk, ahol európáznak, hozsannáznak, rókáznak? Nem merem elhinni. Elteszem a lapot, elkezdek félni az olyan tördelőktől, akik apró betűikkel csak a fejlécen rejtik el, hogy mi fut alatta. Az olyan paródiáktól, melyek önállóan is életképesek. Az olyan költőktől, akik jobbak, mint az eredeti. – Sultanus Beatus tárcája

"A diktatúrának, a közép-kelet-európai és balkáni létnek, az emigrációnak, az idegenségnek kiszolgáltatott, az ezerféleképpen megalázható kisember – aki egyszer csak bárki lehet – balladája ez a vers. És most, több mint harmincöt év – és több mint húsz év költői hallgatás – után megszületett a Kormányeltörésben párja, a YU-HU-Rap."

​​​​​​​Schöpflin azért nem mellesleg az Egri csillagokról megjegyzi, gondolván, hogy "ők" nem tévedhetnek akkorát, amekkorát tévedtek Gárdonyi megítélésében, hiszen ők a szakma, és a szakma jobban tudja: jókais, mikszáthos utánérzés, aligha rúg labdába, egyszerolvasandó mű, feledhető. Krúdy véleménye más, minthogy Krúdy is megjárja a mélyirodalommal a hadak útját: "bizonyossággal lehet tudni, hogy könyveit azután is olvassák, amikor ő már nem lesz". És lőn.

A társszerkesztő Móricz Zsigmond, miután nyitni akar az urbánusnak nevezett mélyirodalomból a közélet felé, de Babits ellenáll, elhagyja a lapot, a Kelet Népét szerkeszti, a kor egyik fórumát, ahol a népi írók jelentkeznek. (Ez az első jól regisztrált népies-urbánus vita az ezt követő népi-urbánus, zsidó-nem-zsidó, de modernista-anakronisztikus, globalista-nacionalista viták előtt.)

Diurnus (és egyebek) miatt cseréltük le a Nemzetre az aktuális napilapot. Amikor úgy alakult, hogy távol a postaládától, a Nemzetet akkor se hagytuk ki. Ha másként nem, az újságosbódé mellett állva olvastuk el, raktuk vissza a standra. Sokat ugyan nem tudtunk (mi, vidékiek) a szerzőről, de a suttogó propaganda, a fű alatti hírek tudni vélték, hogy erdélyi emigráns író, veszélyben lévő erdélyi emigráns, annak köszönhető az álnév, hogy ne sodorja veszélybe az Erdélyben rekedt családot, ez a Ceauşescu-éra vad, utolsó évtizede, bármikor bármi elképzelhető volt, ami nem, az is.

Isten szent ege és verő napfénye alatt izzó szemű juhok esendő csapata bámul a semmibe; amíg barlangnak látszott, legalább hűvös volt az akolban. Most lüktet a levegő, s a csupasz falak tetején hőpárnákon imbolyognak a téglák. Nem fognak ráesni senkire; lélek se járhat az üszkös falak között.

Bakával mindig bajban. Pedig Baka is azok közt, akiket egy sorból felismerek. Nem kettőből, egy sorból. Őt egyedül találtam, nem ajánlotta senki, a Döbling volt, rá kellene keresnem, mikor is. Mikor lehetett. Azonnal-e, vagy évekkel később, már a Kincskereső idejében. A Kincskeresőhöz volt csatlakozásom, de Bakához – valahogy – nem. Azt hiszem, nem is nagyon kerestem. Veretesnek és súlyosnak tűnt, mint Pázmány, nehéznek, mint Anonymus. Szokni kellett.

Széles és két utcasarkot összekötő kirakata a slágerkönyvek helyett mindig a divat határain kívül eső újdonságokat kínált, nehezen beszerezhető ritka köteteket, melyekre a Somogyiból hazainduló igazgatónő is irigykedve tekintett, amikor elfogyott az állománybővítésre szánt évi keretösszeg. - Sultanus Beatus tárcája

Az előkelő modorú Hugóról mintázza Athos figuráját, a nagyevő, nagyivó Porthos ő maga, a rejtélyeskedő, szertartásosan vallásos Aramis modellje pedig Vigny. Ők élőben is sztárok, ne mondja, rocksztárok. Az egész romantikus ifjúság – a tüntetően piros mellényt viselő, utcai botrányokat okozó fiatal írók, költők, festők és az ezeket csodálók hármójuktól várják el az új hangot irodalomban, művészeti elméletekben,de főleg a színházakban.

​​​​​​​Három évre elakad Erdélyben egy színésznőnél, akinek fiút csinál (Hunyady Sándort), közben itthon gyerekek, asszony. Miután a színésznő meghal (a Hunyady-tabló szerint Hunyady Margit, Hunyady Sándor édesanyja még bőven él, amikor Bródy Pestre hozza), kézen fogja a fiúcskát, hazaviszi, bejelenti a többi gyereknek (az asszonynak), ez a fiú a testvéretek, szeressétek (kíváncsi volnék, egy mai asszony, pl. az enyém, mit szólna hasonló bejelentéshez a megváltozott világban).