​​​​​​​Oldani és oldódni. Engedni és elengedni. Szabadon szállni, hajózni a végtelen horizont felé – cél és akarás nélkül. Élni, mint ahogy az megadatott. Élni. Hullámozni, mint a tenger. A tenger.” – Weiner Sennyey Tibor Tengeresszéje, a szerző verseivel és fotóival.

„Just like a myth!” - bök oldalba a teóriákra érzékeny izlandi nőművész. S mert azt hiszi, nem látom, a fülemhez ágaskodik. „It's archetypical, isn't it?” S mert azt hiszi, nem értem, mutatja: „arkhé!” Megölelem, hiszen nem tudja, mit mond, mégis érzi. Mítosz. „Székelyföld lüktető szívében” nem Erdély a mítosz. Mítosz nem 'van'. Mítosz születik. Ha nem utcabálból, sártenger falunapból, kislánynak lovacskából, akkor egy kupac törmelékből. Közös kudarcból. Közösségből.

​​​​​​​A hatalom kétféle álomvilágban élt negyvennyolctól. Ötvenhatig abban, hogy a nagy SZU-val kart karba fűzve legyűrjük a kutya imperialistákat. Hatvankettőtől abban, ha már nem akasztgatjuk a prolit párban az osztályidegennel, akkor a proli boldogan éljenez bennünket, lengeti a zászlót.

​​​​​​​Tehát amikor társaságban Füstről van szó, hallgatok, mint sült hal. Megfogalmazni se igen megy, mi irritál benne. Még talán a Feleségem történetével valamiképpen egy ideig, de a regény láthatóan mindenféle koncepciót, vázlat nélkül halad a maga útján, csak a második olvasatra derül ki, meg is bámulom rendesen. Többnyire azt hallottam, csak a zsenik és a hülyék olyan bátrak, hogy előzetes tervek, átgondolt konstrukció nélkül nagyregénybe ülnek. Captain Störr, a zsúfolt lelkületű hajóskapitány nem izgat annyira, mint Lizzy, de végtére Lizzy sem izgat annyira, csak lenyelem.

A legendás Rézkorral kezdem. Hátha nem értek valamit, önéletrajz, majd ő segít. hátha segít, ötven oldalig megy. Mondom most, és majd mondom még nyilván: az élő nyelv túllép minden klasszikuson, az aktuális irodalom fütyül az időpocsékoló-tájleíró klasszikusokra. Belőlük él ugyan, fölfalja őket, rájuk emészt, saját íveibe helyezi, akár a saját bélrendszerbe, de leneveti. Nem köll, nem vállalja az aktuális irodalom. Az aktuális irodalom tempójához szokott olvasó is alig. Olvasni ugyan lehet úgy, mint tegnap, írni soha. Így van ez jól.

Lengyel Józsefet nem rengeti meg hitében, hogy az eszme és annak gyakorlati megvalósítása vészesen egymás látótávolságán kívül tartózkodnak. A hit ilyen jószág, jegyezzük meg, fenntartásához nem szükségesek gyakorlati bizonyítékok. Ha volnának, a hitre nem volna igény, mert minek. A hit mindent kijelöl, mindent pótol.

A háttérben lüktet a zene, King of My Castle, éneklik hangosan a régi számot, ami már retró, csakúgy, mint a lódenkabát, ha nem épp egy púpos hajléktalan törpe hordja a kánikulát lerázó nyári estében, amely mint dohányos a csikkét, úgy pöcköli az ember arcába a megszűrt forróságot, hogy majd újat szívjon magába a napfelkeltével. - Sultanus Beatus tárcája

Néhány hónapos amikor édesanyja tuberkulózisban meghal. Vasutasgyerek is. Az édesanyja felől árvagyerek, akinek az apja ráadásul masiniszta a chilei hegyek és völgyek közut, sokat van egyedül, jut ideje foglalkozni a lelkével. Az ilyen fiúból terem a költő, az ellenálló világforradalmár a föld minden táján, így Chilében sem meglepő, ha a recept szerint terem.

​​​​​​​Vannak spanyolok, románok, egy izlandi tünde, egy lengyel dzsabar, és persze magyarok Nyíregyházától Temesváron át Pécsig. Nyüzsgés, rendetlenség - a rend szerint. Portfóliók, rajzok, tinta, festék, focivébé, tányér- és kanálzörgés, sangria, szilvórium, világmegváltás. Az könnyebb, mint egymás mellé ülni.

"A [...] hiedelem megbukott, hogy a szépség tulajdonképpen az épség, a testi és szellemi egészség, s ép testben okvetlenül ép lélek lakik. Ha ez így volna, akkor labdarúgóbajnokaink vezethetnék az emberiséget. De a púpos Leopardinak, a sánta Byronnak, a nyavalyatörős Dosztojevszkijnek, az iszákos Poe-nak, a rögeszmés Tolsztojnak, az idegbajos Nietzschének, az asztmás Proustnak mégis többet köszönhetünk, mint nekik." Ez így is van. Bár egy focimeccsnek könnyebben nekiül az ember, mint Az eltűnt idő-nek.

​​​​​​​Harmincévesen lép be az irodalomba. Tíz év hátra. Nincs negyven, amikor elméje elborul, negyvenhárom, amikor meghal egy elmegyógyintézetben. A tíz évig dolgozik, mint az megszállottak. Egy verseskötet után tizenkilenc novelláskönyv, hat regény, három kötetnyi útirajz, irodalmi elmélkedés, egy rövid Flaubert-életrajz, kötetnyi színjáték. Alig világos, hogyan csinálta, mert eközben: társaság, nők, szalonok, utazások szárazföldön és tengeren.

​​​​​​​Tolnai másik dimenzió, engedi, hogy ne ő maga, az olvasó dominálja, engedje, amit, komoly meglepetésben lesz része. Esetemből egy jellegzetes darabka. Néhány évvel az ezredforduló előtt szögezte le egy R. V. névre hallgató irodalmár a következő tényt: „Ő nem vajdasági magyar, hanem jugoszláv.” Nem értettem volna meg máig.

​​​​​​​Nem a vonat megy visszafele. Nem is az idő. Én rohanok háttal a valónak. Órája sincs, hogy visszadugtam a kütyümet a tokba: nem hívom fel Icust, túl drága a mobil, ráadásul duplán. Hogy szarrágó vagyok, nem újdonság. De hogy függő is?! … Önvizsgálati fogságra ítélem magam. Nikotinfüggő vagyok, semmi kecmec. – Mányoki Endre tárcája

Szász Béla már a mikrofon előtt ült, és tanulmányozta a szövegét, nehogy bakit ejtsen. Vígan beléptem a stúdióba és rásomtam egyet a gongra. Béla összerezzent, arcából kifutott a vér. "Meg vagy őrülve?" – kiáltotta, mire végre szóhoz jutott.

Bár nyaraláskor a turista pénzének jelentős részét szállásra, evésre és ivásra költi, néhány nap hőség, másnaposság, fürdőzés és séta után kedve szottyan a betűre, és miután az összes heti- és napilapot megolvasta, az egyre soványabb pénztárca és a szűkös napok egy-két kisregény ígéretét vetítik elő. – Sultanus Beatus tárcája

Érdekes dolog ez. Ki fél életét teszi rá, hogy stílusára, hangjára találjon, ki úgy vált technikát, mint sávot az autó, a hangja mégsem téveszthető el. Furcsa mögöttes erő a tehetség. Akkor is létező háttérzaj, élő, vastag térerő, amikor nem látszik.

Az ember már nem kapkodja a fejét, szeme nem tikkel, hangja nem csuklik. Belefásult. Elég. Már minden elég. A komenista kom-jánál végigszánt gerincén a jól ismert gyomorfordító kíváncsiság, ugyan most kit nyírnak ki másodszor, harmadszor, ötödször? Már azt se kérdezi meg, mikor lesz ennek vége? Hogyan lesz vége ennek a mocsoknak?

​​​​​​​Írónak soha nem könnyű. Háborúban, amikor változnak a koordináták,  nehezebb. Az alkoholista írónak, aki egyedül kel, egyedül fekszik, önbizalma megrogyva, jövőképe nulla, lehetőségei nulla körül - baromi nehéz lehet reggel felkelni. Belátható. Belátjuk.

"De ne kenjünk mindent Kádár Jánosra! A magyar focinak az is sokat árthatott, hogy túl jól ment. A magyar foci szent lett, csodálni kellett, és mindenki az Aranycsapatban kereste a titkot, nem pedig önmagában" - Sultanus Beatus tárcája

​​​​​​​Weöres Sándor mondja valahol, hogy hallgatnunk és olvasnunk kell verseket más nyelveken, hogy átérezzük annak a másik nyelvnek a varázsát, mélységét, szépségét. Borges versét: A tengert - most meghallgathatják Borges szavalásában elolvashatják az eredeti verzióban, és (hála és köszönet Domonkos Orsolya lektorálásának) Weiner Sennyey Tibor fordításában olvashatják - Jorge Luis Borges: A tenger