Nincs irodalmunknak olyan alakja, aki körül annyi vita, értelmezői-értékelői ellentmondás kavarogna, mint körülötte, akit annyi barát és ellenség vett volna körül, mint őt. Ha valaki a mából csupán Ady Endre temetésének idejére utazna vissza az időben, a több tízezres tömeg láttán nyugodtan következtethetne arra, hogy egy fényes, töretlen költői pályafutás végét gyászolta Magyarország 1919 januárjában. – Stancsics Erzsébet írása Ady Endre halálának 105. évfordulójára

„Az európai kultúra bölcsője, az antik Görögország is cenzúrázta néha az »istenkáromló« és ateista műveket. Így járt Anaxagorasz és Prótagorasz, akiket száműztek, és műveiket elégették az Agorán.” – Pruzsinszky Sándor tanulmánya.

„… mikor kelet felől elindultak vala, Sineár földén egy síkságot találának, és ott letelepedének. És mondának: jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje…”

 (Mózes 1, 11,3)

Fel, fel, fel a magasba! Hogy döngethessük meg az Ég boltozatát!

„Nagyon jellemző, hogy vidéki művészről csak akkor vett tudomást a Nyugat, ha művét Pesten mutatták be. Tornyairól, Kosztáról csak pesti kiállításaik kapcsán, Sík Sándor drámáiról csak akkor, ha Pesten volt a bemutatójuk.”[1] – írja Péter László 1972-ben.

Sándor Zoltán 2023. december 19-én tölti be ötvenedik életévét. A vajdasági Nagybecskerekhez tartozó Muzslán született alkotónak van mire visszatekintenie a jubileum alkalmából.

„csak a való rajzához kellenek e madarak”
(Kormos István: Egy rákvadászat emlékére)

A számokhoz hasonlóan a betűk is négyzetekbe rendezhetők. „Mágikus” voltuk ez esetben abból fakad, hogy az egyes sorokba, oszlopokba írt betűk különböző irányokból olvasva is szavakká kapaszkodnak össze, azaz palindromok, egyszersmind akrosztichonok is, mert a sor- vagy oszlopkezdő betűkből is szavak, mégpedig ugyanazok a szavak tevődnek össze. Ráadásul az oszlopok vagy sorok mentén összeolvasott szavak többé-kevésbé értelmes egésszé állnak össze.

„Arany balladájában a tetemre hívás látszólag csalhatatlan eszköznek bizonyul, ám voltaképpen pontatlanul működik: mert miközben az kétségtelenné válik (legalábbis senki nem tudja vitatni Kund Abigélnek ezt az állítását), hogy Bárczi Benő önmagát végezte ki,[1] a halott sebe azon személy jelenlétében kezd el eleven vérfolyással jelezni, akitől a halálos fegyver származik.

A megsegített segítő

Bródy Sándor hazatért Egerbe, ahol mindig is otthon volt.

Ha a szépirodalmi műfajok leghosszabbikára, a regényre vetünk egy pillantást, kétféle típust különböztethetünk meg. Az egyikben a tartalom, a mondanivaló a lényeg, e köré tömörül minden szó, minden mondat, ezt növeli, hizlalja a teljes szöveg. A másik típus a formabravúrt mutató regény. Ebben olyan csillogóan sima a mesélőkedv és a mesélni tudás, hogy a történet árja könnyűszerrel ringatja el az olvasót.

Az ír nyelv, pontosabban annak közvetlen őse az óír, az ógörög és a latin után Európa legrégebbi írott nyelve, ha az etruszk töredékeket és a korai rovásemlékeket nem számítjuk. Nyelvemlékei már az 5. századtól, irodalmi szövegei pedig a 6. század második felétől kezdve maradtak fenn eredetiben vagy másolatban. Nem csupán prózai szövegek, hanem versek, sőt verstani leírások is! Az íreknek fejlett írásbeli kultúrájuk volt, hangsúlyos verselésük gazdag eszköztárból merít.

Nem készültem Páskándi-kutatónak. A Szatmárnémetiben tartott Páskándi Napok avattak azzá. Előadásaimat egyrészt az EMKE-életműdíjjal kitüntetett Muzsnay Árpád kollégám szíves meghívásainak köszönhetem, másrészt a Kriterion kolozsvári irattárát őrző Szabédi Emlékháznak.

Alessandro De Bosis, aki a Kádár-érában szolgált olasz nagykövetként Magyarországon (és aki sokkal jobban ismerte a fogadó ország kultúráját, mint kollégáinak túlnyomó többsége), egy alkalommal azt a szellemes megállapítást tette: „A Varsói Szerződés országai közül Magyarország az egyetlen, amelyet Dante kétszer említ Isteni színjátékában.”
Nos, most e két „említéssel” szeretnék foglalkozni.

Az Irodalmi Jelen szerkesztősége Kiss Norbert alábbi tanulmányával gratulál a folyóirat
szerkesztő-munkatársának, Bene Zoltánnak a közelmúltban átvett József Attila-díjához.

„Kompiláció néhány lehetséges kézirattöredékből”

„A bűn egész értelme az, hogy viseljük. Mit használ egy bűn, ha egyszerűen lerázhatjuk? Ha alaposan tudatában vagyunk bűnünknek, viselnünk, cipelnünk kell, vele kell élnünk, egyek vagyunk vele.” C. G. Jung szerint a bűn vállalandó, nem testálható át másra. Bűnösségünk felismerése egész személyiségünk alakulása, formálódása miatt fontos, a bűnhődés folyamatának előfeltétele pedig bűnünk elfogadása.

Petőfi elhivatottságát a hazájáért való kiállás és küzdelem terén mindennél szemléletesebben fejezi ki egy 1844-es őszi verse, amelyben a mindössze huszonkét esztendős fiatal költő ábrándozik arról, milyen életet is képzel el magának. Ennek illusztrálásához a történelmet hívja segítségül. A Miért nem születtem ezer év előtt? (Pest, 1844. november vége – december közepe) a tehetetlenségre ítélő „bénító századot” állítja szembe a honfoglalás dicsőséges korszakával.