Közben arra gondoltam,
ki fog megszólalni helyettem,
beárnyékolva félelmével
az oszlopok közt sötétedő eget,
nem márvány-fehéren,
szürkén, akár a közelgő vihar,
meglepetésszerűen toppanva a házba,
mint váratlan vendég.

Csak egy szál fehér gyertya,
Hitem, pisla fény.
Szavad örök áldás,
Advent reggelén.

Együtt fázom a villamossal,
pulóverrel takarjuk be a vezetékeket,
nem ülünk menetiránnyal szemben.

Bizonyosság vagy mint a halál
mondta nekem elmozdítva ujját
a szívtől a kulcscsontok
közötti mélyedés felé
keresve a helyet ahol
a lélek távozik

Üvegcserép-szőnyeg a konyhakövön,
talpamon folyik ki a megsavanyodott múlt,
akár repedt hordóból a bor.

Az éles fény árt a költeménynek
kiégeti a képernyőt a túl harsány hang,
a vers meleg, frissen sült pityókás kenyér karéja
lágy, szombati jazzrádióműsor,
vörösszívű, akár a várakozás izgalma.

Letéptek szomorú kertemből
egy csokor fehér halált,
ráhelyeztem fekete kövedre.

Sűrűsödik a múlt.
Sötétzöld tó,
elemlámpával
világítod meg a tükrét.

Az Irodalmi Jelen fiatal szerzőit huncut kis költői játékra kérte fel. Walt Withman Ének magamról című költeményét kellett továbbgondolniuk, amely Böszörményi Zoltánt, lapunk főszerkesztőjét is megihlette, Az irgalom ellipszise című verseskötetében szereplő Csak kezek, és lábak, és fejek és Randevú című verseiben hivatkozik a műre, egyes költői képeket vendégszövegként emel be. Szerzőink ezekhez a versekhez is kapcsolódhattak, nemcsak az amerikai költő szövegéhez. Arra voltunk kíváncsiak, a legfiatalabb költő-írónemzedék hogy viszonyul a testpoétikához, milyen új megközelítési formákat és kifejezésmódot használ a téma körüljárására.

Kevesen tudják, de Hamupipőke
ma is él,
a kicsi és formás lábával
meg a magas sarkú üvegcipőjével,
főleg a láb- és cipőfetisiszták
kattintanak videóira
a felnőtt oldalakon.

Az akácleveleket a járdára hullatom,
akár a Grimm-mesében, hullnak a morzsák.

puha a kozmosz. pudingszerű.
finoman szívódik fel a testbe.
reggel majd fényt kenek magamra.
az űr tartalma változatos.

a mezőt végül feltoltuk az égre,
és néztük hosszasan, mint távolodik.
üstökös lesz majd, időnként visszatér.
csóvája füvekből lesz. meg skorpiókból.

Az álom zavaros, zöld tó. Taszít.
Ujjaim között kesernyés füst kígyózik
az égig érő fák felé.

éles az ég mint az acél
tűlevelet hord rád a szél
fogad alatt homok recseg
aki jó az gyanús neked

Délután négykor csak vérszegény jelek,

a félelem térképe, mint testben az erek.

A tűztorony tetején kétfejű sas forog,

Dörrennek a becsapott ajtók.
A házfalak csendszövetében szirénáid
hasítják ketté a rostokat.

Öreg zsidó Camdenben

a közéjük ömlő hideg áram a test hőjébe akad, a perem rücskeibe fogódzik, áthúzza magát az ismeretlen keresztszélben, árnyéka előőrs

Tizenhat évesen nem akartam 
megváltani a világot, de valamilyen
forradalmat elképzeltem