Az Irodalmi Jelen az 1956-os forradalomra és szabadságharcra kortárs és klasszikus irodalmi művekkel emlékezik. Összeállításunkban Faludy György, Márai Sándor, Szőcs Géza, Somlyó György, Illyés Gyula, Böszörményi Zoltán, Nagy László, Száraz Miklós György, Hajnóczy Péter, Hegedűs Gyöngyi, Szabó Lőrinc, Tőzsér Árpád, Petőcz András, Vekov Károly, Deák-Sárosi László verseit, rövidprózáit, a forradalommal kapcsolatos értekezéseit olvashatják.

tükrök nélkül beszélni a fényről.
a vasárnapra kapituláló fizikusokról,
már majdnem a kimondott
kettős természetű bizonyosság,
hogy juthatunk
5-ről a 6-ra egy bukott forradalommal

Az igazságot a fikcióból kell kivonnunk. Remélem,
sikerült forradalomról és lélekről olyan fiktív történetet
összehordanom, amelyből a forradalmakat s lelket tekintve
valami igazságféle kivonható.

,"nem csinálunk forradalmat", szólalt
meg az apád, és felpofozta az anyádat, meg
agresszív is volt nagyon,mert félt, az egyéves
fia meg sírt, mert éppen jött a foga,meg nem
volt már teje az anyádnak, és közben a lövések,
a Kálvin tér felől, meg a tankok ---, miközben
a bizonyíték ott lapul, bent a padlórésben ---

Ebben a versben, amit most építesz magadnak,
megtanulod, miként maradj látható láthatatlan.

Olyan a hajnal, mint egy befőtt
Impressziókat konzervál.

míg rátenyerel a felforrósodott lécre
hátad a kertnek vetve sikítasz
stop

az asztalra szórta nyugtatóit
ez szilva
ez körte
ez barack
ez málna
ez virágoskert
ez a gyerekkor

A pince mélyén
az a jégkamra nem a tudatalatti,
hanem az örökkévalóság.

Szarvassá változott.
Csillagképét bűvöli
egy szitakötő.

A kocsmánál lovam megáll,
lehull rólam az ősz.
Elmossa bor özönvize,
fehér, de jó erős.

Álmaimban a város felett
terpeszben állok
az égre visszadobott
hullócsillagok között.

fut tovább a levegőben,
a kertek házában éjjel
a végtelen

nem minden az évszakon múlik.
hanem a mesterlövész
és a fotográfus között feszülő íven,
ami a katona mellkasán át vezet.
a kiontott véren tükröződve
lombja lesz a fáknak

hajad rajzol furcsa metszeteket,
ahogy száll és száll az esti égen,
az élet szép, szörnyű véletlenében.

Míg leborulsz hamuba, porba,
s gyónsz a tovaillanó pillanatnak,
vézna bokraim alól leslek,
puha illúziókkal betakarlak.

Létnek széles sávjait ötvözi egybe a nagy mű,
szürke, sivár jelenünktől röppen az éteri síkig.

láthatatlan íveket rendezel vaksi kezeddel
a kereten túli semmibe.

Búcsúzunk a 87 éves korában elhunyt Csoóri Sándortól, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költőtől.

Elképzelem magam
százévesen:
ráncos krokodil, aki bárokban találkozik veled
szomorú hétvégék
lila fényében,
fejemet a válladra hajtom,
és vég nélkül vitatkozunk,
én a szigonyommal,
te a toldozott hálóddal.