-
Irodalmi Jelen
A kettős életű író – Hekl Kriszta és a Szabadulójáték
Ray Bradbury miatt lett először sci-fi-író, aztán Turczi István „térítette el” a szépirodalom felé. Maradt is hű tanítványa évekig, s az eredmény egy frissen megjelent novelláskötet. Ígéretes bemutatkozást láthattunk a FUGA Építészeti Központ tágas kiállítóterében, zenei aláfestéssel.
-
Irodalmi Jelen
A hátország háborúja
Orcsik Roland Fantomkommandó című, első prózakötete a délszláv háborúról szól, úgy, hogy nem akar többet mutatni, mint amennyit szerzője szinte gyerekfejjel valóban átélhetett.
-
Irodalmi Jelen
Varga Melinda: A vers mint örömzene
Varga Melinda prózaverses beszámolója Kollár Árpád, Kovács András Ferenc és Markó Béla székelyudvarhelyi irodalmi estjéről.
-
Irodalmi Jelen
A kortárs író karácsonyi levele III.
Milyen levelet írna a Jézuskának/Angyalnak a kortárs szerző, milyen könyveket ajánlana házi olvasmányként, illetve karácsonyi ajándékként azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek, akik eltávolodtak az irodalomtól – lapunk szerzői válaszolnak ünnepi körkérdéseinkre.
-
Irodalmi Jelen
A kortárs író karácsonyi levele – II.
Milyen levelet írna a Jézuskának/Angyalnak a kortárs szerző, milyen könyveket ajánlana házi olvasmányként, illetve karácsonyi ajándékként azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek, akik eltávolodtak az irodalomtól – lapunk szerzői válaszolnak ünnepi körkérdéseinkre.
-
Irodalmi Jelen
Vámpír és kvarcóra
„Az író általában arról ír, amit átél vagy tapasztal” – mondta Benedek Szabolcs, a nagyváradi Törzsasztal beszélgetéssorozat decemberi vendége. A meghívottat ez alkalommal is Kőrössi P. József kérdezte, a házigazda pedig Szűcs László, a Várad irodalmi és kulturális folyóirat főszerkesztője volt.
-
Irodalmi Jelen
Növekvő dinamizmus – megtartotta éves közgyűlését a Magyar PEN Club
Örvendetesen növekszik a nemzetközi írószervezet hazai tagozatának kulturális aktivitása: könyvészeti remekművek, újonnan megnyílt galéria, a Janus Pannonius Költészeti Nagydíj nemzetközi elismertségének növekedése, és még sok pozitív hozadék jellemzi a Magyar PEN Club 2016-os tevékenységét.
-
Irodalmi Jelen
A kortárs író karácsonyi levele – I.
Milyen levelet írna a Jézuskának/Angyalnak a kortárs szerző, milyen könyveket ajánlana háziolvasmányként, illetve karácsonyi ajándékként azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek, akik eltávolodtak az irodalomtól – lapunk szerzői válaszolnak ünnepi körkérdéseinkre.
-
Irodalmi Jelen
Kolozsvári kikötő – Varga Melinda verstudósítása az E-MIL háromnapos irodalmi maratonjáról
A hajókat lengeti a kolozsvári kikötőben a szél,
egyszer volt egy tenger, hullámverését messzire viszi
a tél eleji szél, talán valóság, talán fikció,
valahol kikötött három Kárpát-medencei hajó. -
Irodalmi Jelen
Tisztújítás három évre
Harmadszorra is Szentmártoni Jánost választotta elnökévé a Magyar Írószövetség választmánya a szervezet tisztújító közgyűlésén. A József Attila-díjas költő végül egyedüli jelöltként indult az elnöki posztért. Ugyancsak újraválasztották a korábbi három évben tevékenykedő hatfős elnökséget.
-
Irodalmi Jelen
A nyelv csibésze és az opera királynője
Operarészletek, versek, és még egy zongora-aláfestéssel illusztrált műfordítói helyzetgyakorlat is színesítette Marton Éva és Makkai Ádám estjét a Zeneakadémián, amelyet a Szent István Rend átvétele alkalmából rendeztek a művészek tiszteletére.
-
Irodalmi Jelen
Írótekintetek – Megnyílt a Janus Galéria
Kertész Dániel íróportréival nyílt meg Budapesten a Janus Galéria, a Magyar PEN Club kiállítóhelye. A Kossuth térre néző tágas és világos termek rendezvényhelyszínként is szolgálnak majd; a cél, hogy összekapcsolják az irodalmat és a képzőművészetet – mondta Szőcs Géza a megnyitón.
-
Irodalmi Jelen
Költők és komponisták
Zenés és – több értelemben is – mesés utazáson vehettünk részt Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költővel, aki ezúttal nem(csak) költőként, műfordítóként, hanem operatörténészként és -fordítóként jegyzi új kötetét, Az opera négy évszázada – költők és komponisták című művet.
-
Irodalmi Jelen
Az íróság ma már egyfajta utólét
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Andrássy úti fiókjában családias hangulatban került sor Bodor Ádám és Halász Margit beszélgetésére, amelyben a „csobogó patak és pásztorlánykák”-mentes Erdély-képek mellett az író fontosabb műveiről és alkotói módszeréről is szó esett.
-
Irodalmi Jelen
Édes, vágyott gonosz és szép
A Szabadkai Városi Könyvtár vendége volt Arany Zsuzsanna budapesti irodalomtörténész, Kosztolányi-kutató, akinek a veszprémi Vár Ucca Műhely sorozatban, a Művészetek Háza kiadásában az idén jelent meg Desiré kalandjai című regénye. A szerzővel a kötet szerkesztője, Kilián László író, újságíró, kulturális menedzser beszélgetett.
-
Irodalmi Jelen
Űrköltők és prózaléghajósok Kolozsvárott
A Helikon tematikus sci-fi számát mutatták be Kolozsvárott, a rendezvényen az újonnan alapított Kemény Zsigmond-díjat Antal Balázsnak ítélték oda.
-
Irodalmi Jelen
Elefánt a porcelánboltban, avagy Kukorelly kedven(x)cei
Többek között „kánonmódosító javaslatnak” nevezte Dávidházi Péter Kukorelly Endre új kötetét, melyben a költő-író új területre invitálja olvasóit: személyes irodalomtörténetet ír Kosztolányitól Kerber Balázsig, vagyis hatalmas a merítés, és ízig-vérig „kukorellys”.
-
Irodalmi Jelen
Kalucsni, avagy a diktatúra mintái ma
Kortárs drámát vitt nemrég színre a Kolozsvári Állami Magyar Színház, Visky András rendezésében Dragomán György Kalucsnija révén a nyolcvanas évek elevenedtek meg a néző előtt, de a keserű múltidézés valójában a jelenről is szólt.
-
Irodalmi Jelen
Embermentő hősök
Kétnyelvű kötetet mutatott be az Erdélyi Szövetség – a két éve rendezett Embermentés-konferencia előadásai immár angolul és németül is olvashatók, hogy nemzetközi szinten is ismertté tegyék a második világháborús Magyarországon végzett áldozatos munkát.
-
Irodalmi Jelen
A kamasz lázadó, a nődominátor – Varga Melinda verses beszámolója Bálint Szilárd Bretter Köréről
A témák egyelőre túl fogasak, nehéz őket meghegedülni,
de tehetségnek nincs híján költőnk,
kíváncsian várjuk, mikor gyantázza meg
rendesen a hangszert,
s mutat nekünk komoly kompozíciót, átütő poézist.