Ez legyen a legutolsó dolog, amin spórolsz. Nem akartam új cipőt venni, így először a kislábujjamon nőtt egy hólyag, ami alá nőtt egy másik hólyag, ami alá nőtt egy hólyag. Ezután úgy törte föl a lábam, hogy nem hagyott sebet, csak a sarkam fölött kicsit pirosabb volt a bőr, aztán elkezdett földagadni. Kiderült, hogy az inamat gyötri, és utolsó napra úgy megölte a lábam, hogy amikor hazamentünk, két napig nem tudtam járni. Végezetül még a nagylábujjamon nőtt egy akkora hólyag, hogy húsz centi magasra spriccelt belőle az anyag.

 
Soha, azaz SOHA ne igyál délben alkoholt (egy kortyot se), ha még csinálni akarsz utána valamit. A fejedben nem is érzed, de már megölt. Ráadásul, ha lejöttél Tokodra a Getékről, szemközt föl kéne mászni a Hegyes-kőre. Egyébként sem kellemes feladat ez a délutáni melegben, de a sörünk után háromszor feküdtünk le az ösvény mellé, hogy oké, itt most el kell pusztulni. Réka is.

Íme, az első (nem is gondolnád mennyire) jó tanács: a „neszesszert” (még a neve is irritál) úgy ahogy van, felejtsd el. Persze, most biztos a kisujjadon pörgetsz vagy kettőt, hogy mi ezen olyan nehéz, de ezekből a holmikból jön össze a 10 helyett 14 kg, és azt reggel nyolctól este hatig cipelni már rossz móka. Érdemes bepakolás előtt gondolkozni, nincs-e egy könnyebb, egyszerűbb változata, mint az első, ami a kezedbe került.

Éjfélig a fejemtől kétszáz méterre féktelenebbre sikerült buli zúgott, végül három órát sikerült aludni. Ezután jött valami, és járkált a sátor körül. Láttam, Réka is ébren van, néz. Egy darabig bámultuk egymást a csendben, avalami pedig járkált.

 
Rögtön vadul ábrándozni kezdtünk, hogy hogyan fogunk majd ide csapatostul följönni, este nyársalni, utána pedig a pesti panorámára elaludni, mert ez a hely igazán ilyesmikre termett.

 
 
Nem a ránk váró kilométerek, az előttünk álló hegyek jelentették az igazi megpróbáltatást, hanem a csend, ami körülvett odakint.

Ezzel egyidőben – sírjak-e ezen, vagy nevessek? – egy olyan pletyka is eljutott hozzám, miszerint mai irodalmunk egyik híressége imígyen nyilatkozott rólam: „Gyanús, ha egy költő gyűjti a tudományos fokozatokat!” Kutya legyek, ha ez nem a viccbeli sapkás nyúl esete, akár felveszi, akár leveszi, a róka így is, úgy is széttépi szegény párát!

 
Rémülten vettem észre, hogy lepattant egy gombom, eltaszítottam magamtól a vőlegényem, ijedten suttogtam, megláthatnak a többiek. Ludwig kinevetett, azt mondta, mindenki ezt csinálja. Ahelyett, hogy felizgatott volna a testiség, meghökkentett. Ha ma egy férfi így csókolna meg, becsúsztatnám a kezem a nadrágjába, magamra rántanám.

 
Fülszöveg: A csecsemőgyilkosság krónikája úgy szól az emberiséget sújtó legnagyobb csapások egyike, a háború borzalmairól, hogy egyetlen puskalövésnek sem tanúja az olvasó. Átélheti viszont azt a borzalmas lelkifurdalást, ami az öldökléstől földrajzilag, de főleg lelkileg távolálló, békeszerető polgárt gyötri bizonyára élete végéig egy alig elkezdődött emberélet kioltásában való kényszerű részvétel miatt. 

− Apát nem is ismertem. Csak te mondtad, hogy szeressem, mert az apám. Aki szeret, az törődik veled, játszik, elvisz a sportpályára, vasárnap pedig futballmérkőzésre. Viktort is elviszi az apja, pedig nem is laknak együtt. Hallod, mit mondok?

"A Teremtő Kert valójában egy erdő, nem is erdő, földrész, kontinens, bolygó. Ha jobban belegondolok: csillagrendszer. És ha még a szemem is összeráncolom, úgy erőltetem az agyam, valójában a világmindenség. Bár nem hasonlít egyikre sem, inkább egy hatalmas, szomorú születésnapi tortára hasonlít, aminek a tetejéről leették a marcipán űrhajót. De ez maradjon köztünk. A Teremtő kert két legfontosabb bácsija a Nagyapa és a Lassú Báró, de tényleg nem mondtam semmit, jó?" - Sopotnik Zoltán írása.

Ezért vonzanak a kislányok. Előttük nem kell macsónak lenni, megértik az érzékeny lelket és olyan tiszták. A nők úgy tizenhat éves korukban megromlanak. Mennyire gyűlölöm, gyűlölöm a sok magakellető ribancot, mást se akarnak, mint elnyelni a férfit, legszívesebben kifeszítenének egy gigantikus vaginát, hogy hulljon bele, ragadjon bele az összes kan.

Ott feküdt az éles kövek közt, és mikor fölé álltam, nem egy fattyat láttam, csak egy védtelen gyermeket, ki rossz világra született. De a szeme… a szeme mindent elárult. Tudtam, a látszat csal, ő több, mint gyermek, és nem élhet több gonosz ezen a mocskos világon. – A fiatal, most debütáló szerzőket bemutató START-pisztoly rovatunkban a 19 éves Bozóki Anita két írását olvashatják.

Fenekestől felfordult ismét az életünk. Egyre csak a kiutazáshoz szükséges papírokat vártuk. Bútoraink és egyéb ingóságaink immár bevagonírozva várták az indulást az új élet felé. Anyuka három gyémántgyűrűt adott, csak hogy elkerülhessük a vagonlakók sorsát, és személyvonattal utazhassunk a holmi után. Tűrhetetlen volt szinte, ez a köztes lét. Az én drága anyuskám kisírt szemmel járkált a csupasz falak között, Lackó meg, jobbjában az elmaradhatatlan Mackó úrral, nyűgösen kapaszkodott a szoknyájába.
 

− Veszett kutyák azok, már annyi embert megmocskoltak – szólt közbe a gyerek, de elhallgatott, mert azt hitte, most mégsem rajta a sor, hogy beszámoljon a történtekről.
− És ha a kutyák támadták meg Ákoskát… akkor…
− Akkor én láttam vóna, met szemmel tartom azokat az átkozott fajzatokat.

A pszichológusi tevékenységre való alkalmasság négy parancsolata:  Az anyáddal, apáddal, testvéreiddel való viszonyt illetően ne csapd be magad, ne hazudj magadnak! Legyen rendben a szexuális életed! Ne akarj hatalmat emberi lélek felett! Vegyél erőt voyeur-hajlamaidon! Ne élvezd, hogy embersorsokba kukucskálhatsz!  

Sepsi László – 1985-ben született Szolnokon. Filmes tárgyú írásai 2008 óta a Filmvilágban, a Mozinetben, a Geekblogon, az Apertúrán, a Patakvéren, a filmpont.hu és a magyar.film.hu portálokon, novellái a 2000-ben, az Esőben,  a Mozgó Világban, illetve a Szépirodalmi Figyelőben jelentek meg. Regényét az Eső adta közre Holt Istenek Kora címmel, 2003-ban. A Prizma filmművészeti folyóirat egyik szerkesztője.
 
 

Láttál-e már gilisztát kínlódni forró kövön? Láttad már, parányi testéből a nap heve és a felizzott kőlap hogyan szikkasztja ki a nedvességet, és fájdalmában a szerencsétlen hogy forgolódik és vonaglik és fetreng? Annyi ereje sem marad, hogy elvonszolja magát a közeli, még harmatos fűcsomóig, vagy a himbálózó árnyékfoltig, ahol pedig enyhet találna, és túlélhetné a pokoli kalandot.

      Pénzt szerezni Húsvétkor lehet. Verset írni, azt tudtam. Volt is a gyűjteményben tréfás locsolóvers ugyanúgy, mint komoly, szentes vagy éppen kicsi lánynak való. Némelyik akár tíz forintot is megért. Szatyrot praktice nem vittem magammal: eszébe se jusson senkinek festett tojást vagy süteményt adni legalább két forint helyett. (Főzött formájában a tojást eleve utáltam, a süteménnyel meg úgy voltam, hogy az év minden áldott napján imádtam, kivéve Húsvét hétfőn.)

 Mint keresztes hadjáratból megtért lovagok, úgy álltak a metró lépcsőjének alján Mihály és György. Egyenruhájuk vasaltan feszült vállukon, a karszalagon vörösen virított a főváros címere, oldalukon fegyver. Szigorú tekintetük előtt élő és holt egyformán meghajolt. A peronon az éjjeli órában féltucatnyian lézengtek. Először csimbókos szakállú öreg lépett elébük:   – Nekem van vonaljegyem. Egy kiterjedés nélküli egyenes, egy dimenzió. Ennyim van. – nyöszörögte.