"...mára már kevés olyan hely maradt a földön, ahol a zsarnokok máglyahalállal büntetik az igazmondást. Ugyanakkor nem kevés keresztyén hittársunk végzete, hitükért lefejezett vértanúk sorsa sajnos azt bizonyítja, hogy nemcsak a faji, nemcsak a nemzeti, de a vallási gyűlölködés átka sem múlt még el az emberiség feje felől, melynek soraiban még mindig igen tevékenyek azok, akiket a költő – egy másik költő – sárkányfog-veteménynek nevezett."

Most a söripar sárkánygyíkja összefogott Surgyélánnal a csíki erdők kismókusa ellen.
A mókust betiltották, sőt a tölgyfát is, amelyen a mókus lakott, s amely túl sok makkot termett, most leszerelik és elviszik Hollandiába.

Jelen esetben a kiinduló könyvnek, amely a kezembe került, nem is véletlenül – magától a tudós szerzőtől kaptam, Fodor Páltól – a címe: Szülejmán szultántól Jókai Mórig. Remek tanulmányok alkotják.

1918 ígéreteinek és 1990 valóságának szembesítését a 26 évvel ezelőtti román kormányzat nem bírta elviselni ott Gyulafehérváron.

Kezdjük rögtön azzal, ami kimondva-kimondatlanul bizonyára sokunknak eszébe jut: Trianon visszaüt. Old sins cast long shadows. Régi bűnnek hosszú az árnyéka. Trianon bosszúja. Akkor kezdtétek el ásni a sírotokat, amikor összehoztátok ezt a borzalmat.

LISZT: Az élet szenvedély.
BACH: Az Úr csodásan működik.
PENDERECKI: De van-e feltámadás?

Van saját Nóbel-értékrendem is. Azért hosszú ó-val, mert Kudelász Nóbel erdélyi írót tervezem rábeszélni, hogy hozzunk létre egy nevét viselő díjat. Névjegyen ez is volna olyan hatásos, mint „Pulitzer-emlékdíjasaink” névjegye, akik külföldön szerényen elhallgatják, hogy ez a magyar elismerés azért NEM azonos az amerikai Pulitzer-díjjal.
X. Y. vagyok, Pulitzer-emlékdíjas szerző. Ó, igazán? Gratulálok. X. Y. vagyok, Kudelász Nóbel-díjas író – hát nem hangzana jól?

Nos, egy vasárnapon a 21. században hosszan elnyúló vacsorára került sor a közös európai menedékházban. Ez volt a neve, bár az európaiak egy része kívül lakott rajta, a szerényebb szomszédságban, de erősen törekedtek arra, hogy maguk is a falakon belülre kerüljenek.

Harry Houdini (születési nevén Weisz Erik, 1874–1926) magyar származású amerikai szabadulóművész, illuzionista és bűvész előtt tisztelgő kiállítás nyílt halálának 90. évfordulója alkalmából kedden az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK), Budapesten. Az alábbiakban Szőcs Géza, a milánói világkiállítás magyar pavilonja kormánybiztosának köszöntőjét közöljük.

Adott időpontban a székely hadak a Rajna mindkét partját megszállták. Nem messze Kölntől. Ha kihúztak volna ott alig több mint kétszáz évet, komoly feladataik lehettek volna a minap, szilveszterkor, a kölni nők védelmében.

A torzsalkodás, az inszinuáció, a szektás hisztéria-keltés, a politikai ármánykodások, az áttekinthetetlen szerelmi szálak, az árulás, a féltékenység. Az erős karakterek folytonos dominancia-küzdelme.

"De ha ők a költőt egy hegycsúcson állva képzelték, arccal a világegyetem felé, épp indulóban távoli csillagképek felé, előttem úgy jelenik meg, mint akinek tekintete a tűzhányó kráterébe mélyed, a Föld középpontja irányában, az anyagnak nem a távoli vége, hanem a másik vége felé. Úgy is lehetne fogalmaznunk: nem a világ vége, hanem a kezdete fele fordulva."

Vajon hogyan alakul a huszadik század magyar irodalmának és zenés színpadának története, meg persze Kosztolányi Dezső és Csáth Géza pályája, ha ebben a balsorsot hordó 1910-es évben a Nemzeti Színház nem utasítja vissza Kosztolányi egy homéroszi inspirációjú színpadi játékát, amelyhez Csáth Géza írt kísérőzenét?!

Akiben működik az ítélőképesség, annak, ha a részletekkel nincs is tisztában, de a gépezet működését mindenképpen át kell látnia. Akiből meg hiányzik az objektív ítéletalkotás igénye és képessége, annak mit mondhatnék?

Olykor fölteszik nekem a kérdést: miféle bölcsességekkel nyertem meg a miniszterelnök bizalmát, hogy felkért főtanácsadójának (vagy más terminológiával: megbízottjának), mit tudhatok, amit más nem?

Persze, hogy nyolcvanöt – bólint az ember –, legalább annyi. Hiszen a múltkor volt száz, nem igaz?

A pilótafülkéből kizárt kapitány, aki a kabin ajtaján dörömböl, az utasok sikolyai közepette, miközben a zuhanófélben levő gép vészesen közelít a sziklás-havas hegyoldalhoz: olyan jelenet, amit profi légikatasztrófa-filmesek is sokért nem adnának.

... irodalmi közvéleményünk nem szereti, ha díjakat alapítok, úgyhogy mostanában nem dédelgettem tovább ezt a gondolatot. Ezzel szemben – hogy ne csupa évfordulós, születésnapos, eseményhez kötött, s így hivatalos ízű textusokba foglaljuk, amit gondolunk – most helyesnek vélem, ha néhány héttel Bodor Ádám 79 születésnapja után, nem szervezett, nem kollektív formában, nem a PIM-ben, hanem csak így, az Irodalmi Jelen köznyilvánosságának magányában poharam az egészségére emelem, újra átadva neki akkoriban írott szavaimat.