A repülés történetében Asbóth gépe volt az első emelőcsavaros, rotoros szerkezet, amely tartósan, jól kormányozhatóan és szabadon repült. Utóbbit egyesek vitatják – szerintük a gép felrepült ugyan, de nem repült, csak állt vagy billegett a levegőben.

„Te is tudod, miféle balkáni aljasság, miféle bizánci módszerek ellen kell folyamatosan küzdenie egy autonomista magyar politikusnak Bukarestben. Ez rendben van. De most már Budapesten is?! Miközben egy jobboldali kormány van hatalmon?” – Szőcs Géza emlékezik és emlékeztet arra, hogyan „vadászták le” Erdélyben és az anyaországban már a rendszerváltás után.

Már csak két körülmény kellett ahhoz, hogy a piknik történelmi eseménnyé váljon, és mindkettőt sikerült biztosítani. Az egyik: hogy a forgatókönyvbe bekerüljön egy olyan mozzanat is, miszerint a résztvevők átsétálnak Ausztriába, majd vissza, üzenve a nagyvilágnak, hogy a Vasfüggöny már átjárható. A másik: hogy az országban tartózkodó keletnémet állampolgárok tudomást szerezzenek erről a nem mindennapi lehetőségről.

Hajdanában azzal ugrattam, hogy úgy érzem, a novelláit vállán a vadászpuskájával írja. Meg hogy bizonyára messzelátóval nézi a kéziratpapírt. Hol volt még akkor a billentyűzet...

De meg ha akadnának is olyan naiv, ma született bárányok, akik bármi fontosságot tulajdonítanának a förmedvényeinek, még azok is elgondolkodnának: vajon mi értelme van egy könyvről, amelyben József Attiláról, Faludyról, a hasonmásokról, a hatóságilag összezavart időszámításról és hasonlókról van szó: vajon miféle politikai haszon származik abból, ha sikerülne ezt a könyvet úgy beállítani, mintha az volna az üzenete, hogy Nyereg alatt puhítjuk a húst, huj-huj, Erdély, hajrá, Magyarország!
Ezen töprengenének el azok a szelíd juhocskák, és nem biztos, hogy találnának a föntiekre választ.
Ezt hívják úgy, hogy a bárányok hallgatása.
Ilyen levelet írnék Szerbhorvát Györgynek, ha egyáltalán írnék neki.

Gyarmati Fanni. Egy Radnótiról írott példázatom miatt megkedvelt, Kiss Ferenccel üzent, kérte, hogy keressem meg, azt követően gyakran jártam nála, s beleegyezését bírtam, hogy egy napon átinvitáljam a szomszédból látogatóba Faludy Györgyöt. Akármilyen valószínűtlen, de soha nem találkoztak. Faludy sokáig nem tartotta jelentős költőnek Radnótit. Csak miután eljutottak hozzá utolsó éveinek remekművei, ismerte fel, hogy ki volt ez a kortársa.

Jancsó Miklósnak olyan arca, olyan feje, olyan koponyája volt, amilyennek a római szenátus nagy alakjait gondoljuk el.

Mogorva, békétlen, helyét nem lelő ember volt és rosszkedvű. Talán sértett is. De talán csak látszat lehetett ez: aki valóban és mindenestől mogorva, nem képes Chopint hitelesen játszani, és nem képes leleményesen, izgalmasan és élvezetesen főzni. Az ízeket, aromákat, színeket, szavakat, jelentéseket kombinálni, és újrakombinálni.

FŰALATT

Kik teszik tönkre az országot?
Kik játszanak a kormány megbuktatására, bármely kormányéra?
Kik kísérleteznek újabb meg újabb leleményekkel aláásni a társadalom morálját? Kik törekednek növelni a depressziót, a „megette a fene", „az élet reménytelen", az „innen el kell húzni" érzületet?

FŰALATT

Ez év március elején Sztálin-világ – a kommunizmus ára címmel rendezett nemzetközi konferenciát Budapesten, a Terror Háza Múzeumban a házigazda intézmény, a Kommunizmuskutató Intézet és a németországi Konrad Adenauer Alapítvány. Ott hangzott el az alábbi előadás.

Az összezártságból számtalan vita keletkezett a társbérlők között. Mi a másodikon laktunk, ahonnan pompásan be lehetett látni az első emeleti lakásokba. Esténként odagyűltünk a körfolyosó korlátjához, mint a verebek, és hitetlenkedve figyeltük, ami Búzás és Marschalkó közös konyhájában történik.

Most magunknak sem tudtunk volna jobb tükröt felmutatni önmagunkról, meg a berlinieknek sem, mint ezt az estét...

1972 őszén Temesvárott szerencsém lehetett találkozni, ha Önnel nem is, de testvéröccsével igen, a néhai József Áron által később nemzett Iosif Mirceával. Önnek ez a féltestvére igen magára hagyott állapotban éppen a temesvári Főtér sarkánál koldult. Megpillantva őt, megtorpantam. Iosif (vagy Iosifu) Mircea ugyanis hallucinatív erővel emlékeztetett Önre, legalábbis a tankönyveinkből ismerős bajuszos fényképére.

2009 augusztusától erősebb tempó, naponta váltott lovak, rövid pihenők, ahogyan ezt a net-folyóirat követeli. Érdekességek, pletyka, hivatalos le- és felirat, ismert és elfeledett közhelyek, a tények közt felfedezhető látványos és láthatatlan összefüggések után kotorászva vég nélkül. Cédulák, jegyzetek, nyomatok, kiollózott újságcikkek, külön havi dossziék mindaddig, amíg az egész rá nem borul a dolgozóra, ha el nem ugrik.

A kormányzat iránt ellenséges sajtó és egyes ellenzéki politikusok a sárga földig (a kínai altalajig) legyalázták azt a kiállítást, amelyet a kulturális tárca segítségével egy magángaléria rendezett Pekingben 33 kortárs magyar képzőművész mintegy 300 alkotásából. A műfelháborodás zászlóvivője (a Parlamentben felszólaló Kukorelly Endre mellett) az index internetes hírportál, mely a kiállítással foglalkozó bravúros cikkével egyszersmindenkorra világossá tette, hogy a kultúra, a tisztesség, a szakmai minimum és a komolyan vehetőség térképein semmilyen további keresnivalója nem lehet.

Na most jön valami Kossuth-díj. Gyurkó László. Hát ha nem lesz többet színház igazgató én szívesen támogatnám. (közbeszólás: kitűnő író) Egy érdemes, becsületes ember és a magatartása stb. és az indokolás jó, az tetszik nekem, azért a bizonyos könyvéért, nagyszerű könyv. /Kádár elvtárs: Az anyja szentségét ennek a Kossuth díjnak is. Jó napot!

Az egyes szövegeknek is megvan a maguk sorsa, nemcsak a könyveknek. Néhány éve esszét és kiáltványt fogalmaztam arról a történelmi abszurdról, hogy Kant (s még annyi más kiválóság) városa, az európai kultúra egyik volt fellegvára ma, mint Oroszország Szovjetuniótól örökölt külterülete várja – ha várja – sorsa jobbra fordulását. Azt gondoltam, leghelyesebb volna, ha Königsberg közös uniós–orosz protektorátusként, szabad városállamként megint azzá válhatna, ami valaha volt – de hadd ne meséljem az egész utópiát...

És nézd csak, én se magadért szeretlek:
Saját szobromat porolgatom benned.

Épp e szobortól búcsúzom el holnap,
Mikor túléllek téged, a nagyobbat,
Eztán én súgok neked a jövőről,
Az idő engem épít, nekem őröl

Nem a legfontosabb mondatok. Azt sem állítom, hogy ezek miatt volna érdemes el- vagy újraolvasni ezeket a könyveket. Azt sem, hogy föltétlenül rezonálnának egymással. Csak kiválasztottam őket valamiért.

Kertész Dániel nem fogalmazott zajos kiáltványokat. Ha úgy tartotta kedve: felkerekedett, hogy lencsevégre kapja Hrabalt Prágában – hogy ne említsük Mándyt vagy Weöres Sándort a Vörösmarty téren. Nem küldte senki. Vette a viharkabátját, fogta a gépét, elindult, hazatért, előhívta a képeket, majdeltette a fiókjába. Soha nem nyomult, nem volt stréber, nem volt lieblingje senkinek, sem udvari festője. - Szőcs Géza írása a festőről, és képei az Irodalmi Jelen virtuális galériájában.

Az irodalomtörténetben és verselemzésben járatlan, de a többé-kevésbé járatos olvasó is fokozott érdeklődéssel lapozza majd Szőcs Géza legújabb kötetét. A neves költő, író és szerkesztő ezúttal az Irodalmi Jelen folyóirat Beszéd a palackból címet viselő rovatában megjelent írásaiból válogat: 16 esszé, külön-külön is tetszetős szál virág áll össze rendkívül elegáns csokorrá. Akármiről is szóljon a szerző – Poe hollójáról avagy a plágiummal vádolt Dsidáról –, megragad fölényes tájékozottságával, biztos ítéletével, választékosságával. Ezek az esszék nemcsak ismereteinket gyarapítják, hanem lebilincselő olvasmányok is. A könyvből – mely előrendelhető kiadónktól – részletet közlünk.