Mocsarak tüzelik fel a vágyat aranyszín lelkemben...
Távol kongása Másfajta Harangoknak... Alkonyfényben
Sápad a szőke búza... Lelkemben a hús borzongása kél

A szív kapujában
gyöngyöző hajnal remeg,
a tárnákból
vérfolyó iramlik át az úttalan tájon,
sodrása lüktet,
sós illatú vágyban feldereng,

A víz játéka

Hegedűs Gyöngyi, László Noémi és Király Farkas versei

 Ferenczy Károly: Kavicsot hajigáló fiúk

Hegedűs Gyöngyi 

Kavicsot hajigáló fiúk

Nyáron mindig a szerelem
A vetkőzés
A fülledt éjszakák

Egyensúlyát veszti egy levél, /
lehull, /
időtér figyeli, míg földet ér. /
Ennyi vagyunk: /
a végtelen gyűrődései.

Uram, eleinte minden olyan 
reménytelennek látszik.
Szennyes edényhalmok

magasodó gleccserei, 
mintha földlemezek mozgása
túrta volna egybe őket,

kikezdhetetlen természeti erő.
Együtt és egyenként is

legyőzhetetlennek tűnnek,

szerény mosogatói szándékom pedig
szánalmas hangyaigyekezetnek.
Szélkergetés és hiábavalóság

az ember minden dolga itt a földön,
legkivált igaz ez a mosogatásra,

hinni benne konokul, mindenek ellenére,

Bolondot  akarnak csinálni /
ebből az abnormális világból. Van hozzá eszük, /
idejük, pénzük, energiájuk – és egy kulcslyuk. /
Minek ez utóbbi?

Eszteró István, Simon Adri és Vesztergom Andrea versei.

Te nevetve szelídítettél,
veres hajú, orosz boszorka.
Hóban forogva ölelkeztünk,
úgy, ahogy nem tudom, mióta.

Pedig jó csapat volt ez, esküszöm.

Darkó Pista, Egyed Péter, jómagam, a kalandra mindig kész három.

Kertész Attila, Bréda Feri, a navigátorok.

Egy focicsapatnyi fiatalember.

Hattyúfutball.

Egyed a ravasz nyelvműves nemzedék egyik legnagyobb tehetsége, legkomolyabb ígérete, a legtöbbre hivatottak egyike volt.

Zsille Gábor

Nem a folyó

Korunk embere a tavakért rajong,

nem a hömpölygő folyókért, nem az

örvénylő, kavargó, tovatűnő vízért.

A Dunából csak egy holtágért.

A folyó már nem jelkép, nem útvonal,

remekül megvan nélküle a kereskedelem.

A tétlenség bűvöl el minket,

nem a mozgalmasság. A Balaton kell

és a tenger, a Balaton, mellyel

kilencszáz évig semmit sem kezdtünk,

majd száz évvel ezelőtt felparcelláztuk,

a Balaton, bekrémezve heverni

akiket nagyon szerettem, / hányszor szegték kedvem, / akikre vigyáztam, / és szívemen dédelgettem, / hányszor csaltak meg, / árultak el kevés / pénzért, olcsón, / s feszítették keresztre lelkem.

Simon Adri verses reflexiói Vörös István költeményeire. Isten nem levéltáros. Szótag utca, Rím körút.

Kiállítótorony

A évezred legelső felében figyeljen csak a belső

hangra, hogy meghallja majd azt, ami előmozdítja

a csillagai járását; nagy zajban képtelenség, ezért

vonuljon ki a természetbe; a tömbháztető illatozó

muskátlijai, bólogató árvácskái társaságában istenigazából

magába merülhet; legyen következetes, és egyszerre csak

egy dologgal foglalkozzon; ne feledje, az, hogy

egy fenékkel csak egy lovat lehet megülni, csak

gügye mondás; ön nyugodtan próbálkozzon az egy 

Úgy tartják, az óceánnak nincsenek emlékei,
erre gondolok, míg újraindítom a mosógépet,
és addig figyelem a víz forgását az üres dobban,
míg végül maga alá temet a homokos part

Hirtelenfiatal,
tekintete, akár a víz, metszett ívű
koponyáján finom pihék: a leukémiások
kopaszsága.

kéményseprő lett nem jogász
mit sem sejtve fütyörészett
én pedig hálát adtam az égnek
hogy ma szép idő van
és a kertben lehetek
és hogy az ápolók ma reggel
a gombos kényszerzubbonyba
öltöztettek fel

Az emberek a mulandóságra tippelnek,
mint megbízhatóra a törvények közül.
A múlt sok rétege biztos nincsen meg,
és még az eljövendők se léteznek,
hogy megtörténnek-e, majd kiderül.

Csönd térde roppan,
mázsás a magány,
múlt nyarak arca
néz vissza a tóból,
emlékek, mosoly, táj.