vizes hajjal sírsz
odabent, hogy ne hallja senki;
de hiába próbálkozol, hangosabb
vagy a hajszárítónál. Tizenöt percet
engedsz meg magadnak; amikor letelt,
kikapcsolod a zúgást.

Egy kortárs prózaíró kesergője

Varga Melinda verstudósítása Borcsa Imola Bretteréről

befut a fekete vonat
és kövek nem mozdulnak.

John a fészer korhadt lécfaláról leemeli a fűrészt.
Feldarabolja vele Mary testét.

A redőnyökön át a napfény –
majdnem olyan jó,
mint bármilyen narkotikum.

az őrzés egyetlen módja a veszteség,
porladó körvonalak markából fény folyik,
ahová lecsöppen, új halál sarjad,

Néha a kígyó győz. Az ember veszít.
Vagy fordítva. Nekem már úgyis mindegy

Varga Melinda verses beszámolója Ármos Lóránd, Dimény H. Árpád és Noszlopi Botond kolozsvári kötetbemutatójáról

Már kék selyembe pompázik az égbolt,
tócsákba fürdenek alant a fák,
a földön itt-ott van csak még fehér folt,
a légen édes szellő szárnyal át.

Az irgalmat kínok fakasztják,
Mélység felett van csak magasság.
Hogyha más gyötrődik, szenved, azért van,
Hogy te befogadd szívedbe boldogan.

Havas Krisztus-kereszt az erdőn,
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.

Varga Melinda verses tudósítása a beregszászi költészet napi rendezvénysorozatról

Az Irodalmi Jelen néhány szerzőjét arra kértük fel, készítsenek szelfiket kedvenc kortárs költeményükkel és József Attila-versükkel. Többek között olyan közismert költők versei kerültek a szelfibotok végére, mint Horváth Benji, Farkas Wellmann Endre, Tóth Krisztina, Orbán János Dénes, Ughy Szabina, Varró Dániel.

Eltűröm, ha leköpnek,
Utcahosszat löködnek.
Mint kitömött menyétek,
Úgy élek, hogy nem élek.

el is költözhetnél,
ha olyan küszöbön hagysz,
ahol végre elfelejtelek.

Lángoltál, míg vad
és szelídebb tájon is
lángolni kellett.

A mi időnk gyorsabban telik és lassabban,
Mintha egy óriási homokóra
Mérné, amiben porszemek helyett
Bolygók vannak

mindig az otthonában ül, ahol tetszhalál
az árnyék. kirekeszti a szavakat,
színekből él. bőre töviseket izzad,
szíve alumíniummá keményedik

azon az éjszakán
vérmes szemmé vadul a hold
figyel
púpozik
karmot növeszt