nem minden az évszakon múlik.
hanem a mesterlövész
és a fotográfus között feszülő íven,
ami a katona mellkasán át vezet.
a kiontott véren tükröződve
lombja lesz a fáknak

hajad rajzol furcsa metszeteket,
ahogy száll és száll az esti égen,
az élet szép, szörnyű véletlenében.

Míg leborulsz hamuba, porba,
s gyónsz a tovaillanó pillanatnak,
vézna bokraim alól leslek,
puha illúziókkal betakarlak.

Létnek széles sávjait ötvözi egybe a nagy mű,
szürke, sivár jelenünktől röppen az éteri síkig.

láthatatlan íveket rendezel vaksi kezeddel
a kereten túli semmibe.

Búcsúzunk a 87 éves korában elhunyt Csoóri Sándortól, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költőtől.

Elképzelem magam
százévesen:
ráncos krokodil, aki bárokban találkozik veled
szomorú hétvégék
lila fényében,
fejemet a válladra hajtom,
és vég nélkül vitatkozunk,
én a szigonyommal,
te a toldozott hálóddal.

a sárkányt védetté nyilvánították az állatvédők,
az unikornist kilőtték,

most dísz egy svábhegyi villa falán.
a nagyablakon mesemondók bámulnak be,
játszótereken gyermekmosolyokat koldulnak.

Éberen fekszem, fantomsírást hallok a
falon át, remegő, nyüszítő állatokat

Jézus a tengeren, járdaszigetek között, elmosódott zebrán
lavíroz, várakozni kell a forgalmi dugóban mássalhangzó-
torlódás miatt, jelzők jelzőlámpája előtt, balladai
homályban araszolni visszafelé mellékmondatok utcáin

Milyen egyszerű. Meg kell határozni Istent,
s máris kizárhatunk minden mást,
azt is, amit Isten teremtett: a szubsztanciát.

Éjjel az erdő bokrai, fái
földre dobják álarcukat, és
vérszomjas ragadozókká válnak

fehérszoknyájú kamillasárga nyár

hazudom jó ez

de gyöngülő ujjaim közül kiperegnek az esték

csak a hold a szél az igaz

az álmok széthordják az ember gyöngülő testét

Soha semmi nincs megtorolva,
csak megbocsátva, megbocsátva.
Csend van. Telihold vörös fénye.

dombzöldbe bukott a narancs nap.

emlékké lett. felét magamban hordom.

nyár van, a fű benő a darabok közé, benő
a réseken, távolról zizeg, hallani lehet az
elektromos zöldet, aztán a kialvó izzást,
ahogy lassan beáll az éjszaka

vállpánt nélkül szaténruha

elindul megáll tétova

világít fehér combhúsa

vállamra hajol kuncog a

nyirkosan tapad bugyi

Újdonság e vágy
Magamban ébred
Magam iránt

Az angyalok kiülnek az ég párkányára és
szárnyaikat tapogatják.
Kormozódik az ég.
Boszorkányok szállnak el
a tó felett.

átnézhetünk vakablakon

egy-egy ki nem használt

alkalom

testünk egymásra testált

húshalom