A kedves olvasó a címet megpillantva azt gondolhatja, hogy botanikai szaktudása (is!) gyarapodni fog a kötet elolvasása közben. Ez sajnos nem így lesz. Megtanulhatja viszont, hogyan kell egy férfinak – menyasszonyi ruhában – harckocsit vezetnie, megmotoroztatnia egy rezesbandát, vagy például hogy mire lehet használni egy Viktória királynő korabeli műkincset. Mégiscsak egy oktató jellegű kiadvánnyal állunk tehát szemben: öntörvényű, bárdolatlan bolondkodás, abszurd-groteszk pikareszk regény a Vénusz légycsapója; a paródia paródiája, amely hol Stephen Leacockot, hol pedig Rejtő Jenőt juttatja eszünkbe. Vaszilkó Bence azonban profi módon játszik az őt ért hatásokkal: saját pompás stíluscsirizével ragasztja össze őket frenetikus humorú világgá.

Szfinxek és dinoszauruszok, hűtlen feleségek és botrányos szomszédok, botcsinálta időutazók és ősi istenek színesítik e könyv világát, mert ahogy a címbeli ajtónak, az életnek is mindig van másik oldala – néha megdöbbentő és megrázó, néha vicces és megható, de mindenképpen őrült érdekes. Vagy csak szimplán őrült. Rettegés és suttogás, megcsalás és becsapás, nyomor és humor tizenkilenc páratlan novellában.

Szabó Fanni költészete elvont és furcsa, nehéz és zavartkeltő. Megosztó, mint az igazi ínyencségek. Ám akit magával ragad, annak rendhagyó élményei lesznek, egy egzotikus filozófiai és érzelmi világutazás. Tudatos fürdőzés a kollektív tudattalanban. Meghökkentő, hogy milyen témákat talál magának a költő, és miként kivitelezi azokat. Bámulatos szinte felelőtlen, merész alternativitása, ahogy pengeélen táncol, ahogy mindig úgy csűri-csavarja a gondolatokat és a nyelvet, ahogy mi nem tennénk.
Umami. Az ötödik íz.

ott vagyok,
egészen közel hozzád,
érzed a mindig hideg lábam,
ahogy hátadhoz ér?
nem röppenek el,
te vagy a szárnyam.

Mit rád adott a földi ittlét,
gyűretlenül s mielőbb vedd le.
Esetleges, ki merre, mit lép –
ne válaszolj a gyűlöletre.

„Nagy dolog a gyerekkor” – írta Radnóti Miklós, és bizonyítja újra első regényével Regős Mátyás.

L. Takács Bálint első kötete szabad és öntörvényű könyv, kacskaringós utazás a valóság másik oldalára. A Bad trip történetei egyszerre pszichedelikus rémálmok és szikár elmetájképek a psziché bugyraiból. A könyv nem kórtörténet, és nem kortörténet – bár a kortárs popkultúra számtalan motívuma is megjelenik benne –, hanem felfedezés, kísérletezés, társadalom- és létkritika, hallucinogén-újhullám-minimál-prózában. A jó szöveg túlmutat önmagán, érzéki élményt ad, és gondolkodásra késztet. L. Takács Bálint szövegei ilyenek – látásmódja és hangütése eredeti, humora feketén csillog, szavai a helyükön vannak: irodalmi DMT a gépelfek és sárkánykristályok korából.

Hogyan születik a végzet asszonya? Mikor lesz a szemérmes kislány ártatlanságából pusztító női vonzerő? A kötet novelláiban több huszonéves lány igyekszik létrehozni a sebezhetetlen femme fatale alakját. Próbálkozásaik sorra kudarcba fulladnak, bukásuk íve mégis törvényszerű. Mint a kalitkából kieresztett madár röpte: szabad, merész, kétségbeesett és védtelen.

A hagymaszerkezetűen összeillesztett novellák egymásra boruló héjai mind mélyebben mart sebeket takarnak – a férfiaktól és a valóságtól való végső elszakadásig. Fékevesztett szexualitás, elkeseredett útkeresés, kiüresedett magány és a teljes mentális összeomlásig tartó zuhanás dúl és lebeg mozdulatlanul a kötet lapjain.

1915 tavasza, Fiume. Az olaszok átállnak az antanthatalmakhoz, emiatt egy kivándorolt fiatal magyar parasztasszony nem tud visszamenni Amerikába, ahonnan az ott született lányával az itthon hagyott fiáért jött haza. Visszamegy hát szlavóniai falujába, a szeretetlen anyjához és gyenge apjához. Maga marad, próbál a két gyerekkel élni, ahogy lehet, barátságokkal, szerelmekkel, küszködéssel. Átcsap fölöttük a háború, az összeomlás káosza, az asszonynak a gyerekekkel menekülnie kell Magyarországra. Átéli a forradalmat, a kommünt, otthont talál egy nyugalmazott tanítónál, de a történelem ott is utoléri, új és új otthont kell teremtenie, küzdenie magáért és a két gyerekéért. Mégis újra és újra ezzel az imádsággal fekszik le minden este: Istennek legyen hála.

Kíméletlen és karcos költészet a Bánkövi Dorottyáé. Ez ne riassza vissza a nyájas olvasót, mert izgalmas és rendhagyó, gyakran sokkoló, de nem ritkán gyönyörű verseket fog találni ebben a könyvben, melyek lírai alanya hol a femme fatale, hol a bizonytalan, félénk nő/kamaszlány, de leginkább a világ történéseit különleges szemszögből ábrázoló és értelmező érzelmes gondolkodó. Ám legyen karnális vagy metafizikus vers, a szerző a legparányibb félelem és gátlás nélkül tárulkozik ki, és zavarba ejtően bánik el mindenki mással is. Szerencsés az, akivel csak pimaszul. Bizony, olyan dolgokról olvashatunk itt, amikről még a poéták sem merészeltek beszélni.

Énünk egy idő után önmagát sírja ki,
elapad, mint a patak.
Túl sok halottat halmoztam fel –
kidobálom a pillanataikat.

Szávai Géza (1950) a változatosság igézetében írja regényeit. Minden elbeszélt történettel mintha újabb műfajt próbálna ki. A szerző Állatok, nők, gyerekek című új sorozatába illeszkedő regény, a Cérnapóráz egyik „hőse” a Totya nevű kutya.

„Nincs vers, amelyben ne találnánk egy üres helyet, ami a mienk, az olvasóé. Finoman modern és lélek-közeli világérzékelés, elkülönböző Halmosi-brand. Precíz, angyalsűrűséget megbízhatóan mérő költészet.” – Halmosi Sándor új verseskötete a Gondolat Kiadónál.

Az alábbiakban Abafáy-Deák Csillag új kötetéből olvashatják a címadó novellát. A szerző "kurtanovelláiban ​a kelet-közép-európai groteszk, a köztes-európai abszurd és a civilizációs határvidék egyaránt jelen van, humorral, hajszálpontos, pár szavas leírásokkal, élettapasztalattal és -bölcsességgel, néha lírával, néha realizmussal, néha a kettő elegyével, máskor a valóságfölöttibe hajló hétköznapisággal. Írásai pontos és alapos megfigyeléseken alapulnak, az emberi viszonyok olyan, sokszor nagy hullámot vető kis rezdüléseit és az emberi lélek olyan rejtett bugyrait mutatják be finoman és érzékletesen, hogy az olvasó könnyedén helyezi el magát ezekben a novellákban, de nehezen szabadul tőlük; miután leteszi a könyvet, ott munkálnak benne még sokáig, lappangva, szelíden." (Bene Zoltán)

Darvay Nagy Adrienne:
SZÍN JÁTÉK – Rendezte Taub János
Corvina, 2020. 78–95. pp.

Deák-Sárosi Lászlónak A szimbolikus-retorikus film címen 2016-ban megjelent PhD-értekezése a képi retorika mozgóképi kiterjesztésével számos új szemponttal gazdagította a filmelméletet. Legalább ennyire újak és szakszerűek a szemiotikai, filmszemiotikai, irodalomelméleti, ismeretelméleti és kritikai írásai. Ezek összefüggő egységet alkotnak, és a képi retorikai megközelítést megalapozva, kiegészítve hasznos szempontrendszert adnak a filmek elemzéséhez azok műfajától és stílusától függetlenül. A szerves összefüggésrendszert mi sem igazolja jobban, mint hogy az elméleti írások tizenöt tanulmánya nem a megírásuk, nem a megjelenési idejük, de még csak nem is a példák gyanánt elemzett filmek, elméletek keletkezési sorrendjében vannak elrendezve, hanem egy jól azonosítható ismeretelméleti logika alapján. A válogatás öt egységből áll, melyek során a szerző a képi, sőt a nyelvi jelentés mibenlétének alapos vizsgálatától lánc szerűen építkezve eljut a példák elemzésén keresztül a társadalmi kommunikációig mint központi elemig.

Aligha akadhat a magyar népmeséknek olyan gyűjteménye, amelyikből az aranyhajú gyermekek tündérmeséjének egyik-másik változata hiányozna.
Toót-Holló Tamás a népmese több tucat változatának feldolgozásával avatja be olvasóját ebbe az anyagba: ami az ő felfogása szerint nem más, mint az első magyar nemzeti sorstragédiánk rejtve rejtező leírása. A szerző ennek megfelelően az aranyhajú gyermekekben a magasban lévő haza kincses hírvivőit fedezi fel, ősmítoszként azonosítható történetükben pedig a magyar ősvallás egyik rejtve rejtező emlékét, táltoshitű őseink valaha volt napkultuszát ragyogtatja fel.

Pósa Zoltán verseskötete öt fő szólamát az ars poetica jellegű versek, az istenes versek, a hazaszeretet versei és a létszorongással, halálfélelemmel küzdő írások adják. A válogatás a Széphalom Könyvműhely gondozásában jelent meg 2019-ben.

„Volt egyszer egy szegény közalkalmazott, aki beleunván szürke hétköznapjaiba, utazni indult. Nem titok, ez a közalkalmazott én voltam. Bejártam ungot-berket, Budapestet és a nagyvilágot. Még a gyermekkoromba is visszamentem. Láttam ezt, azt, amazt. Bicikliztem, metróztam, gyalogoltam, repültem. Ámultam. Bámultam. Mosolyogtam. Vicsorogtam. Aztán hetvenhét napon át megállás nélkül írtam.” – Halász Margit új kötetét ajánljuk egy tárcanovellájával.