Meddig marad ilyen bizakodó, büszke és odaadó az ember? Meddig tart ki a felhőtlen hit, és meddig őrződik meg az emlékezet zavartalan tisztasága? Meddig élhetünk a pillanatban, és hol kezdünk szorongani attól, mit hoz a sors? – Laik Eszter tárcája.

Az közismert, hogy a Druzsba csillagkép öt csillagból áll. Ez a fogantyúja, ez a benzintartály, s az a három pedig maga a fűrész, a penge…

…a tárgyak megállíthatatlanul szaporodnak, demográfiai robbanásuk pedig már az emberi faj fennmaradását fenyegeti. A sokadik lomtalanítás után keserű malíciával állapítjuk meg, hogy amennyi felesleges kacattól megszabadultunk, annak legalább a kétszeresét hordtuk vissza a lakásba a mások által kidobott holmiból.

Minden arc titok. De mitől az? A lélek hullámzásától. Átélt és remélt élményektől. Annyit érsz, amennyit róla leolvasnak. Előbb beszél hozzád, mintsem a szavak elérnének. Melyiket mutatod? Azt a hamisat, amelyik az élet során kialakult, vagy az igazit, az eredetit?

Lőrincz P. Gabriella úgy gondolja, csak akkor tud hiteleset írni, ha igazat ír. Írásaiban végig jelen van a hite, a szoros kapcsolata az Istenével, ennek hiányában nem tudna alkotni.

Marafkó László tárcája Kosztolányi játékos töredékeiről.

„Édesapáméké az irodalomtörténet szempontjából is neves ’57-es évfolyam volt: a párhuzamos osztályban érettségizett ebben az évben Tandori Dezső, akinek osztályfőnöke is volt Nemes Nagy, nem csupán tanára.” – Laik Eszter tárcája.

„Az ég látja lelkem, ha valami cinikus földönkívüli-csürhébe botlanék, akik fémből készült térdüket csapkodva vihognának a humán lények elmaradottságán, teljes mellszélességgel megvédeném a Homo sapiens bölcsességét.” – Laik Eszter tárcája.

A gimnáziumi osztályfőnökünk utolsó osztálya voltunk. A rendszerváltás éveiben, 1987-től 1991-ig. Kevés fiú, sok lány, rengeteg probléma (főleg velünk, fiúkkal). Sokat köszönhetünk neki. Ő nekünk talán néhány ősz hajszálat. Persze, ez alighanem túlzás. Nálunk sokkal rosszabbat is megélt.

A vakokra egy újfajta veszedelem fenekedik: az elektromos bérrollerek. És még csak nem is a hangtalanul, suhanó szellemként száguldozó példányaik, sokkal inkább a mozdulatlanok.

Sántha Attila Fehérlófia, az Isten fia című esszéje az októberi hónap legolvasottabb tartalma volt az Irodalmi Jelen online felületén. A rendhagyó téma szerzőjét ennek apropáján arra kértük fel, hogy a hét minden napjára írjon egy-egy székely szóhoz helytörténeti, nyelvészeti magyarázatot, amelyet Ádám Gyula fotóművész munkáival illusztráltunk. 

A Fehérlófia, az Isten fia című esszét az alábbi linkre kattintva olvashattják el: 

Vajon hogyan lehetséges, hogy száznegyven évvel halála után még mindig a világirodalom legnagyobb hatású alakja? – Hudy Árpád írása Dosztojevszkijről.

A férfi mindent hallott. Lopva végignézett rajtuk. Az egyik lány még melltartót is elfelejtett felvenni, de fejletlen idomai nem nyújtottak izgató látványt. A másik épp ellenkezőleg, a nyakáig feltornyozta a melleit; annyira összeszorította a melltartót, amennyire csak az anyag engedte. Így sem volt izgatóbb. A harmadik a fenekét emelte ki, ám ettől sem lett vonzóbb.

„Aztán az évtizedekig lehetetlennek tűnő kivonulás 1991-ben mégis valóság lett. A normális legyőzte az abszurditást. Mindenki szerencséjére – földrésznyi tűzvész nélkül.” – Marafkó László tárcája.

Elindulnak végre, az összes ülőhely már foglalt. Ahogy kifújta a levegőt, remény fogta el. Egymás után jönnek a szebbnél-szebb emlékek. Biztonságban érezte magát, mint az óvodában, Berlinben. Hirtelen fékez a busz, előre rándul, ahogy annak idején, amikor egy tiszt elkapta a karját a krematórium környékén. Nem tudta, hogy mit keresett ott. Mozdulatlan alakokat látott elégni. Anya szája kiáltássá fagyott, és nem mozdult. Nem válaszolt. Fáj?

Amikor felnyitotta a szemét, ismét lenézett az irataiba, és elkeseredetten lapozgatni kezdte a tervezeteket. A békeszerződés, amely kirajzolódni látszott előtte, valósággal megőrjítette. Egyre inkább rádöbbent, hogy a tervezet szerint a szövetséges államok polgárai és a német polgárok közötti, a háború előtti szerződések érvényteleníthetők vagy felújíthatók a győztesek kívánsága alapján, s így a Németország előnyét szolgáló valamennyi szerződés felbontható, míg Németországot kötelezik a számára hátrányos megállapodások teljesítésére.

Kis Petronella Műfajok szimfóniája című, könyv- és színházi kritikákat tartalmazó kötete nem pusztán válogatás egy tehetséges, fiatal kritikus (az Előretolt Helyőrség Íróakadémia Kritikaműhelyének tagja – e műhely mint szellemi bölcső fontosságát bevezetőjében a szerző is hangsúlyozza) írásaiból, hanem háromszólamú konceptuális íve van: a történelem ellenállhatatlan sodrása, a halál misztériuma, illetve a minden tárgyalt műből (vagy körüle) fölhangzó zene habarcsa.

„Amikor felkerestem Jevtusenkót és Mezsirovot a Nádor Szállodában, Jevtusenko, mondhatni, nyűgös volt. Egy utazás óhatatlan fáradalmait beleszámítva is elkedvetlenítően elzárkózó. Laza programban bízott Pécsett, mert a város hangulata, kulturális légköre iránt a szervezők már a fővárosban kellő kíváncsiságot ébresztettek benne.” – Marafkó László tárcája.

− Mit képzel? Honnét jött maga? Ez nem egy olyan hely! Itt nincs társaság, ahhoz a másik utcába, a Barátság-udvarba kell mennie. Ami a zenét illeti, szólhat, sőt, ajánlott is, persze nem valami hip-hop akármi, de mondjuk Tankcsapda, az bármikor!

Okosabban teszi az, aki leveszi a polcról és leporol egy jó könyvet a szülők, vagy a nagyszülők hagyatékából. Persze, új kiadvány is szerezhet örömöt, bár ahhoz nem mindenütt könnyű hozzájutni. Faluhelyen, kisebb városokban rég bezárták a könyvesboltot, itt-ott az újságárus-bódéban lehet még rálelni a Gutenberg-galaxis egy-egy üstökösként elcsatangolt példányához a színes bulvármagazinok meg a turistáknak szánt, hivalkodó, méregdrága albumok között