"Szent: egy halott bűnös átszerkesztve és felülvizsgálva." Amikor a figyelmetlen és önelégült ember úgy érzékeli, minden szinten sikeres, az országot és nem mellesleg az ő életét is átjárja a líra, humanitás, emberszeretet, szolidaritás és békevágy, keressen gyorsan egy Bierce-válogatást, üljön le valami csendes, árnyékos zugba, és tanulja újra, az ember nem az, aminek látszik.

"A mai napom úgy kezdődött, hogy ráültem a herémre a biciklimen. Ilyenkor – lányoknak mondom – sajog az ember alhasa. Talán nem annyira, mintha menstruálnék, de azt sosem fogom megtudni" - Sultanus Beatus tárcája

​​​​​​​Él Budapesten két fiatal szobrász, talán nem is tudnak egymásról, talán nem is ismerik egymást, mégis bennem ez a két szobrász valahogy összetartozik, nem is annyira mély és szépséges személyiségük hasonlósága folytán, hanem ragyogó elméjük fénye és különösen különbségeik hozzák őket közel. Rabóczky Judit Ritáról és Retkes Mátéról van szó. – Weiner Sennyey Tibor vasárnapi levele.

De hol vagyok én itt képben? Bátorságomra jellemző, hogy Remarque együttérző háborús regényeiből gyűjtöttem erőt, hogy megoldjam valamiképpen, ne kelljen bevonulnom. Hogy eléggé féljek. Nem akartam Czinege elvtárs katonája lenni. Széljegyzet fiataloknak: bizony, be kellett vonulnunk a demokratikus magyar néphadseregbe, hogy megvédelmezzük kis hazánk szocialista vívmányait. Érkezett a kis világosbarna kartonboríték, behívó benne, nem SAS-behívó ugyan, de az mindegy.

Tavaly Derek Walcottot jelölték a posztra, de egy feminista támadás hatására visszalépett, majd utána az az angol költőnő is meghátrált, akit Walcott helyett jelöltek, de aki részt vett a Nobel-díjas költő évitzedekkel ezelőtti, állítólagos nő-zaklatásának nyilvánosságra hozatalában. Geoffrey Hill viszont nemcsak minden szempontból feddhetetlen, de 78 évesen sokan őt tartják a legjobb élő angol költőnek. - Gömöri György tárcája Londonból.

​​​​​​​Lilienthal bácsi volt az egyetlen sakkozó, aki elmondhatta magáról, hogy Steinitz kivételével – bajnokságon vagy baráti parti formájában – megmérkőzött az összes világbajnokkal, Emanuel Laskertől Visvanathan Anandig. S legyőzte Laskert, Aljehint, Euwe-t, Botvinikot meg Szmiszlovot. Mi több: a kubai Capablancát is. José Capablanca a sakk császára volt, 1921-ben vette át Laskertől a koronát, és azt hirdette magáról, hogy őt senki nem tudja megverni. Éveken át még csak meg se szorították az ellenfelei. A Pestről jött Ligeti-Lilienthal a legkisebb félelem nélkül állt ki, helyesebben: ült le a táblához Capablanca ellen és egy pompás királynő-áldozattal beadta neki a mattot.

Előkerült egy ismeretlen Weöres Sándor-levél, mely ugyan nem túl hosszú, mégis olyan információkat hordoz, s akkora kincs, hogy közlése megkerülhetetlen. E levélnek köszönhetően egyrészt több dolgot megsejthetünk a múltból, másrészt – követve Weöres Sándor útmutatását – visszaszerezhetünk egy elfelejtett magyar költőnőt a magyar irodalmat szerető és olvasó közönség számára, illetve megismerhetünk egy mindeddig rejtélyes, de igazán kalandos életet. Arra a kérdésre kapunk végül is választ, hogy ki volt Békássy Éva? – Weiner Sennyey Tibor esszéje. Békássy Éva versei

"Meg akarja buktatni? Gondolja át, kollegina! Ez amúgy is egy lehetetlen tétel. A posztmodern úgyis elmúlik" - Sultanus Beatus tárcája

Korszerűtlen így, latinul üdvözölni a nyájas olvasót, tudom. Idegen volna is tőlem, ha nem utalna némiképpen a helyzetemre: bizony néha korszerűtlennek érzem magamat. Pedig most, szinte a mai nappal, részt vállalok újra az élő magyar irodalom szervezésében – ennek a kiváló, megújulásra folyvást kész folyóiratnak, az Irodalmi Jelennek lettem a szerkesztője.
Szerkesztő voltam jószerivel egész felnőtt életemben. A Mozgó Világ első csapatában a versért, a Hitelben a kritikáért, a Kortársban a prózáért voltam felelős, de dolgoztam rövidebb-hosszabb ideig a Fotó, a televízió, a rádió és az MTI kötelékében is. Mindemellett immár csaknem húsz esztendeje  írásra, irodalomra, művek értelmezésére tanítom a képzőművésznek készülő egyetemi hallgatókat. (Tanítom? – jobbára én tanulok tőlük.) Új szerkesztő az Irodalmi Jelennél

​​​​​​​Az ilyen „toplista” mindig sokkal inkább árulkodik az összeállító személyéről, érdeklődéséről, mint a listára került vagy arról lemaradt művek értékéről, így tehát arra kérem a nyájas olvasót, hogy ne vessen meg nagyon, ha nem az úgymond „élvonalbeli” vagy agyonpropagált szerzőket és műveket választottam, hanem amik nekem tetszettek. – Weiner Sennyey Tibor elfogult könyvheti toplistája.

"De van-e egyáltalán egységes „magyar irodalom"? Milyen tömörülések vagy szervezetek, milyen érdekcsoportok állnak mögötte? Mi számukra a legfontosabb? Mi az, ami mindmáig teljesen visszás a támogatásokban, s ami ellen az Irodalmi Jelenen kívül szinte senki, vagy alig valaki szólalt fel?" - Weiner Sennyey Tibor könyvheti vasárnapija.

„A kultúrának néha szüksége van egy kis mutációra, akár az emberi szem színének, amely néhány tízezer évvel ezelőtt a kutatók szerint valahol a Kaukázus tájékán tengerkékre váltott, és azóta is őrzi ezt a változatosságot a világ jó néhány homo sapiense. Mr. Bikicsunáj is egy ilyen mutáció, amely színesebbé teszi a könnyűzenei életet, mémként terjed felhasználótól felhasználóig, és lassan önálló szubkultúrát teremt. Nem törődik a zsűri döntésével, amely szerint alkalmatlan megasztárnak, nincs is tudatában saját eredetiségének, de mégis valamiért hiteles a nézők szemében.” – Sultanus Beatus tárcája

Hatvannyolc éves ekkor. Öreg, a kommunizmus módszereiből sokat látott, tapasztal író. Tudja, miről szól az élet.   Nem csapja be magát: nyílt levélben lemond a Nobel-díjról. Két éve maradt hátra.

Mikszáthot soha nem kellett megszerettetni. Velem. Ott jár minden égen, földön, amint képes voltam megkülönböztetni a felhőt az akáclombtól, a kecskét a fecskétől. Mikszáth mesélt a tollfosztó asszonyok szájából, a tuskóásás közben pihenőt tartó, gőzölgő fejű férfiakéból, de a pap is Mikszáth hangján szólalt meg, a mezőőr is.​​​​​​​

Paganini fösvény volt. Kétségtelenül. Azt mondja a pálya végén, hihetetlen, mit kellett kiállnia „nevetségesen kicsiny zsoldért” az udvarban. Ja igen. Udvari zenefőnökként is működött, testőrkapitány is Napóleone Elisa hercegnő udvarában. A kor Napóleon kora. Többek közt. Ő az a hercegnő, aki a budoárjában húzatta Paganinivel (ahol a kíváncsi tekintetek nélkül alélhatott), annyira elégedetten a műsorral, hogy azonnal kinevezte testőrkapitánynak, amivel legalizálta a budoárt.

Hetven éve született és tizennégy éve halt meg az az orosz költő, aki Paszternák és Solokhov után 1996-ban ugyancsak megkapta az irodalmi Nobel-díjat: Joszif Brodszkij. Most Londonban bemutattak egy filmet, ami róla szól – a rendezője orosz, Andrej Khrzanovskinak hivják és a film cime: „Másfél szoba”, merthogy a háromtagú Brodszkij családnak a régi Leningrádban pontosan ennyi volt az élettere. – Gömöri György írása Londonból.

A művelet első mozzanataként hasra fektetik, ha másként nem megy, hasra teperik az "embert", s vállára, farára lépnek, hogy ne mozduljon. Ezután mindkét bokájára hurkot vetnek, s két segítő hóhér a hurkolt lábakat kétfelé húzza. Maga a hóhér éles késsel az ember lába közé guggol, s éles késével a nadrág posztóját s a gatya vásznát combközépen kimetszi, utat biztosítva a karónak. Ilyenkor már az eleven hússal sem kíméletes. Ezután a szétvont talpak előtt két-három kerek dorongot tesznek keresztbe, s hogy jól gördüljön, azokra illesztik, célozva,az olajozott végű karót.

​​​​​​​
1933-ban ír Sztálinnak a brutális kollektivizálásról, és a mese szerint eléri, hogy segélyekkel csökkentsék az 1933-as ukrajnai éhség következményeit. (A 1932-33-as éhínségben közel hétmillióan pusztulnak el. Ezen volna mit csökkenteni.) Felemeli hangját az 1938-as tömeges letartóztatások ellen. Ugyancsak a mese szerint „hűtlenségi per” indul ellene, de nem esik bántódása, mivel a szovjet irodalmi közvélemény elismert alakjat. Mintha Sztálint ez bármiben akadályozná.

"Fordítsuk meg a helyzetet egy kissé, és vegyük alapul a kultúrát, a magyar irodalom néhány alkotását, amely születését tekintve határon túli! Tegyük fel, hogy ezeknek a szövegeknek saját döntéseik által befolyásolt életük van, és ahhoz, hogy teljes jogú tagjai legyenek a magyar kultúrának, legalább egyéves honosítási procedúrán kellene átesniük. Beadnák a kérelmüket, összeülne a Kanonizáló Bizottság, ellenőrizné a verseket és a prózai műveket nyelvhelyességi, azaz magyarsági szempontból, figyelembe véve az országimázst, majd ha ezzel kész lenne, az OSZK Kézirattárába továbbítaná az ideiglenes tartózkodási kérelmet, és legalább három hónap könyvtárban töltött idő után igényelhetné a letelepedésit, hogy magyar alkotás legyen." - Sultanus Beatus tárcája

​​​​​​​Egymással szemben ültünk a Kortársban, a közös nagy szerkesztői asztal másik oldalán. Zavarban voltam, mint egy vétlen kukkoló, ő meg úgy tett, mintha nem venné észre. Aztán megszoktam, hogy amikor hozzám beszélt, olyan volt, mintha mindenhez beszélne: a többiekhez a szobában, meg a bútorokhoz, meg a létező összes sarokhoz. Mintha mindig mindenre figyelne, mintha mindig mindent számba venne. Mintha nem akarna elvéteni semmi fontosat, legyen az akár a legkisebb, lényegtelen kacat.