Az Irodalmi Jelen januári száma vers - és prózaösszeállítással tiszteleg Ady Endre halálának századik évfordulójára. Elsőként Lackfi János és Zsille Gábor verseit olvashatják.

Emberi fül az ablakpárkányon. Kinek a füle? Hogy került oda? Hogy került le a gazdájáról? Élő az illető, vagy már halott? Mit lehet ilyenkor tenni? A regény átlagos, tizenhét éves főhőse ebben a különleges helyzetben találja magát: a szokványosnál eggyel több füle lesz. Az esetből nyomozás kerekedik, rendőrségi ügy, majd ámokfutás, élethalál-harc, verseny az idővel...

Uram, eleinte minden olyan 
reménytelennek látszik.
Szennyes edényhalmok

magasodó gleccserei, 
mintha földlemezek mozgása
túrta volna egybe őket,

kikezdhetetlen természeti erő.
Együtt és egyenként is

legyőzhetetlennek tűnnek,

szerény mosogatói szándékom pedig
szánalmas hangyaigyekezetnek.
Szélkergetés és hiábavalóság

az ember minden dolga itt a földön,
legkivált igaz ez a mosogatásra,

hinni benne konokul, mindenek ellenére,

Könyvjelző Varieté irodalmi estek – vendég: Lackfi János

Ezek voltak 2017-ben a legolvasottabb vers- és debütpublikációk az Irodalmi Jelenen. Gratulálunk a szerzőknek a több tízezres látogatottsághoz.

Elmerültem alkoholban,
Partra úsztam, nem is holtan,
Cigarettám
Már letettem, az meg tett rám.

„Van, amikor egy szöveg intenzitása a létezés mélyebb és magasabb extatikus megéléséhez juttat, ám van, amikor azt vesszük észre, hogy Ebedli a kezdőkörben driblizik, és azt sem tudja, merre van a kapu, a közönség meg ettől függetlenül ünnepli.” – Lackfi János és Vörös István slágerszövegeket parafrazáló kötetéről Krausz Tivadar elmélkedett.

Az Olvasás Éjszakáján számos könyvesbolt várta Budapesten és vidéken az olvasókat – mi az Örkény Könyvesbolt programjára látogattunk el, ahol Lackfi János dombontúli lakóparkjának beköltőzőitől a 133 éves Petőfin át Thomas Mann kabátjáig rengeteg „szereplő” felvonult – az őket megálmodó íróknak köszönhetően.

Te viszont, Uram,
bőszen lobogtatod üdvösséged
örömét, fújod a tülköket,
püföld a dobot, mert
bízol bennem akkor is,
mikor már nem sok
bíznivalóm maradt
magamban. Mini-
szivárványt biggyesztesz
az égre, azzal üzensz.

„Van terápiás haszna az irodalomnak, ki tudjuk írni magunkból a lelki traumákat. Ám a következő pillanatban már ott leselkedik a profi, és méregeti, vajon mit lehetne kisikeríteni ebből a darab véres húsból, melyet az imént téptünk ki a szívünk közepéből.” – Los Angeles-i beszélgetés Lackfi Jánossal.

ez nem az a vers amit majd
fújnak kicsik és nagyok
ez nem az a vers amit egy
Horger Antal úr gagyog

Eltűröm, ha leköpnek,
Utcahosszat löködnek.
Mint kitömött menyétek,
Úgy élek, hogy nem élek.

Az ipari csarnokot idéző (abból átalakított?) terem félhomályában még csak néhányan lézengenek, mikor megérkezem. A titok nyitja a szomszéd helyiség, mely jóval világosabb és zajosabb: a büfé. Itt élénk társalgás folyik az asztalok körül, a meghívottak többsége már jól ismeri egymást a rendezvény korábbi kiadásairól, illetve más fesztiválokról. – Papp Csaba tudósítása.

akkor is szeretlek, ha a ruháid
úgy állnak rajtad, mint vasvillával találomra
egy kupacba dobált turkálós göncök,
azok is, turkálós göncök,
de te is tudod, hogy van, aki turkálóból
is úgy öltözik, mint Lady Diana,
máson meg a legdrágább szalonok árui is
úgy lógnának, mint tehénen a gatya

Lackfi János elmondja saját verseit.

Elléptél a ködbe előlem! Míg éltél, sose tettem ezt meg,
de halálod után bátor lettem, most először letegezlek.
A vállamon ülsz, a hajamban alszol, máskor motyogsz fülembe,
s ha kérdem néha, mi van veled, nézel rám: hát mi lenne?

…a költészet végtelen hatalma
nyűgözzön le.
Ezért, és csakis ezért ér

…a költészet végtelen hatalma
nyűgözzön le.
Ezért, és csakis ezért érdemes élni!

Ferenc pápa, miközben körberajongják,
a radikálisoknak túl kevés, a konzervatívaknak túl sok,
mindig csak a gond van vele, mindig eleven, nem lehet
beskatulyázni, pedig annyi pompás skatulyánk van előre
gyártva papírból, fából, bélelve, béleletlen, illő lenne már
belepasszolni valamelyikbe.

Egy, ki a konyhában zsongít utaztató ízekkel,
Egy, ki saját főztjét szidja: sótlan, főtlen, ízetlen.