Tér-tér-tér, elnyelt tér, elmerült tér(d), kristályos folyadékkal átitatott tér(d)! Tééér(d)! Távozzatok: hernyók, kígyók, térd-foglalók, vizenyősen fertőző démonok! Távozzatok: molekulárisan szorongó-osztódó, tépelődő-feszítő, fájdalom-tudatokat gerjesztő gyulladás-halmazok! Táááv-ozz-a-tok!

Fél-éberség. A leíró egy óriási csoda-tavat örökölt. 313 búvár segített a víz alatti város építésében… Megannyi réteges ónix, füstkvarc és akvamarin függőkert, tintakékes, opálos folyosó-rendszer hullámozott szabálytalanul…

Halasztás. Halasztja, halasztják, halasztom… Jó Anyámat, előtte pedig csodás Kutyámat… Tovább halasztani már nem lehet…

Jelenés. Fénnyel festett velocipéden egy hatalmas kenguru közeledett, vidáman tekert… Erszényéből Mimi kutyám bukkant elő, kristály-kehelyből habzó nektárt lefetyelt, pofaszőrét jóízűen megnyalta – s reám kacsintott…

Igen, mi is akkoriban találkozhattunk (1996-1999 között), a Metafor(m)ák és Árnyék(világ)ok alakváltozó, bizsergő helyszínein (túl a Fekete Lyukon, az FMK-n, túl a Tilos az Á-n), például a hajnali Calgary Antik Drink Bár-ból (kis pihenővel) át a Bambiba, majd célirányosan – a Bástyán át – a Mátra Borozóba (Tandori egyik, egykori törzshelyére) haladva, ahol gyomorkeserűk oldódtak (hova)tovább Viceházmesterek és Krúdy-dózisok társaságában…

„A szomszéd banánhal” és gin-szakértő Bunuel találkozása a menazsériával: a tudat-tágító fellépéseknél használt (belső-cirkuszi) állatsereggel. Ó, korbácsolt provokáció!

A dráma: nem dráma (és, ha tudjuk, úgy jól is van ez, mert a játékra koncentrálunk), hiszen a könyv sem (csak) könyv, a látszat sem látszat, a tények sem (csak) tények… A fogalmak pedig nem léteznek (önmagukban), a lények sem úgy; és az ember sem (mindig) ember, a definíció inkább az „emberkedő”… A világ nem világ(i): minden egy kicsit egyszerűbb, minden egy kicsit bonyolultabb (és fordítva – és végtelenítve)…

„Gazella” mű-iszik, mű-telefonál; fésű és parfüm, falra szögelt fekete ruha (szerintem fölösleges kellékek) a lokál-boldog(talan)ság félhomályában. – Majd „váratlanul”: egy véletlen hajkefe tüskéi mozdulatlanul szúródnak a bal mell ezüstvirág-hímzés netovább-mintájába.

A melankóliával járó őrület gyógyítható a fecske gyomrában található
lazúrkő tisztaruhába csavarásával s annak a jobb karhoz való kötözésével.
De a nyakba akasztott gránátkő (vagy jáspis, topáz) is segíthet,
mely szemben áll a szaturnikus ólommal, türkizzel, mágnessel…

„A szerző páratlan műveltséggel sző, fest, olvaszt és szilárdít, robbant, ha kell, és jól érzi magát ebben a tág játéktérben, a hullámzó idők, absztrakciók, szubatomi ritmusok és meta-mozdulatok közt. A zene néha zajjá válik, pihenünk, majd újra táncolni támad kedvünk.” – Nagy Zopán Felhő regénye Rimóczi László olvasatában.

Az ismeretlentől (itt a haláltól) azért félünk, mert nem ismerjük magunkat sem. Így történhetik meg a folyamatos játék. De hát tétlenül sem ülhetünk, igaz-e? Imádjuk ezt tenni. Imádjuk a félemlítőt, imádjuk a rémülőt, a rémültetőt, imádjuk bizony, miközben azt is sejtjük (vagy tudjuk), hogy mindez: ismeretlen önmagunk…

Kicsit mindenhez értek, a semmihez pedig nagyon… – mondogatta a leíró egyik (képzelt) alteregója, aki ebben a pillanatban egy pultos hölgynek az alábbiakat szavalja:
Átvéreztem magjaim összes kínját, s ültettem magamnak sok „díszes” Nimfát… Sejtelmes árnyékuk, érzéki légfuvallatuk, izgató mozdulataik, illatkipárolgásaik alatt fejlődnek majd az újabb szatírok (Pánok), egy új mitologikus-misztikus nemzedék ifjú sarjai…

Asperger-szindrómás fiatalember több tucatnyi rajzból álló sorozatát kapjuk (spontán) ajándékba a hangköltészeti zaj-zenéhez. A művésznő (akció közben) maga alá pisil, a költőt az olajos padlón korbácsolja, piros nadrág mocskolódik, véres gézek tekergőznek a nyakon – s mindez már az előadás utáni előadás része, és a levetett, szétázott bugyiból kifacsart vizelet a közönség közé fröccsen, a söröskorsókba és gin-tonikos poharakba is csapódik, miközben az ováció egyre fokozódik…

Technikai hibákat abszolutizáló, anyagtalan rezgések, homályos jelentésű, ám rendkívüli szellemi erőt sugárzó meta-képeket látok. Mintha minden egy Másik Valóság akváriumában lebegne, ahol minden máshogyan van, és ahol ég és föld ugyanaz. Nem katarzissal kommunikál, mint a misztikusok általában, soha nem magasztos hangzású, inkább meditatív, sugárzó szellemi mélységeket közvetít.

A templomról azóta (évekkel ezelőtt) lemosták, lekaparták a felírást, de latens nyoma most is fölsejlik. A fotográfia visszavetítését az eredeti helyszínre szántam, ám bizonyos technikai akadályok: nemcsak az ördög művei… Közben Szilágyi Rudi barátunk a lábszárára tetováltatta a fotón látható feliratot, amely kisvártatva (mostanság) lenyúzattatik, és más aspektusban fölkasíroztatik.

A Nagy Shunga-polip átöleli a sziklás partnál lubickoló éjjeli aktot, az illuminált, kreol múzsát. A mélybe rántja – és csiklóját szippantva kebelezi be teljes, ízletes vagináját… A költő hátulról úszik be a leány kitárt, nyálkás-nedves sejtelmeibe, a polip-cuppogástól síkosított barlangnyílásba… Bódulat, lebegés, orgazmus… Majd óriási kövekhez-ütődések… Újabb bordarepedés…

A Nagy Shunga-polip átöleli a sziklás partnál lubickoló éjjeli aktot, az illuminált, kreol múzsát. A mélybe rántja – és csiklóját szippantva kebelezi be teljes, ízletes vagináját… A költő hátulról úszik be a leány kitárt, nyálkás-nedves sejtelmeibe, a polip-cuppogástól síkosított barlangnyílásba… Bódulat, lebegés, orgazmus… Majd óriási kövekhez-ütődések… Újabb bordarepedés…

(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)

Tenger!

Versnyár az IJ lírikusaival 3. 

Milyen színű a nyár az Irodalmi Jelen lírikusai szerint, milyen SMS-verset írnának az idei évszakra, melyik klasszikus költővel nyaralnának, ha időutazásra lenne alkalmuk – az Irodalmi Jelen nyári körkérdéssorozatának harmadik kiadásában Nagy Lea, Bálint Tamás és Nagy Zopán válaszait olvashatják.

Ha módodban állna időutazni, melyik klasszikus poétát hívnád meg magaddal nyaralni, hová utaznátok, és miről beszélgetnétek?

Citera, okarina, elektrosokk, lófog…

Csont-kulcs, kulcs-csont, rókafog, gong!

Gong! Ü! Gong! Üüü! Ü! Gong!

Citera, mobilis fájdalom, fókafog…

(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)

Fesztivál-mocsár… Mocsár-fesztivál…

Dalok: csontra, kőre, nyavalya- és bordatörésre…

Második fejezet.

Zen kertben, ha szenderegsz

S fejbe vág egy nem-kereszt:

Zeng az erdő, zeng a nesz,

Zeng az elméd, szleng a szesz…

Egy pszichoféreg bent ragadt: motoz, mászkál, rágcsál a csontjáratokban… Zsibbadás úr zsibbaszt és szúr, fémes-szálkás dörzsi, selyem és drót keveréke is jár vele… Vonatkoztass el, ne gondolj rájuk folyamatosan! – Lazíts, óvakodj… Jöjj, kalcium, jöjjjjj…

(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)

Fesztivál-mocsár… Mocsár-fesztivál…

Dalok: csontra, kőre, nyavalya- és bordatörésre…

Most, a férfiban élő (egyik) leány is felébred.