És ki játszik a zongorán
a fehér lábú fák alatt?
Te kísértesz? Vagy ők, a holtak?

Visszavárlak, visszavár,
Pápua vagy Kolozsvár,
ha vetkőznek a hajnalok,
a csillagokra hajolok.

„Egyik osztálytársnője felidézte, hogy Géza a verseket sohasem idézte hibátlanul; Petőfi vagy Arany János több sorát is átköltötte. Rendhagyóan jó emlékezetét ismerve Géza látszólagos pontatlansága, ahogyan Mozart kiigazította Salieri vagy Michael Haydn dallamvezetését, költői vénájának korai megmutatkozása lehetett.” – Lőwy Dániel írása Szőcs Gézáról.

Ketten malmoznak a piaci csarnoknak is beillő legénységi hálóteremben, az ötven vaságy egyikén.
Két román katona. A román hadsereg leendő tartalékos tisztjei.
Egyikük a Kolozsvárról behívott Szőcs Géza. A másik, Aradról, én vagyok. Voltam. Két frissen végzett magyar szakos bölcsész, ismerősök a kincses város egyetemének folyosóiról, az irodalmi körről, alkalmi társaságokból. 

Akadnak olyan emberek, akiknek több ötletük van, mint amennyit képesek megvalósítani. Belőlük vagy szerkesztők lesznek, vagy politikusok. Ilyen ötletembereket ismerek, magam is a szerkesztői típus volnék. Olyan személyiséget azonban csak egyet ismertem, akinél a kettő akadálytalanul folyt át egymásba.

Ki volt Szőcs Géza? Melegszívű és önzetlen barát. Ismerek legalább hat embert, aki nagy hálával tartozik neki. Nem tudok róla, hogy bárkitől is viszontszolgálatot várt volna el. Rossz szót sem hallottam tőle soha senkiről. Viszont róla elítélően nyilatkozni szinte kötelező volt a liberális fősodorban. 

Szőcs Petra, Orbán Viktor, Orbán János Dénes és Korpa Tamás beszéde 2020. november 14-én Piliscsabán, Szőcs Géza temetésén.

Hollóhajú éj fürdik a Temze vizében,
meglátja magát benne a hold,
kikötne valahol,
lenne ő a holdkomp,
az a vagány járgány,
mi átvisz egy másik,
fényben fürdő partra.

Megdermedt körülöttem a világ, amikor elmentél, te bátrak bátra. Felöltötted ruhádat, búcsút sem intve kisiettél a ködös őszbe. Itt hagytál minket a délibáb kezében tündöklő mindenségben.

Levelezésünknek és telefonhívásainknak folytatódnia kell, és folytatódni fog a túlvilágról, a „H TERMINLÁLÉN” túl is, mert bevallom Géza, hogy sohasem voltam képes mindent elmondani néked.

​​​​​​​A nagy forgatókönyvet az égben írják, ahonnan sorsunkat és múlandóságunkat irányítják. Megrendítő a hír, hogy Géza, akit számos betegsége és egészségi gondja ellenére múlhatatlannak hittünk, nincs többé. Három hétig volt lélegeztetőgépen. Az elején reméltük, hogy sokat próbált, végletes helyzeteket átvészelt szívós szervezete most is felülkerekedik, de sajnos nem így történt. Szomorúsággal értesültünk örök távozásáról.

Emlékeimben él, hogy mikor Balázs fiam megszületett, egy gyönyörű takarót hozott neki kolozsvári otthonunkba. Varázstakarót, mint mondta, hogy kisgyermekünket mindig megóvja a hidegtől, minden veszélytől és leselkedő ellenségtől. Férjemmel, Mózes Attilával hittünk is akkor, 1981-ben ebben a csodában, mesébe illő, furcsa álomban, elmondhatatlan varázslatban.

Magunkra hagyott Szőcs Géza. Mától másképp virrad fel a nap, és semmi nem lesz olyan, mint eddig. Sorolhatnánk, ahogy egy nekrológban szokás a címeit, díjait, rangját, státuszát – de akik ismerték, túl azon, hogy tisztában vannak mindezzel, tudják azt is, hogy sokkal nagyobb tragédia történt. Olyan ember ment el közülünk, akire mindannyian számíthattunk, akinek a személyes sorsok és a nemzet sorsa ugyanúgy kiemelten fontos volt és napiparancs volt számára e sorsok ügyének egyengetése.

Hogy a költészet valóban mennyire trendi még járvány idején is, nemcsak a Petőfi Irodalmi Múzeum népes közönsége bizonyította az Irodalmi Jelen díjátadó gáláján, de azok a fekete-piros, feliratos szájmaszkok is, amelyeket Viola Szandra munkájának jóvoltából viselhettek a rendezvény résztvevői.

Az alábbi, Apám a H terminálon című vers az utolsó, amely az Irodalmi Jelenben Szőcs Géza tollából megjelent. A szerző ezzel búcsúzott szeretett édesapjától.

Most mi, az Irodalmi Jelen szerkesztői búcsúzunk szeretett kollégánktól, Szőcs Gézától. Hiánya máris pótolhatatlan.

Idén napvilágot látott az Irodalmi Jelen hasábjain 2008 és 2019 között megjelent írásait összegző kötete, a Párbeszéd a pokolban. Nem gondoltuk, nem gondolhattuk, hogy ez a kötet lesz az utolsó gyümölcse hosszas, 2005 óta tartó együttműködésének az Irodalmi Jelennel.
Nyugodjon békében!