– A szivárvány színeire felbomló fény is, mint a lélek. Egyben van, aztán felosztódik, majd újra egyesül. A világban uralkodó ismétlődés törvénye szerint. A lélek is átalakul, s újra megjelenik. Olyan, mint a lent és a fent játéka. A hullámok játéka. Egyszer fenn a csúcson, másszor lenn a mélyben.

„Megállj, megöllek! Tönkretetted az életemet, te szerencsétlen! A fiatalságomat, te senkiházi, te léleknyomorító” – ordította a térképkészítő. „Megöllek, a két kezemmel fojtalak meg!” Mindketten a konyha felé szaladtak, de az asszony ügyesebb volt, egy rövid ugrással kikerülte az előtte álló fotelt, besurrant a fürdőszobába, s hallani lehetett, amint fordul a kulcs a zárban.

– A minap érdekes dologra akadtam ­– fogott elbeszélésébe. – Biztosan hallottál már a Sticktoright műkereskedőről. Bementem hozzá, mert meg akartam vizsgáltatni azt a Renoir-t, amit tavaly Monte Carlóban vásároltam. A virágcsendéletet, melyet állítólag Vivien Leigh, a világhírű színésznő, amikor utazott, mindenhova magával vitt.

Benedek Szabolcs: A kilencvenedik évforduló kapcsán elkezdtem kicsit utánaolvasni az 1919-es eseményeknek. Különösen az érdekelt, hogy miként tudta egy kicsi, zavaros, de valamiért mégis erős csoport akkor magához ragadni a hatalmat. Nem az ideológiák érdekeltek, hanem a mögöttük és körötte lévő emberek. Persze, nagyon fontos olvasmányélmény volt ehhez például Lukács Györgynek az 1918 végén íródott és a bolsevizmusról mint erkölcsi dilemmáról szóló esszéje. Szóval, most ezen dolgozom. Kicsit rázós, kicsit jégre menős téma, ugyanakkor nem tudok róla, hogy mostanság bárki is feldolgozta volna szépirodalmi témaként az 1919-es eseményeket.