A halál nem az emlékezet elvesztése, hanem éppen annak apoteózisa. A fény apoteózisa… – elmélkedik Edmond Jabés, hozzám pedig ismét az Árnyékok beszélnek… Amit életlen(ség)nek véltél – suttogja Reb Sia –, az épp ellenkezőleg: a legnagyobb életerő. Aki bolondul az írásért, arról álmodik, hogy árnyék lesz, mert hitvestársul fogadhatja a vizet. Ebből az egyesülésből születnek a könyvek…

Elpusztítanak! Megfojtanak minket a kisebbségiek! Megölnek minket!
Ezt kiabálja román nyelven a belváros forgalmas utcáján egy jól öltözött, de meglehetősen kapatos úr.

Kislányaim – kezdte –, természetesen ti is tudjátok, hogy idén minden igaz szívű román kötelessége és öröme megünnepelni hazánk újraegyesítésének századik évfordulóját.

A kedves olvasó a címet megpillantva azt gondolhatja, hogy botanikai szaktudása (is!) gyarapodni fog a kötet elolvasása közben. Ez sajnos nem így lesz. Megtanulhatja viszont, hogyan kell egy férfinak – menyasszonyi ruhában – harckocsit vezetnie, megmotoroztatnia egy rezesbandát, vagy például hogy mire lehet használni egy Viktória királynő korabeli műkincset. Mégiscsak egy oktató jellegű kiadvánnyal állunk tehát szemben: öntörvényű, bárdolatlan bolondkodás, abszurd-groteszk pikareszk regény a Vénusz légycsapója; a paródia paródiája, amely hol Stephen Leacockot, hol pedig Rejtő Jenőt juttatja eszünkbe. Vaszilkó Bence azonban profi módon játszik az őt ért hatásokkal: saját pompás stíluscsirizével ragasztja össze őket frenetikus humorú világgá.

Szfinxek és dinoszauruszok, hűtlen feleségek és botrányos szomszédok, botcsinálta időutazók és ősi istenek színesítik e könyv világát, mert ahogy a címbeli ajtónak, az életnek is mindig van másik oldala – néha megdöbbentő és megrázó, néha vicces és megható, de mindenképpen őrült érdekes. Vagy csak szimplán őrült. Rettegés és suttogás, megcsalás és becsapás, nyomor és humor tizenkilenc páratlan novellában.

Mindenki elhallgat, nyeldes nagyokat, várják, szóljak hozzá én is, hadd legyen még egy kis étvágygerjesztő a zabálás előtt. Nem elég, hogy kicsináltak, még fejezzem is ki hálámat, köszönjem meg az andalúziai kirándulást, hogy abban a vákuumban, ami a holnapi nap és a halál között vár rám, egy kis boldogságot még biztosítanak nekem!

Anyósom tegnap áthozta a kismacskákat. A Jézus szó ragozott alakjai című könyv, amit most olvasol, meghozta számomra a hírnevet és a megbecsülést. Az érte kapott honoráriumból házat vásároltam Firenzében. Dante sírjához közel összefacsarodott egy juhar egy kőrissel. Az olvasók leveleiből az derült ki, hogy éppen ez a rész, amit most olvasol, tetszett nekik a leginkább. Persze, hiszen a kismacskákat mindenki szereti.

„Nagy dolog a gyerekkor” – írta Radnóti Miklós, és bizonyítja újra első regényével Regős Mátyás.

Egy péntek délelőtt a könyvtárból tartott hazafelé, amikor madárfüttyöt hallott. Az egyik társasház lépcsőkorlátján kékes begyű madárka állt. Julie leült a lépcsőre, és amikor a madárka befejezte énekét, megkérdezte tőle, ismeri-e kedvenc altatódalát. A madárka egy percig gondolkodott, majd olyan lágyan és kellemesen fakadt dalra, hogy Julie szemhéja lassan elnehezedett, és álomba szenderült.

Akkoriban még egyáltalán nem tudott mozogni, a szeme is csukva volt, mintha halott lenne. Az anyukájának. Ő meg csak nézte az anyukája arcát, ott, az idegsebészeten, az intenzíven, egy üvegfal mögül, és úgy érezte, fel sem ismeri.

Azt mindenki tudta, milyen viszony volt közte és Anna között, beszéltek róla, tűnődőn könyvelték el az eseményt. Ki egyet, ki mást mondott, de sok szót nem vesztegettek rá. Szerelmük útját senki sem egyengette. Nem tudta, azért szereti-e Annát, mert mindenről beszélhet vele, vagy azért, mert tömött ajkából szinte kicsattant a vér.

L. Takács Bálint első kötete szabad és öntörvényű könyv, kacskaringós utazás a valóság másik oldalára. A Bad trip történetei egyszerre pszichedelikus rémálmok és szikár elmetájképek a psziché bugyraiból. A könyv nem kórtörténet, és nem kortörténet – bár a kortárs popkultúra számtalan motívuma is megjelenik benne –, hanem felfedezés, kísérletezés, társadalom- és létkritika, hallucinogén-újhullám-minimál-prózában. A jó szöveg túlmutat önmagán, érzéki élményt ad, és gondolkodásra késztet. L. Takács Bálint szövegei ilyenek – látásmódja és hangütése eredeti, humora feketén csillog, szavai a helyükön vannak: irodalmi DMT a gépelfek és sárkánykristályok korából.

Hogyan születik a végzet asszonya? Mikor lesz a szemérmes kislány ártatlanságából pusztító női vonzerő? A kötet novelláiban több huszonéves lány igyekszik létrehozni a sebezhetetlen femme fatale alakját. Próbálkozásaik sorra kudarcba fulladnak, bukásuk íve mégis törvényszerű. Mint a kalitkából kieresztett madár röpte: szabad, merész, kétségbeesett és védtelen.

A hagymaszerkezetűen összeillesztett novellák egymásra boruló héjai mind mélyebben mart sebeket takarnak – a férfiaktól és a valóságtól való végső elszakadásig. Fékevesztett szexualitás, elkeseredett útkeresés, kiüresedett magány és a teljes mentális összeomlásig tartó zuhanás dúl és lebeg mozdulatlanul a kötet lapjain.

1915 tavasza, Fiume. Az olaszok átállnak az antanthatalmakhoz, emiatt egy kivándorolt fiatal magyar parasztasszony nem tud visszamenni Amerikába, ahonnan az ott született lányával az itthon hagyott fiáért jött haza. Visszamegy hát szlavóniai falujába, a szeretetlen anyjához és gyenge apjához. Maga marad, próbál a két gyerekkel élni, ahogy lehet, barátságokkal, szerelmekkel, küszködéssel. Átcsap fölöttük a háború, az összeomlás káosza, az asszonynak a gyerekekkel menekülnie kell Magyarországra. Átéli a forradalmat, a kommünt, otthont talál egy nyugalmazott tanítónál, de a történelem ott is utoléri, új és új otthont kell teremtenie, küzdenie magáért és a két gyerekéért. Mégis újra és újra ezzel az imádsággal fekszik le minden este: Istennek legyen hála.

A folyó-álmok, sodródás-lebegés motívumok, cselekvések is visszatérő, múlt-idéző jelen-folyamatok… Víz alatt, hódvárak között, hínárok, állat-tetemek, hajcsomók, szárny-darabok, emberi végtagok között úszva… Rejtekhelyek, gyermeki mély-élmények, rozsdás hordók és karók, hurkok és különféle csapdák között úszva, örvényektől szédülten, kábulva, a Hármas-Körösben úszva, visszafelé úszva…

Szóval a pornó lett megint több, és ezért szedtem be egyre több gyógyszert, vagy mi volt az a lóizgató, amit a ruszki oldalakon rám sóztak. Tudja, többféle cuccal próbálkoztam, csak a legelső adagot hozattam Szingapúrból. Később már rendelgettem mindenfelől. Eleinte mind működött, kivéve egyet, amelyiktől hallucináltam.

Kisgyermekét megpofozó anyával találkoznak az első randizók egy parkban, s az elcsattanó pofon, amelynek tanúivá váltak, megváltoztat mindent. – Nádasi Krisztina, Hudra L. Mária és Kun Gergely novellái variációk egy témára.

A műtőssegéd volt a három közül a leglenézettebb munka, hiszen nem állt másból, mint a betegek cipeléséből, ágyba be és ágyból ki, vagy a műtőbe betolni kerekeságyon, vigyázni arra, hogy a kanyarban ne essen ki, és lehetőleg a fejét se koppintsa bele az ajtófélfába, nem Niki Lauda maga, ahogy a főorvos mondta még az első eligazításnál.

A szürke gránitot, melyből született, Szehel szigetének napégette szikláiból vágták III. Thotmesz uralkodásának kezdetén, mikor Hatsepszut úrnő lelke már megkezdte hosszú utazását az Alvilágba, a fáraó seregei pedig Meggidó felé vonultak.

Két hétig tartott a készülődés. Nem egyszerű lebontani, szétrombolni egy szorgalommal, gürcöléssel felépített életet, ráadásul veszélyes is, mert ha valaki megkapta a nyugati útlevelet, azt figyelik, telefonját éjjel-nappal lehallgatják, őrszem posztol az utcában, besúgó szomszédokat bíznak meg, leskelődjenek, nem hordanak-e ki szokatlanul nagy csomagokat a házból, nem mozdítanak-e bútorokat, szőnyegeket.