„Kovács Istenkének jártában-keltében többször volt alkalma megfigyelni a budapesti plázák közönségét. Kezdetben úgy hitte, hogy az emberek a lakóhelyükhöz legközelebb eső plázát látogatják. Később rájött arra, hogy a plázáknak egyedi hangulatuk van, és ezek valahogyan idomulnak az emberi lélekhez.” – Barlog Károly regényrészletét olvashatják

„Az iskolából másik személyként érkeztem haza. Beköltöztem gyerekkori szobámba, és anyáék (az élettársával) csak napok múltán érkeztek meg. Egy nagy könyvvel takartam az arcomat.” – Nagy Zopán Látensének folytatása

„Egy ideig meglepően feszültek voltunk, aztán, amikor végre kiértünk a városból, annyira belazultunk, hogy elkezdtünk zenélni.” – Berka Attila Anómia című posztapokaliptikus regényének folytatását olvashatják.

Miközben a reszelővel babrál, látja maga előtt a harmadikos Tóbiást. Ezek az emlékek, hagyják már békén! A gyerek még nem tudta vagy nem szerette levágni magának a körmeit, a jóisten tudja, és valahogy ezt Tibor sem szívesen vállalta el, így kénytelen rá, Tinkára hárult a feladat. – Kulcsár-Szabó Anikó novellája.

„A srácok pár hónap múlva csúfolni kezdtek a kis zöld biciklim miatt, Sverti azt mondta rá: Cicafing! Zoran pedig jégkrémes pálcikákat dobált a küllői közé, amíg tekertem. Persze, a dolgok végül mindig elrendeződnek, most is így lett. A tanító néni egy nap kiparancsolt bennünket az udvarra a tavaszi napsütésben, és kérte, akinek itt van, hozza a kerékpárját, mert biciklizni tanulunk.” – Részlet Ürmös Attila készülő regényéből

„Hazaviszi magával a vak koldust, mintha csak tombolán nyerte volna, megeteti, megfürdeti, és eltöltenek együtt pár kellemes órát. „Pazar” – ítéli meg a helyzetet a másik, miután jól végigtapogatták egymást. De aztán eszébe jut, mégis mi lesz most?”

„Rendben. Viszont legyen az enyém a profilod, az a megkapóan fájdalmas, töprengő arc, amit elég volt egyszer megpillantanom, hogy beléd szeressek. Szép, komoly pillanat volt. Az kell nekem!” – Frideczky Katalin novellái

Szorítja a kezében a fia zászlóját, nem akarja eldobni, de tovább vinni sem. Elteszi a kulacsot, körülnéz. Az a férfi, a kanárisárga ingben. Az ünnepségen is ott volt. Tőle kapták a papírlobogót. Két sarokkal van mögöttük, egy asszonnyal beszélget kedélyesen, aki egy keménypapírból épített pult mögött áll. – Marton-Ady Edina novellája

„Gyerekként egy alkalommal ugyanitt úszott, csukott szemmel, harmincvalahány évvel ezelőtt, és valami az arcának csapódott. Kinyitotta a szemét, a hirtelen világosság elvakította…” – Soltész Béla novellája.

„Az asszony fölszisszent, arcát a tenyerébe temette. Hogy a ma élő leghíresebb költő az ő urát nevezi a legnagyobbnak, ezt sose gondolta volna. Ámbár lelke mélyén ő ezt már tudta, attól kezdődően, hogy bele-beleolvasott a készülő Toldiba.” – Részlet a jövő évben megjelenő A halál megtűrt fia című regényből, amely Arany János életét dolgozza fel.

„A férfi felajánlja, aludjanak náluk, van egy vendégszobájuk külön vendégfürdőszobával. Nemrég építtették, teszi hozzá büszkén. Gyula és Sacka ellenkeznek, nekik holnap dolgozni kell, mondogatják.” – Persányi Norina novellája.

„Joli gyakran beleszagol a mellette elgyalogoló irodistalányok húzta illatfelhőbe. Közben elképzeli, ahogy a fiatal menedzserlány reggel munkába készülődik a szép fürdőszobában, amiben két mosdó van, két tükör, bidé és vécékagyló, két autó a garázsban. Ahogy a többtucatnyi drága, divatos ruha közül kiválasztja az aznapi szettet.” – Szávai Attila novellája.

„Ki kell várni. Ebben az illatpillanatban érdemes lefeküdni. Tömény aromatánc libbenjen be az orron, teljék fél perc… szédült hörgő, bódult tüdő, illatos érszűkület. Fények. Színek. Lila. Sejtjeim érzik, amikor az első rügy kipattan. Indul az illatrészegség. Keringek vakon, zúgva, találomra. Szédít. Vonz, bár ellen kéne állnom.” – Dénes Gabriella novellája.

„Nem akartam hősködni, a folyamatos kúszás-gurulgatás közbeni beszédet meg untam, úgyhogy zsebre vágtam a pisztolyt, és már állok is fel magasba tartott kezekkel, ha nem veszem észre a mozgolódást a szomszéd tetőn.” – Berka Attila Anómia című regényéből olvashatnak részleteket.

„Húsvét előtt – feltűnt, hogy Jucikát nem látjuk mostanság a postaládánál, pedig már hetekkel az ünnepek előtt mindig sok képeslapot kap – ismét bekopogtunk. Nem nyitott ajtót. Tanakodtunk, mit kell ilyenkor tenni, de aztán csak előkotortuk a kulcsot, amit évekkel ezelőtt Géza hozott, hogy legyen nekünk is, ha történne valami, amíg ők nincsenek otthon.” – Bonczidai Éva novellája.

„Lehoczki, míg az asszony beszélt, kíváncsian méregette beesett arcát és valószínűtlen csont és bőr testét. Talán azért is tűntek nagynak Takóné keblei. „Na, azért a baba nem éhezik, hisz jut neki tej elég” – gondolta, és megpróbálta összeszedni magát.” – Kisslaki László novellája.

„– Ha majd jönnek a fináncok a nagylakattal, kérdezd már meg őket, Halleluja, édes egy komám, meddig megyünk még befelé.
– Te kérdezd meg, édes egy komám, a te újságíró barátaidat, hogy ők meddig engedik. A szemük világát! Ide most már egy se teszi be a lábát, mese vót, mese nincs.” – Kőrössi P. József novellája.

„Ettől kezdve szárnyalni kezdett a karrierem. A négyzet után egyenesen a szabályos nyolcszögre kerültem, ahol egy hatfős csapat élén húszkilós súlyokkal közlekedtem az átlók és az oldalszakaszok labirintusában. Rövidesen pedig már a legfeljebb tizenhárom oldalú szabályos poligonok bejárásának szaktekintélyeként tartottak számon.” – Magyar Csaba kisnovellái.

A délutáni égen néhány percig úgy rémlett, felhőgondolák eveznek, az alkonyat egy felhőkarcoló méretű pióca fogazott szája, s pillantok kérdése, beszippantja-e a földet.

„Ő maga is így ment fel a lépcsőn még késő délután, gondolja, ilyen könnyeden és gyanútlanul. Akkor még nem voltak sokan, utcai ruhában tengtek a kíváncsi turisták. A bejáratnál elkérték Sanyi útlevelét. Az előcsarnokban idősebb nők ültek csörömpölő játékgépek mellett, orruk előtt színes ábrák szaladtak, mindenféle gombokat nyomogattak és karokat húzogattak…” – Sárfi N. Adrienn novellája