alaktalan jelek mindenhol, korán van még az  elmélyült íráshoz.

a mindennapok közönye, mint a húsdaráló, mindent-mindennel összedarál

Föld
a gyomrom,
ég a hajam,
tüzel
a homlokom.

Jó reménységben legyetek; mert egy lélek sem. Csak a hajó.

Letérdelő idő,     és benne emberek,

Korán rózsaszínesedő szemem jelzi, az Emlékközpont erős blokád alatt van.  Cirkuszfény sorvad mindkettőből, élettelen buborékká alakulnak,

a következő évszak titokzatos fátyollá szelídül mint az erdőben a köd

Remény csepereg, fák ágai fáznak.

ébresztőre időzít a félelem.

Érzelmes lírai darabok Erdélyről és fergeteges székely irodalmi humorest díjátadóval egybekötve – ezt kínálja idén az Irodalmi Jelen gálaestje. A rendezvényre, amelyre szeretettel várunk mindenkit, szeptember 15-én 17 órától kerül sor a Jelen Házban. 

Számolom a csontokat, a perceket. Érted vagy értem? A részem kiszolgáltatottságát most is félem, az arcodat betakarták. A térbe kút ömölt.

A füst utat tör magának a porfelhőben, kutatja a neki szánt új ösvényeket,  hány maratont kell még futni? Vézna válla kihúzza magát, hadakozik. 

Nem beszélünk, egyre közelebb ér vállunk,  az ablakon túli szélben bíborra pirulnak a kerengő levelek, szemed mély éjszakába zár. 

Északnak dőlnek a fák, férgeik helyén üregek.

karon fogsz, mint a lelkesedés: szeretsz, szeretlek. 

És most itt állok ez alatt a közhelyes, ám hatalmas, kék tükörtojás alatt, ami felé nevetségesen és hiába nyújtózkodnak a tízemeletes panelházak,

a szilvafa fattyúágai között emelkedik süllyed a nap

Vesta papnője, a Vesta-szűz vigyázza, hogy égjen feszt a tűz.

A nyár  Jelenideje Elviselhetetlen 

Képtelenek fejüket kiemelni az egyenletből, tekintetüket egymásra emelni, kart nyújtani oldalra vagy felfelé. Hiába haladnak el olyan közel egymáshoz, semmi nem történik. 
Körbeöleli őket láthatatlan közöny. A lámpa zöldre vált.