„A Lány narkolepsziás (is). Bizonyos napokon és állapotokban: ornitológus, darugép-kezelő, origami-kedvelő, fotómodell, statiszta, gésa-tanfolyamos szusi-kóstoló, web-szexmunkás, szabadbölcsész filmesztéta (egyik szeretője homiletika-professzor, a másik pultos-díler).”

„Vajda sokat szöszmötölt a kulccsal, a zár a sok használattól kopott volt, nehezen nyílt. Amikor végre belökte az ajtót, egy patkányt vélt megpillantani, mely épp a sarok felé iramodott. Talán ez az a patkány… futott át Vajda agyán, miközben a bicikliket szemügyre vette.”

„Nekem még egy kicsit korán volt, azt hiszem. Meg végül is annyi idő után épp csak véget vetettem az absztinenciának. Jó volt csak egyszerűen szétcsúszni, szétbomlani, ez a nulla befektetéssel belengő numeralehetőség kinyitotta az atyaeget, hogy akkor most mi legyen.”

„A lányom nem hagy békén. Azt hiszi, örökké fogok élni. Nem akarok csalódást okozni neki, ezért már elég régóta mondogatom, hogy felkészítsem rá, nincs már sok hátra, érzem.
Ő ilyenkor csak legyint, tréfásan megfenyeget, és azt mondja:
– Ha megtudom, hogy meghalsz, agyoncsaplak!” – Friedeczky Katalin novellája.

„A vállalkozó az irodájában áll az ablaknál, a tér fölött ragyog a víztorony, a férfi arra gondol, hogy tegnap este megütötte a fiát. Péter egy hajléktalannal állt elé a kertben, vihogott az anyja hangján, azt hajtogatta, ez az öreg a nagybátyja. A szegény rokont be kell fogadni.” – Kalász István elbeszélésének befejező része.

„A vállalkozó. Ő beszél az emelvényen. A Centerről, az új munkahelyről. A beszédet az internetről töltötte le, igazított rajta, törölt ezt-azt, tett bele jelzőt, település helyett városunkat írt, elkerülő út helyett áruházat, nagy eredmény helyett csodálatos kihívást.” – Kalász István elbeszélése, 1. rész.

Márton László a Katona József Színház felkérésére készítette el a Faust második részének fordítását. Az előadás rendezőjével, Schilling Árpáddal folytatott levelezése által betekinthetünk mind a műfordítói, mind a színházi kulisszák világba. A levelek közlésével erre a rendkívül izgalmas utazásra hívjuk az olvasót, Márton László kommentárjaival és Faust-részletekkel gazdagítva.

„A novellák valahol félúton helyezkednek el Kafka és Örkény, a rémületes kiszolgáltatottság és a feje tetejére állított világ komikuma között.” – Laik Eszter írása Forgách András Valami fiatal szélhámos című kötetéről.

„Az anatómia megerőltető volt. Kényszeres izgágasággal tanultam, sétáim alatt motyogtam a latin szavakat. Hónapokat töltöttem a formalinba helyezett testrészek között. Félszemű, ráncos magzat bámult az üvegedényből, érzelmeim állandó vizsgáztatójává lett.” – Miklóssi Szabó István novellája

„A szálloda kívülről meglehetősen lepukkantnak tűnt. Katának a főiskolás korában elolvasott Márquez-regények garniszállói jutottak eszébe. Kint várakozott, amíg Gábor elintézte a szobafoglalást.”

„Esténként, hogy hasznosabban teljen az idő, új úszásmódokat találok ki. Van egy füzetem, abba rajzolom. Nézze. Csak úgy mutatom. Itt, például ez. De nem is, inkább ez itt utána, figyeljen. Ez a pillangóúszás továbbfejlesztett változata. De most mondja meg, nem volt egy szadista, aki kitalálta a pillangóúszást?” – Szávai Attila novellája.

„– Ezért kérdezem tehát, drága Catalinom, hogy te mivel tudnád emelni a háztartásunk fényét? És ne gyere nekem az „ezzel is, azzal is” dumával, mert az nem fog működni. Ide csak az cuccolhat be, aki valamit be is tud dobni, amire szükségünk lehet. És nem holmi homályos ígéretek formájában. Pofátlanság egy squatban szobát hirdetni? Az. De egy ilyen tökéletes helyet sehol a világon nem adnak ingyen.” – Varga Bence novellája.

„A gyermek mindenhol talált frontot, mindig mellébeszélt. A tanárait hibáztatta, kritizálta rossz előmenetele miatt”. – Boldogh Dezső novellája.

„Piros szobácskájának sarkában ide-oda imbolygott a jó két láb magas, narancssárga rizslámpa, tétován szállt a füst, a kazettás mennyezet pedig meghajlott kissé, akár a kátránypapír a hőségben. Utóbbit valószínűleg az ópium miatt láttam így.”

„A vonaton tízpercenként belenéztem a szatyorba, nem lankad-e a szív? Az utastársaim meg is kérdezték, valami kisállat van-e a szatyorban, hogy így nézegetem?”

„Én emígy: három ismeretlen-arctalan, ököl-drabális aljas garázda bánt el velem azon (a kutyasétáltató, sokadik kocsmán is túl-mutató) éjjelen, a primitív lüktetésű forgatag szellem– és jellemtelen utcáján.”

„Fekszik hát a hátán, a plafonra koncentrál és az alhasára, az izmaira, amelyek összerándulnak, pedig nem fáj a nézés, az érintés sem. Mégis mintha deréktól lefelé lyukakat égettek volna belé a kandi tekintetek…”

„– Az a kutya egyre nagyobb lett! Német juhász. Mondom magamnak, elég nekem a gyereket tömni, még itt van a nyakamon az a rohadt dög is. Nem tudjátok, mennyit tud egy fiúgyerek zabálni, pláne a kutya. Beadtam neki egy levél fájdalomcsillapítót. De nem volt elég. Több meg nem volt.”

„Helén felbiztatja Lilit, hogy rövid hajjal jelenjen meg, mert az jobban áll neki, mint a hosszú. Olyan rámenős, hogy Lili beleegyezik, és megkéri Helént, aki nem is ért a hajvágáshoz, hogy készítsen neki egy jó frizurát. Szívesen ajánlkozik, neki is fog, a hosszú göndör tincsek hullnak a földre, és pillanatok alatt kész is a Kleopátra-stílusú frizura.” – Részlet az Irodalmi Jelen gondozásában Könyvhétre megjelenő regényből.

„Gyula szomorúan tapasztalta, hogy sehol nincs igazi nyugalom. Otthon az anyja rikácsol, itt meg a barátai hőzöngenek. Szerencsére Béla hamarosan távozott, Anna néni drámai hangon elárulta, hogy egy Ady-versből idézett. Géza tartozása fejében meghívta egy ráadás fröccsre, így még három hosszúlépés meg egy olcsó vodka kijött a háromszázból.” – Cselenyák Imre elbeszélése.