Lecsöppent a
Krisztus vére
az orbáncfű
levelére,
az orbáncfű
virágjára,
aranyszínű
pártájára.

Mezey Katalin hitelessége több más mellett abban rejlik, hogy a mindennapok szépségeiből, például egy muskátli leveléből, pacsirtából, rigóból, trolibuszból, utcát mosó autóból képes poézist teremteni. Nem kellenek nagy szavak, ideák, eszmék, hogy a magánélet, a kisgyerekeinek esti betakargatása, a test, a nőiség, a szépség és ifjúság tünékeny valója, a kert, a rét, a nagyváros igazi nagy verssé nője ki magát. A költő az apró pillanatokból sző csodát, meglátja a kicsiben az egészet, a teljességet

Szélcsendben nézem: mint egy pillanatfotón, áll a vágta és áll a végtelen

A múlt, az elmúlás, a nosztalgikus emlékidézés, a tragikum súlyos elemei Mezey Katalin prózai munkáinak. Egy vele készült interjúban így vall erről: „Legfőbb múzsám egyébként is az elmúlás. Azok a sorsok, életek, amelyek elmúltak, de nélkülük megérthetetlen a jelen.

Mariska tornyos kontyára kötött fehér nejlon kendőcskében a vasalóállvány mellett állt. Morgolódva vette le a férfi válláról a méltatlanná vált ruhadarabot. Lekefélte, vizes ruhával átdörzsölte majd nedves vászon alatt gondosan átgőzölte. A férfi ezalatt prüszkölve, fújtatva lezuhanyozott és evés vagy egyetlen szó nélkül bedőlt az ágyába.