• Irodalmi Jelen

    A jövő évezred marhái – Gárdonyi Géza mesél és nevettet

    A sárkány ordított.
    A műkedvelők nem hallgattak.
    A sárkány ugrált dühében és a fogait csattogtatta.
    A műkedvelők helyükön maradtak és bőszülten játszottak.
    A sárkány közéjük ugrott és szétvágta őket a farkával.
    A műkedvelők széthemperedtek a gyöpön és fekve játszottak tovább.

  • Irodalmi Jelen

    Szegény ember jó órája – Gárdonyi Géza, az elbeszélő

    Itt vagyok a szentjánosbogarak birodalmában. Leülök egy félig földbe süllyedt határkőre, és nézem, nézem a sötétségben világító parányi csillagokat, azt a két csillaglámpát, amellyel a vőlegényének világít a kis bogármenyasszony. Mennyi epedés, mennyi izgalom a fűszálak és bokrok országában.

  • Irodalmi Jelen

    A próza fű, a vers közötte rózsa – Gárdonyi Géza versei – és költők Gárdonyiról

    A lomb nem mozdul. A fűszál is áll.
    Kertemben ér az estéli homály.
    Alant a völgyben csöndbe halt a lárma.
    Érzem az álmot, mint száll fűre, fára.

  • Irodalmi Jelen

    Ami kimondható – Kabai Csaba írása Ratkó Józsefről

    Ratkó József manapság nem tartozik a legolvasottabb szerzők közé. A sokkal elevenebb és kiterjedtebb kortárs recepció napjainkra egy szűk kör lelkesedésévé változott, a költő irodalmi köztudatban való jelenléte jóformán egy-két szavalati darabra és néhány gyakran idézett sorra zsugorodott.

  • Irodalmi Jelen

    "Rác-magyar" – VITKOVICS MIHÁLY egri költő sziluettje

    Egyszerre volt hagyománytisztelő, származására büszke szerb - és elkötelezett, hazáját, s különösen a magyar nyelv gondját szívén viselő magyar.

  • Irodalmi Jelen

    Remember Attila remember – Sziveri János a Költészet Napján költőket szólít

    Elérhetetlenek számunkra
    a szó rejtélyei. És mégis e kudarc gyönyörűsége
    kínoz folyton, az idők zúzódásában.

  • Irodalmi Jelen

    Négy nap, amely megmenti a világot – Vasárnap

    Mert fény van minden tárgy fölött.
    A fák ragyognak, mint a sark-körök.
    S jönnek sorban, derengő végtelen,
    fény-sapkában 92 elem,
    mind homlokán hordozva mását –
    hiszem a test feltámadását.

  • Irodalmi Jelen

    Négy nap, amely megmenti a világot – Szombat

    S mert kívül gyakran elidőz,
    kihordja lassan, ami kincs,
    s összegyűlik benne a fény,
    a végtelen megtartó titka.

  • Irodalmi Jelen

    Négy nap, amely megmenti a világot – Péntek

    mi lesz, ha újra földre száll
    a Megcsúfolt és Megfeszített,
    s mert jósága, hite, imája
    egyszer már mindent elveszített

  • Irodalmi Jelen

    Négy nap, amely megmenti a világot – Csütörtök

    A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon.
    Csütörtök este van.
    Nem átkozom magam.
    Nem siratom.

     

  • Onagy Zoltán

    Dickens

    (1812. február 7.–1870. június 9.)

    Dickens ugyanis – hőseivel, figuráival ellentétben – részletesen ismerte a nő anatómiai egységeit és alegységeit, pontosan tudta, merre hány méter. Nem véletlenül kaszálta végig a családot (sógornőjét pl.), a kedvére való színésznőket, rúgta ki feleségét tíz aprólékosan legyártott gyerek után. Dickens a fekete lovas fehér paripán.

  • Onagy Zoltán

    Walt Whitman

    (1819. május 31.–1892. március 26.)

    A védelmi falanx legalább olyan erőteljes, mint a támadó: "... amelyek nélkül egy hatalmas hang, egy erős szín hiányoznék a világirodalomból. A költő az ember nélkül, ez a költő - nagy és páratlan költő - enélkül az ember föl nem óriásodhatott volna. A törpéknek, akár a jeles törpéknek is, az óriással szemben nem szabad pöffeszkedő jogot érezniük a mindig fölényt jelentő megbocsátásra." – amiben egyet kell értenünk. 

  • Buharin Paszternak
    Onagy Zoltán

    Borisz Paszternak

    (1890. február 10.–1960. május 30.)

    Buharin Paszternakot nevezte a legnagyobb szovjet költőnek, amitől a legnagyobb szovjet költőnek nevezett Paszternak megrémült (ha nem akarnék ennyire finom és irodalmi lenni, a következő képet használnám: Borisz egyenesen összeszarta magát). Volt rá oka.

  • Onagy Zoltán

    Victor Hugo

    (1802. február 26.–1885. május 22.)

    Ha valaki megkérdezne, ugyan ki írja meg a rendszerváltás utáni magyar Nyomorultakat, nem volna tippem. De gondolkodom. A dolog nem testidegen, hiszen a francia Plon Kiadó megíratta és megjelentett a kétszázadik születésnapra a Nyomorultak folytatását egy általam nem ismert François Cérésa nevű francia íróval. De az se magyar Nyomorultak, ahogy az eredeti sem az volt. Nálunk nincs ok, indíték. Itt „minden szép és minden jó, mindennel meg vagyok elégedve” – mondá Ferenc József. De a legvalóságosabb valóságot talán mégis Voltaire mester mondatja ki Pangloss mesterrel a nagy Leibniz mester nyomán: „Ez a világ a lehetséges világok legjobbika”.

  • Onagy Zoltán

    Bulgakov

    (1891. május 15.–1940. március 10.)

    Sztálin többször kijelenti, Bulgakov a legjelentősebb drámaíró. Ismert olyan Bulgakov-darab, amelyet tizenötször megnéz a Művész Színházban. Az állítólag jól látható és hallható tetszésnyilvánítása az egész városban visszhangzik.

  • Onagy Zoltán

    Németh László feltámadás előtt?

    (1901. április 18.–1975. március 3.)

    A Németh-drámák ’komolyak’ – tragikusak, fenségesek, emelkedett gondolatokat járnak körül, korunk uralkodó látás- és beszédmódja az irónia, minden közbeszéd és közszereplés iróniával van átitatva (és röhögéssel körülvéve), és talán csak a szentmisék maradtak mentesek az iróniától. De azért azt gondolom, Németh több darabját is lehetne játszani kor-szerű dramaturgiával, rengeteg élő gondolat van bennük – kétségtelen, erőteljes, teremtő színházi rendező kellene hozzá.

  • Onagy Zoltán

    Az ötvenes évek csodagyereke – Sarkadi Imre

    (1921. augusztus 13.–1961. április 12.)

    Hiszen máskor is megtörtént, hogy alkoholtól bódult fejjel felmászott egy háztetőre, és kötéltáncoshoz méltó akrobatikával végigment a tetőzet gerincén, és máskor is megesett, hogy két kézzel kapaszkodva az ablakpárkányba, kifüggesztette magát többemeletnyi magasságban, majd visszahúzódzkodott, és nevetve kért még egy pohár pálinkát. Hát egy ízben így zuhant a halálos mélységbe egy nagyon sok emeletnyi ablakból.

  • Onagy Zoltán

    Csengey Dénes – A forradalmár

    (1953. január 24.–1991. április 8.)

    Azok közé a sokak közé tartozom, akik futólag ismerték rövid, zajos életében. Életveszélyesen lendületes fickó. Én legalábbis életveszélyesnek érzékeltem minden pillanatban. Szó sincs még a "Ruszkik haza"-ról, ő már nyomja. Szó sincs arról, hogy Kádár monnyon le, de ő nyomja.

  • Onagy Zoltán

    Örkény István

    (1912. április 5.–1979. június 24.)

    A forradalomban való érintőleges részvétele miatt 1957-től szilencium, azaz publikációs tilalom. De az olló az irodalomban is nyílik (hol meg zárul), a szocreál regényeknek bealkonyul (az avatott szocialista-realista írók, akik nem tudtak mást, csak szocreált és úgy maradtak, őszinte bánatára). A politikai-irodalmi drill után lassan előbújik a ma ismert fintorgó, ironizáló Örkény.

  • Onagy Zoltán

    Költő és guru

    (1926. június 3.–1997. április 5.)

    Megnyugtat, hogy nemcsak a tanító, a tanítvány sem szabályos. Átlát mesterén, nyilván csak azt veszi át tőle, amit használni tud. Általában az a benyomásom, hogy buddhizmusában keveredik a metafizikai kifinomultság és a köznapi célszerűség. Meg is mondom ezt neki. A „cél” szó hallatára felkapja a fejét. A cél, miféle cél? És ha nincs cél? Vagyok a világban, miért kell még egy cél is?