– Már megint nem azt a kenyeret hoztad, amit kértem, azt a lukacsosat, tudod jól, melyiket szeretem. Azt is megmondtam melyik üzletben találod, és össze ne téveszd a hagymással.

– Tudom, kerestem, sajnos elfogyott, mire befejeztem a munkát, de úgy látom ez is lukacsos.

Béci, a zöldpólós haspók nehezen préselte át duzzadt testét a drótkerítésbe vágott lyukon. Mögötte hasaló társát szidta suttogva. Gyuszi mérgesen visszamorgott.

– Mekkora lyukat kellett volna vágnom, te idióta? Ha a dagadt testedre szabom, az egész utca lecsekkol bennünket, mire végzek vele! Mi a bánatnak kell annyit zabálni? És egyáltalán honnan jött ez az agyament ötlet, hogy világos nappal muszáj megcsapni a szajrét? Minden tisztességes kollega éjszaka dolgozik!

Ernőke tegnap elhozta nekünk a váltott eurót. Valamivel több, mint egymillió. Nem euróban persze, hanem forintban. Az utolsó fillérünket is összekapartuk, hogy meglegyen az összeg és megvehessük végre álmaink hot-dogos kocsiját. Erről eszembe jut az Első millióm története című tévéműsor. Mégsem volt hiábavaló annyit tespedni a tévé előtt.

– Jó napot kívánok, Városy Zoltán vagyok, az újsághirdetés miatt jöttem.

Hosszas csengetésemre egy kedves arcú, idősebb hölgy nyitott ajtót. Csillogó szemeiben érdeklődő kíváncsiságot éreztem, amikor végigmért.

Meghalt a varázsló. Egy fényes, szeptemberi délutánon, végleg átadta testét az anyaföldnek. Temetésére, halála után egy héttel, még ragyogó őszi napsütésben, a lenyugvó nap utolsó erejében, kerülhetett sor. Színpadi közegben. Háttérben a narancsos égbolt, előtérben a nyitott koporsó, benne a varázsló, testén hatalmas rózsacsokor.

Kedves gólyák!
Üdvözöllek titeket a... (itt víz cseppent a lapra, mikor Pista az irodában öntözte a kiszáradt kaktuszunkat)

Pár dologról jó, ha tudtok. Kedves társaimmal összegyűjtöttem nektek a főbb tudnivalókat arról, ami ebben a tökéletes intézményben folyik.

július 12. – szombat

A hatalmas tó felületén szikrázó napsütés milliónyi csillagocskát varázsolt köréjük. A csodálatos látvány kellemes érzéssel töltötte el. A csónak lágyan ringatózva haladt az apró fodrozódó hullámokon céljuk felé. A hattyúk szigete a tó közepén volt. Nagyon várták a napot, hogy kettesben legyenek, gyerekek és feladatok nélkül. Szerették a vizet, fiatal korukban sokszor voltak csónakázni. Most kicsit nosztalgiáznak ez az ő napjuk.

A pályázatírás is, akárcsak a többi szerencsejáték, okozhat függőséget. A notórius pályázó úgy követi a pályázati kiírásokat, mint brókerek a tőzsde állását. Válogat közöttük, mérlegeli, akár a bolti termékeket. Természetesen a pénzdíjasokat részesíti előnyben, de nem elhanyagolható szempont a dicsőség sem, vagyis, hogy bekerüljön a neve valamilyen kiadványba.

Valamikor – réges-régen – a teknősbéka versenyt futott a nyúllal. Nem mintha különösebb kedve vagy tehetsége lett volna hozzá, de rábeszélték. Sőt, a támogatói még azt is a fülébe súgták: „Nem veszíthetsz! Mi majd segítünk neked.” Miután vesztenivalója nem volt, megpróbálta.

A csendes kis sikátor pont olyan volt, amivel egy detektívregény kezdődik. Amolyan hasfelmetszős féle, vagy esetleg egy horror story, ahol egy sötét rém a pokol valamely bugyrából a földre manifesztálódik kiirtani az emberiség felét.

Lassan élesedik a kép és egy fehér plafont látok és bár fordítanám a fejem, de nem megy, mert mintha be lennék gipszelve tetőtől talpig és a fertőtlenítőszagból meg a pityegésből rájövök, hogy valószínű egy kórházban lehetek és gondolom már meglehetősen régóta, mert a plafonon a fények már narancssárgák és a fák árnyéka is elnyúlik, mivel lassan lemegy a nap és nem értem igazából mi történt, mert nemrég ittam meg a reggeli kávémat a kedvenc pisztáciás bahlavámmal, és indultam dolgozni a mezőre, ahol valami statisztikai munkám lehetett, mert az rémlik, hogy szám

– Főnök, kiástuk, jöhet a víz.

– Mit ástatok ki?

– Hát, amit kért. Eltartott egy darabig az igaz, de ki van ásva.

– Mi az, amit kértem, hogy ássatok ki?

– Hát a csatornát, ami összeköti a házát a Balatonnal.

– Én nem kértem ilyet.

– Akkor temessük vissza?

JÁRVÁNYVESZÉLY MIATT MENETJEGY KIADÁS AZ ÁLLOMÁSON NINCS! MEGVÁLTÁS A VONATON!

Teljes megelégedéssel szemléltük, hogy a gangról elővarázsolták a babakocsit. Az igazság az, hogy már kinőttünk belőle. Maga a jármű négy nagyobbacska keréken gördült és szívecske formájú oldalai voltak fehér műbőrrel bevonva, amit vékony alumínium szegély ékesített. Egyszóval, elég csúnya volt, de rendkívül strapabíró.

– Tisztelettel üdvözöljük körünkben dr. Ostoros Amált, az El a mancsokkal a szüzektől mozgalom alapítóját, aki előadásában a „Bolond likból bolond szél fúj” közmondást elemzi.

Alábbhagyott ez az átkozott pandémia, az idén talán végre nyaralhatunk! Sohasem jártam még egzotikus vidéken, egyrészt elfoglaltságom, másrészt egyéb okok miatt. Sőt, az utóbbi években nem jutottam tovább a szomszédos Alsótöködnél sem, ahol ismeretségeim hozadékaként olykor gőzölgő krumplislángossal és egészen iható homokháti borokkal kínáltak a derék atyafiak!

Talán nem tudjátok, de Brad Pitt imád kemencében sütni. A félreértések elkerülése végett, nem ilyen kis silány, konyhai gáztűzhely sütőjében sütögette a pecsenyéjét, hanem egy hatalmas, búbos kemencében pirította ropogósra az ízletesen pácolt húsokat. Úgy történt, hogy amikor éppen nem forgatott valami filmet, és a csajok is békén hagyták, elbújt itt Magyarországon és átadta magát a kemencében való sütés örömének. Imádta a kis falunkat, mert senki nem tudta, hogy ő a Brad Pitt. Mindenkinek úgy mutatkozott be, mint Béla, a kemencés. Tizenötezerért vállalt egy rendezvényt.

Amikor elkezdődött ez az egész járvány-mizéria, nem teketóriáztam sokat: összeszedtem a legfontosabb cuccaimat egy-egy táskába (ezt később a szemem alá raktam), és beköltöztem a fejembe. Először kissé idegenkedtem, olyan lelakottnak és elhagyatottnak tűnt a hely. Mintha valami olcsó horrorfilmbe csöppentem volna, ijesztő. Hirtelen nem is tudtam felidézni, hogy mikor jártam itt utoljára. Egyáltalán jártam már itt egyáltalán? Talán egyszer, még irtó régen a pszichológus vezetésével, de nem tudom felidézni.

A csajom elhagyott a vírus miatt. Kicsit pontosítok, mert ez így félreérthető: a Covid-ért hagyott el. Három és fél év együttélés után az egyik szombat reggel egy sietősen írt üzenet fogadott a konyhaasztalon, miszerint ennyi volt, elhagylak. Mivel félálomban nem bírtam értelmezni a cetli tartalmát, így egyszerűen visszafeküdtem. Aztán amikor kicsit később, egy kávé mellett újra elolvastam a végszóként odafirkált szavakat, fájni kezdett.