angyal találj meg engem
rejtőzéseim közepette is
nyiss utat ködön át botladozó
szavaimnak

ó! állítsd meg a virradatot
késsen a hajnal késsel jön a hajnal
zárjon be a Gyár pláne a Párt
csak a retro igaz

Hangtalan szeltük az utat s az erdőt ketten,
tejes ködbe mártózva, szinte teljesen.
Azt hittem, alszik, de szólt. Lassíts most, kedvesem,
köd van, s valami gyanúsat érzek itt belül…

de jó gyerek légy és meglásd,
az ecet holnapra visszacukorul,
csak egyet kell aludni, aztán
sokkal jobb lesz majd ugyanúgy.

Át akarok lépni egy határt.
Nem tudom, hol van, határ-e tényleg,
és nem voltam-e már odaát.

a mi angyalunk,
nasztaszja filippovna,
másképp láthatatlan.

A színes mandarinrécék,
Akár a kínai mandarinok.
Konfuciánusok, hűek
Egymáshoz és a taóhoz.

Nem olvadok, nincs is kinek.
A szél bokraiban bujdosom.
Panaszkodom a semminek.

Az utazó „tét”-lenné vált.
„Származott”, ám ez elfogadhatatlan és megoldhatatlan, megszokhatatlan káprázatként feszítette (máskor sehol-létekbe oldotta) mindennapjait.
„Természetesen”: „semmi sem biztos”.

Mikor alszik el
még maga az alvás is?
És mi voltam,
míg meg nem születtem?

Persze semmi panasz férfi
száját szitok el nem hagyja
Elég ha guggol és nézi
mily erős a gyenge hangya

a felhőhajók
szétszéledtek: nem látni
a Fölső Tengert

az élet szerdáján azt mondom én
hogy nem mondok most semmit
jobb lenne a hasam után menni
az égitestek helyzetét egymáshoz
és a hasamhoz mérni

Magába feledve várja a szellem,
A fájdalom a sötétben halkan ég.
Fényesség álcázza, halkul a tudat.

Lényeg a Rés,
hogy, ki benéz,
belássa nyomban:
mennyire kint van.

Önmagában álom, ébren is. Régi sivatag keveredik bele, gyerekkori sivatag, a sívó homok a Kiskunságon, a pár szál fű közt pergő, szálló aranyhomok vándor dűnéi…

Szótlanná tesz a holmikorésmennyiért. – Én beszélgetnék.

A logo-mandalában a szavak írott képe a többszólamú olvasat szolgálatában áll, a látványban rejlő tartalom gazdagsága többnyire csak hosszabb szemlélődés után bontakozik ki. A logo-mandala az elmélkedés műfaja. (Papp Tibor)

Válogatást teszünk közzé Böszörményi Zoltán "Majorana Kitekint" című verseiből. Majorana szikrája, Majorana és az idő, Majorana kitekint, Majorana estéje, Majorana halkuló szeme, Majorana kincse, Majorana és a sátán.

Füleltem befelé, s csak ezt hallottam:
azonos anyag sátán s angyal.
Szolgálsz? Angyal vagy! Lázadsz? Sátán!
S te közben egyre ugyanaz maradsz a hitben:
az ember csak kényszerítve ember,
​s nézőpont kérdése, ki az Isten.