a házak közt
egy út húz el sietősen
csak ő emlékszik még
hogy az örökkévalóság nagyon-nagyon régen falun született

„Van ugye az, hogy már teljesen eltikkadtál a vasalástól, de mintha ez nem volna elég, tudván tudva, hogy az agyad is el fogják tikkasztani, kézbe veszed a távkapcsolót. Na, ez a pillanat az őrület kezdete… Saját tapasztalatból tudom. Te ne tapasztald meg, inkább a rádiót kapcsold be.” – Részlet Birgül Özcan regényéből Tasnádi Edit fordításában.

„nehezebben jönnek a szavak / a saját iramukat futják / akár az előfutó ló / néha belelendülnek mint a vadnyúl” – A. D. Winans versei Turczi István fordításában

Hangszerem a lélek,
Alig hallszik, pendül,

Mekkora az esély rá, hogy az ember ugyanazon a napon két sararával találkozzon? Eddig a ház közelében soha egyetlen egy sem fordult elő. Bár igaz, ha valamikor, hát most kora tavasszal kellett ennek bekövetkeznie: Mario magyarázata szerint a téli álom után előbújva kiváltképp aktívak és éhesek, tehát ilyenkor érdemes a leginkább számítani rájuk. – Federico Quiroga argentín szerző novelláját Vassy Zoltán fordításában közöljük.

úgy viselkedtünk,
mint alvó férfiak, vagy tán,
mint mészárszékről
megfeledkezett juhok.

– Miután ön hazajött Moszkvából, Kádár ismét találkozóra hívta – vetette fel a főorvos. – Nem találta ezt furcsának?
– Miért? – kérdeztem vissza. – Tulajdonképpen örültem neki… Mindjárt február 4-én találkoztunk, rövid idő alatt kétszer is, először Révkomáromban és utána Komáromban, ahol mindkét félhez csatlakozott a maga hivatalos kísérete. Kádárt minden érdekelte. Tudni akarta, milyen reformokat tervezünk.
A főorvos megismételte a kérdést: – Nem találta ezt furcsának?
– Akkor még nem!

Este elgondolkodtam Dubček szavain, és szinte ösztönösen ráébredtem, hogy valami mást akartam hallani. Közölnie kellett volna kereken: megadásra kényszerítettek! Ellopták a szabadságunkat! Ne higgyetek nekik! Brutálisan és kíméletlenül lerohantak! Ölik az embereinket! De ne törjetek meg! Maradjatok büszkék és önérzetesek a passzív ellenállásotokban! Előbb-utóbb legyőzzük őket… Előbb-utóbb győz az igazság!

Földönkívüliek
A. jönnek és segítenek
B. újra eljönnek és elpusztítanak
C. jönnek és közben valamit előidéznek
D. nem jönnek

a csend a falnak dőlve áll a boroskancsók a pincérnő borravalóját szagolgatják a karmaikat a kávézaccba merítő kutyák ugatása számadásra hívja az éjszakát foszforeszkáló véremen bugyogva haladnak át a szavak

Tíz centavóért vettem a sarkon,
egy ügyetlen kis angyal adta el nekem,
hegyezni-faragni kezdte nyomban,
és máris láttam, milyen erős fegyver.

Ámulatot kelt megjelenése, és áhítatot szül,
ily nagy a szépsége, s ily nagy a tisztelete.
Színe a kezdetben, mint nyármeleg éjjel a gránát-
almának héja, bíbor alatta a mag.

Itt volt először is
Biafra, azt mondják, mint egy finom mívű
Ábra nagy méretben keményfába faragva.

Annak ellenére, hogy az igazgató kedvence volt – ezért is alkalmazta –, a titkárnőnek is megvolt a büszkesége. Következésképpen hagyta, hogy a helyi sajtóhoz kiszivárogjanak bizonyos belső iratok, amelyekből kiderült, hogy az igazgató úr az előző évben hatalmas összeget költött egy óriási márványtömbre, amelynek csak a negyedét használták fel a nemzeti költőnek a kultúrház előtt felállított szobrához, a többit pedig odaadta oktatási anyagként szobrászatot tanuló fiának.

Találkoztunk, Istennő! A világegyetem űrében
Te voltál az alig-hang, amelyet követtem.
És ma – márványban, sétányán
a nyári kertnek.

Ahogy az meg van írva: ott leled
gazdagodásod.
Gazdag az ég, az egyszerű kék? Felhői
ezüst virágok.

Csak a harangok zúgása,
csak a szentségtartók fénye,
az Istent dicsérő halálsikolyok,
a domonkosok és a ferencesek lábnyomai
a templomok kőpadlójában – védnek bennünket.

Doina Ruști regénye a 19. század eleji fanarióta Bukarestbe vezeti el az olvasót, jól ötvözve a történelmi elemeket az adott korra jellemző misztikában, babonában való hittel – melynek nyomai egyébként napjainkban is fellelhetők a románság körében. Az okkultizmus rejtélyeibe beletanult lány, aki tizennégy évesen a brassói Bolgárszegről Bukarestbe kényszerül menekülni, tulajdonképpen nem más, mint maga a Pénteki macska.

A fiatal német szerző nachts (éjszakánként) című regényének főhőse egy fiatal nő, aki céltalan éjjeli sétái közben kivilágított lakásokba csenget be, és beszélget a főleg egyedülálló, későn fekvő emberekkel. Részlet a műből Muth Ágota Gizella fordításában.

Beköszöntött az új, a ’41-es évre virradó éjszaka.
Nővérét és az egész uluszt és az egész kalmük nemzetséget
Elviszik autókon, majd fűthető tehergépkocsikon Szibériába.
De vajon létezhet-e nélkülük a sztyeppei fű,
De vajon létezhet-e nélkülük a földön az emberiség,
Ha hiányzik bár egyetlen,
Sőt akár a legkisebb törzse?