Már csak két körülmény kellett ahhoz, hogy a piknik történelmi eseménnyé váljon, és mindkettőt sikerült biztosítani. Az egyik: hogy a forgatókönyvbe bekerüljön egy olyan mozzanat is, miszerint a résztvevők átsétálnak Ausztriába, majd vissza, üzenve a nagyvilágnak, hogy a Vasfüggöny már átjárható. A másik: hogy az országban tartózkodó keletnémet állampolgárok tudomást szerezzenek erről a nem mindennapi lehetőségről.

Isten akkor jól megnéz magának. Pimasz vagy, Euobe, de genere Özépeleta, fene a nemzetségedbe, ámbár, después de todo, fogjuk rá: szenvedélyes. Gőzöm sincs, mi után sóvárogsz; az öröklétre aligha.

A háborús felelősség megítélésében máig élesen eltérnek nemcsak a nemzeti és ideologikus álláspontok, hanem a kérdéssel foglalkozó történészek is.

A folyóiratokban megjelenő hirdetések sokat elárulnak arról, mennyit változott a világ 100 év alatt. Néhány 1914-ben megjelent lapból szemezgettünk, és közben kiderült, a fogyasztói igények nagyon hasonlóak a maihoz, a reklámok viszont kevésbé.

„A barack többjelentésű szó. Nőnek a lekvárt, férfinak a pálinkát jelenti.” Nyári tárcánkat olvashatják.

„Kell hozzá a vízpart felől fújó, halszagú szellő, a közelében sütött lángosok fokhagymás-tejfölös szagorgiája, a gyorsan átforrósodó kis papírtálca, amit hirtelenjében ledob az ember a fémborítású állópultra, ahol némi tűnődés után eldönti, a jól átsült uszonyvégek ropogtatásával kezdje, vagy egyenesen bele a közepébe, a hófehér csodába.” – Laik Eszter tárcája.

2014 márciusában érdekes elmélet bukkant fel az alternatív történelmi elképzeléseket népszerűsítő online magyar sajtóban: Petőfi Sándor vér szerinti fia volt gróf Széchenyi Istvánnak. A Magyarok Világszövetségének elnöke is az új teória mellé állt.

Hajdanában azzal ugrattam, hogy úgy érzem, a novelláit vállán a vadászpuskájával írja. Meg hogy bizonyára messzelátóval nézi a kéziratpapírt. Hol volt még akkor a billentyűzet...

Ha felnőni soha nem tudunk is, s ha fölnőni nem is érdemes, legalább beláthatjuk: a bohócruha nem tesz senkit sem bohóccá. Nem a bohócruha tesz bohóccá.

„A foci a magyar sport ópiuma. Szurkolói rászoktak, s akkor se jönnek le a szerről, ha már elfogyott. Keresik a gólokat, a sikereket, a játékosokat, a csapatot, ezért magukra öltik az angol klub mezét, a világbajnokság idején hollandnak, németnek vagy a Nyugat alkonyát jelképezve brazilnak öltöznek.” – Boldog Zoltán tárcája

A gyilkos golyók kioltották az osztrák–magyar trónörökös és felesége életét, de nem álltak meg a két áldozat testében. Tovább süvítettek bosnyák földről a szélrózsa minden irányába, Budapest, Bécs, Róma, Berlin, Párizs és London, Varsó és Szentpétervár, Belgrád, Bukarest, Szófia, Athén, Konstantinápoly és Bagdad felé, millió és millió puskagolyóvá változva, megszámlálhatatlan ágyúlövedékké, gránáttá, torpedóvá és bombává, kínhalált osztó lángsugárrá és mérges gázzá.

Megszereztük egy magyartanár feketelistáját, amelyben a diákokra nézve legveszélyesebb olvasmányokat gyűjtötte össze. Most fény derül az évekig rejtegetett titokra. A nyár talán alkalmas arra, hogy elolvass közülük néhányat. Nyári könyvajánló középiskolásoknak.

„Tapogatja a párkányt, egyenként fogdossa a radiátor hideg bordáit, aztán a mosható, olajos falfestéket, szimatol, szaglászik, és elraktározza az iskolaszagot. Jó volt visszasurranni.” – Laik Eszter tárcája

Mit tegyünk, ha már unjuk a 85. Ünnepi Könyvhét műanyagszékeit és kifakult színes napernyőit? Örülhetünk-e „Európa legnagyobb könyvesboltjának”? Megújulhat-e a rendezvény?

Vajon elkezdődött-e már? – a lassú sivatagosodás. A természetnek, az emberinek is, van egy kritikus pontja, melyen túl a pusztulás megfordíthatatlan, a folyamat már önmagát gerjeszti.

Negyvennyolc évi békének és békés fejlődésnek, a magyar gazdaság és kultúra egyik virágkorának vetett véget a hadbavonulás. Képzőművészetünk és irodalmunk e szép korszakát mutatta be a világháborús időszakra is kiterjedőleg a londoni Balassi Intézet kiállítás- és előadás-sorozata. Dr. Pászthy Bea, a kulturális központ vezetője meggyőzően színvonalas sorozatot állított össze.

A foci-világbajnokságnak nemsokára otthont adó Brazíliában egyébként ebben a percben is dózerolják a favelákat, hogy Rio de Janeiro letisztultabb képet mutasson az odalátogatóknak. - Sultanus Beatus tárcája

„Mi csak a bejárati üvegajtóig láthattunk el, ahol szigorú őrök álltak, egyenruhában, odabent zord portás kért számon mindenkit, aki nem volt első ránézésre ismerős, az épület előtt pedig nagy, fekete és ezüst, csillogó autók parkoltak, olyan fajták, amilyeneket akkor még nemigen lehetett az utakon látni.” – Laik Eszter tárcája

Lehet, hogy – legalább ebben – nemsokára utolérjük Angliát, meg a többi nyugati országot? Hogy nálunk is természeti ritkasággá válik az akácfa? Legalábbis nem lehetetlen. Mert Hunniában, pontosabban Brüsszelben megint valami készül. Nótabéli fánk a legjobb úton van afelé, hogy felkerüljön az Unió feketelistájára, azaz nemkívánatos növénnyé nyilvánítsák. Planta non grata…

„Van egy álmom: belépek a magyar érettségi napján a terembe, és a feladatlapon a sok-sok választható téma között ott szerepel a következő is” – cikkünkből kiderül, mit álmodott a szerző a magyar nyelv és irodalom érettségiről.