Az ünnep most születik. Ebben a kihordásra kész csöndben, a várakozásban és a türelemben. Abban a szinte légnemű mozdulatban, ahogy megigazítom a hajam, pedig még annyi minden fogja érni, mielőtt te belehajolsz.

Evezőivel úgy emelt át a híd alatt, mint halott menyasszonyt  vagy kövér halat szokás. Jeget hizlalt, én sóval fizettem érte. Szabad halász, méheim hajnalban kezdenek zsongani.

Üveggolyó lenni vágyunk egy versben, hogy ne kelljen a fényben átlényegülni.

„Lábujjaid újszülött ötösikrek.

Terrakotta törzsüket csókolom.

Tükrös gyöngyház-feje van mindegyiknek.

Hideg patak fut végig combodon.”

(Faludy György: XXXIV. Fülledt éjszaka, 2)

Kortárs verses-zenés pódiumműsor az Irodalmi Jelen Trianon-emlékszámából élőben és online közvetítéssel is.
Terítéken: a jelenkori magyar irodalom legizgalmasabb szerzői és fiatal alkotói. Ötállomásos turné öt különböző színházi produkcióval Győrön, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon és Székesfehérváron.
Közreműködnek: Tallián Mariann és Lázár Balázs

Mikor veszi elő a sakktáblát Vörös István, lepipálja-e valaki táncban Áfra Jánost, ki látja Kemény Istvánt nevetni – Fehér Enikő és Ráday Zsófia négykezes naplója a IX. Hajdúböszörményi Írótáborról

A vágyakat szitálni tanulom,
feldolgozni, mint az állatok testét.
Hadd játsszanak vele gyerekek a gangon,
a rothadó húsnak később lesz szaga.

„A létrát akkorra már bekészítettem, az ecetszagú ablak előtt állt tárt karokkal, mintha minden vágya annyi lenne, hogy a parkettába feledkezhessen. Lassú léptekkel, imbolyogva haladtam a fokokon, anyám a fotelből dirigált, hogy vigyázz, Titili, le ne ess, mert akkor hívhatom az ügyeletet is…” – Részlet egy készülő regényből.

A tenyérből indult, az égig ér,
kezemben ringatott eleven erő,
feloldhatatlan vagy, ne félj,
ahova megyünk, ott nincsenek utak,
csak a betelt idő és a tér ígérete jóslatok helyett

Apró ráncok a szemed sarkában. Szép vagy.
Szálanként fújt üveglap a kezemben,
lassan lépkedek feléd,
meg ne roppanj.