-
Mányoki Endre
LEÜTÉS 23. – A Valóság mint metafora – Mányoki Endre tárcája
Az objektívbe vetett hit s az iránta táplált bizalom föl-föllángol; a fényképész időről-időre erkölcsi megrendelésre is dolgozik.
-
Mányoki Endre
ISTEN SZERETI MELINDÁT – Mányoki Endre novellája
Nagy a Melinda vétke, mindenki tudta. De hogy miben áll, azt senki sem. Vitte tovább a sorsát, még ha a málhája az egekig púposodott is.
-
Mányoki Endre
A Tarjánosi kanrózsa
Hunyt pillái mögött, az álomvetítőben (3D, dolby stereo surrender) megjelent, hatalmasan, ágbogait indázván a kanrózsa. „Róza vagyok – mondta nyájasan –, Rosa Tariana Masculina”. „Megvagy hát!” – kiáltott föl a sokat szenvedett tudós. „Az hagyján! De te is megvagy!”
-
Mányoki Endre
Leütés 22. – Lóvérek – Mányoki Endre kritárcikája
Buzássy már a címadással kínzó értelmezéskényszer-helyzetet teremt, mintegy azonmód gátat szabván a felelőtlen olvasásnak; rögtön az exponációnál megakasztván, ellehetetlenítvén a rutint, egy (mintegy) paralel másod-mozdulattal előlről hátrafelé átvilágítja művét.
-
Mányoki Endre
Leütés 21. – Fenn sík
A távol itt nem kerül közel, és a közelség sosem fog kitágulni. Nem láthatok a janicsárok jelmeze mögé, s az örökdíszletben rendszerhiba volna a könyöklő.
-
Mányoki Endre
No comment – Mányoki Endre tárcája
Nietzche titáni harca merénylet a Megfeszített ellen – ő a jelképe az ember hübriszének, a mindentudás gőgjének; az elfajult anyaghit sűrűsödött össze vélt ön-istenségében.
Isten a teremtésbe halt bele, mert amikor az ősrobbanást előidézte, akkor az összes jártányi ereje elment rá, hogy az anyag végül egy kicsivel több legyen, mint az antianyag.
-
Mányoki Endre
Álmosliget – Tükörszem
A fele osztály a pad alatt keresgélt: levert radírt, tolltartót, cerkát. Hiába. Bárhogy cseleztünk is, soha senki nem látott el a messzi Budavárig. Eszter csak járkált föl-alá.
-
Mányoki Endre
Leütés 20. – Mégis – Mányoki Endre tárcája
Egy árva versikében az itt-létünk egésze: a közös tapasztalat, közös emlékezet, közös nyelv széthullása – és a mégis egyetlen, nyilvánvaló esélye mutatja meg magát.
-
Mányoki Endre
Álmosliget - Tündérhalál - Mányoki Endre tárcanovellája
Olyan volt, mint egy látomás: a bőre halottfehér, átütött rajta az erek fonadéka, az arca pókhálósan ráncos. Csak a pillája csapongott, akár a káposztalepke. „Szervusztok, ifiurak – mondta –, hálás lennék, ha szednétek nekem néhány maréknyi epret.”
-
Mányoki Endre
Fárosz – Mányoki Endre tárcanovellája
A bal kezeddel kikaptad a szádból a cigit, úgy szálltál fel, égő gyufával. Akár egy fárosz, aki magának világít. Gyufával! A tök üres buszon.
-
Mányoki Endre
Álmosliget – A napszemüveg – Mányoki Endre tárcanovellája
„Mennyibe’ volt a napszemüveg?” „Erre gondolsz, Öcsi?” – és meglóbálta a foncsorost. „A boltban nyolcvan ruppó. A tiéd. Mert haver vagy” – és már dobta is, át a kerítésen, a lábam elé. Csak az egyik fülembe bírtam beakasztani. „Húzzál a fejedre egy tököt! – röhögött a Csöves, aztán még megtoldotta. – Már tegnap előtt kiment a divatból.”
-
Irodalmi Jelen
A nagy felolvasás III. - Második rész
Felolvasnak: Halmosi Sándor, Hegyi Botos Attila, Jónás Tamás, Korányi Mátyás, Mányoki Endre és Murányi Sándor Olivér.
-
Mányoki Endre
Rés a mennyezeten– Mányoki Endre tárcanovellája
Mellé tetszik a tanár úrnak beszélni, mondta a fekete lány, hát hogyan közölhetne bármit a jóember, ha nincsenek rá szavai?
-
Mányoki Endre
Meggyesmákos – Mányoki Endre tárcanovellája
Semmit se láttam. Csak azt, hogy a Marcsa felbotlik bennem, s elterül. És ahogy tápászkodik, a tésztás markával a hajamba markol. Tele lett az arcom is ragaccsal.
-
Mányoki Endre
Leütés 19. – A tagság kötelmei – Mányoki Endre tárcanovellája
Mauyori nézi őket. Körülötte ülnek, legalább is így érzi, a pincekocsmában, az összetolt asztaloknál, és egyesületet alapítanak. Ezek itt. Az övéi. „Hová lett a világ!” – mondaná, ha nem látná, hová lett.
-
Mányoki Endre
Leütés 18. – Nem történt semmi
Nem történt semmi. Néztem az eget. Ezüst pengék metélték a fekete selymet. A hasadék nyomban begyógyult, nem tárult fel mögötte új világ. Öngyilkos csillagok százai lobbantak s hulltak alá némán, és én, az angyalbogár, a földi korhadékból csodáltam, szótlan, e pusztulást. -
Mányoki Endre
Leütés 17. – Mentés másként
Meggyőződvén immár róla, hogy sem közismert, sem megbecsült, de jószerivel nyilván személyiség sem vagyok, önismeretemben akut zavar támadt. Már-már a pohár után nyúltam, hogy szeszben oldjam föl bánatom, midőn mentő ötletem támadt: a pohár után nyúltam.
-
Mányoki Endre
Leütés 16. – A Mézcsöpp elszivárog – Mányoki Endre tárcanovellája
Madarak állnak a levegőben, s látni, ahogy röpülnek. Állatok közelednek, noha nem moccannak. Lovak rohannak álltó helyükben, pillangók táncolnak mozdulatlan. Füstcsík feszül az állomás fölé.
-
Mányoki Endre
Leütés 15. – Talált, süllyed – Mányoki Endre tárcanovellája
Ússzál, mondatocska! Valaki majd csak megtalál. Kihalász, ki halász. Nézeget, s eltöpreng, ki lehetsz, honnan jöttél. Napra tesz, szárítgat, hazavisz s felrak a polcra szemmagasságba. Megérkeztél a kikötőbe.
-
Mányoki Endre
Leütés 13. – Zóna – Mányoki Endre tárcanovellája
Ülünk országnyi közös szobában, közös asztal mellett, s ha akarjuk, ha nem; ha hisszük, ha nem; ha jó ez, és akkor is, ha nem: ugyanaz az apánk és az anyánk.