• Irodalmi Jelen

    Mohóság, bujaság és a jóra való restség – Bozsik Péter regénymontázsa

    Olyan jointokat nyomtunk a Freddel, hogy az már a kész öngyilkosság, tudod, mikor a füvet nyírják, és az, ami az ollón lerakódik, az legtisztább anyag, hasisolaj, na, mi ezt bekevertük kokainnal, négyen teljesen elszálltunk, hat-hét órán keresztül csak lebegtünk, és felporszívóztunk mindent.

  • Irodalmi Jelen

    8 Égtáj – Nézőpontok / Kertész Jenő: Almák és fáik

    Az alma az árokszéli bokorba pottyant. Mindketten ugrottunk. Imi közelebb volt, engem mégis fellökött és elvágódtam. Ez volt a szerencsém! A bokor tele volt, ujjnyi méretű vörös darazsakkal. Pillanatok alatt ellepték Imi koponyáját.

  • Irodalmi Jelen

    Nagykanális – Majoros Sándor regénye (16) – Pillantás egy elmosódó tájképre

    Karcsi a helyzethez illő komolysággal nézegette a stukkert. Próbálgatta a súlyát, a fogását, tán még célzott is vele, de a végén arra jutott, hogy legjobb lesz, ha az apja műhelyében lefűrészeli a csövét.

  • Irodalmi Jelen

    Apuapuapu – Jónás Tamás életírása – A pofon

    A pofon. Megírom újra. Úgy kezdődött, hogy anyám megfenyegetett. Ezen mosolyogtam akkor, ma jólesne. Ja, tudom, József Attila is valami ilyesmiért könyörgött, de József Attila hülye volt, mert komolyan vette, amit érzett.

  • Irodalmi Jelen

    Magik nem es tudják – Muszka Sándor novellái

    Aszongya, nincs semmi baj met ejszen nem emlékszel, de én voltam az orvos akinél megszülettél. Édesanyádból én segítettelek vót a világra. Há mondom én aztot magának erősen köszönöm doktor úr, s ha így van, jöjjék, valahol egy decit igyunk meg.

  • Irodalmi Jelen

    Felemel – Gál Soma novellája

    És ahogy nagyapám felemel és forgat, a gyerek még nem gondol se szőlőre, se borra, nem bír betelni a csodákkal, repül, kergetheti a nyári lepkéket, „pilla, pilla”, kacagja a gyerekhang, és nagyapám lefékez egy pillanatra.

  • Irodalmi Jelen

    Joanna Maya – fejezetek Csobánka Zsuzsa regényéből

    Nem volt kép, amit ne festettem volna már meg, de arra mindig vigyáztam, ne legyek tetten érhető. Aztán egy életen át mégsem bujkálhat az ember önmaga elől.

  • Irodalmi Jelen

    Ballada a bolognai spagettiről – Rónai-Balázs Zoltán novellája

    Most nem lett semmi. M. János békésen hazudozott, pontosabban olvasmányélményeit keverte valósággal és elképzelésekkel. Ez egy darabig szórakoztató.

  • Irodalmi Jelen

    8 Égtáj – Nézőpontok / Balázs István: Az alma I–II.

    – Te akarsz lenni az Egy? Ez veszélyes és ez unalmas. Egyedül fogsz szorongani a titkoddal.
    – Nyugi, néhány embert még felvilágosítok majd – mondjuk, magát, tudós uram. Uralni fogjuk a világot.

  • Irodalmi Jelen

    Szerinte a világ – Deák-Takács Szilvia novellái

    Megmondanám neki, merre rövidebb, merre induljon, gondterhelten hümmögök, mert segítenék, de nem akarom az indulást, szőnyeget és albumot akarok, mellé teát, akár zöld dióból, csak legyen fanyar, nem bánom, szomjan is halok akár, csak itt maradjon.

  • Irodalmi Jelen

    Nagykanális – Majoros Sándor regénye, 15. rész – Télvíz ideje

    A meglepetést hamar fölváltotta a boldog izgalom, hogy gőzössel utazhatok. Valami azért nem stimmelhetett, mert amikor anyám a kapuban elköszönt tőlünk, sírva fakadt. Majdnem kicsúszott a számon, hogy tán csak nem akarnak lelencbe adni…

  • Irodalmi Jelen

    Semmit sem szólok – Szőke Imre Mátyás novellái

    Örülök, hogy Bádog havernak szólított. Meg hogy néha fölhív és törődik velem. Igaz, hogy sokat nem lehet vele dumálni, de ha egyszer ott van, akkor ott van. Azt hiszem, a legtöbb témát nem találja menőnek.

  • Irodalmi Jelen

    Nagy Zopán: "Tenger"

    Az utazó „tét”-lenné vált.
    „Származott”, ám ez elfogadhatatlan és megoldhatatlan, megszokhatatlan káprázatként feszítette (máskor sehol-létekbe oldotta) mindennapjait.
    „Természetesen”: „semmi sem biztos”.

  • Irodalmi Jelen

    8 égtáj/ Átiratok – Molnár Lamos Krisztina: Galambszürke kosztüm / Deák Csillag: A kék kosztüm

    Alant egy fehér szobát lát, kórházi ággyal, mellette egy nővér üldögél, most éppen feláll, villanyt gyújt. Az ágyban egy test, csuklóján pulzust számolnak, a nyakát érintik szorosan, ott is, majd lemossák, tisztába teszik, felcímkézik és lepedővel letakarják. (Molnár Lamos Krisztina)

  • Irodalmi Jelen

    8 égtáj / Átiratok – Kálmán Dóra: Állatkert / Molnár Lamos Krisztina: Majomság

    Hirtelen pörögtek fel az események. Először csak arra lettünk figyelmesek, hogy a többi látogató a kijárat felé igyekezett; egyedül maradtunk a ketrecek környékén. Majd két izgatott alak futott hozzánk, és sietve elhadarták, hogy az Állatkertet váratlanul meglátogatja a miniszter elvtárs. (Kálmán Dóra)

  • Irodalmi Jelen

    La Fontaine Úrnak, Párizsba – SZABADOS ÁRPÁD meséi

    A hangya megsértődött. Hetekig nem ment a tücsök közelébe. Sárgulni kezdtek a levelek. Hullottak és kergetőztek az őszi szélben. Az eső is egyre kitartóbb volt. Közeledett a tél.

  • KÖDMALOM
    Pongrácz P. Mária

    KÖDMALOM

    Búcsúzunk egykori szerkesztőnktől, kedves szerzőnktől, Pongrácz P. Máriától, aki 84 évesen ma visszaadta lelkét teremtőjének.

     PRÓZA

    Mielőtt becsengetett a lakásba, mély lélegzetet vett, és elismételte magában a szöveget, amit az öregnek kell majd elmondania. „Láttam azt a malmot! Álmomban jött el hozzám!”

  • Borbély Szilárd: Húsvét Pinkáék udvarán

    Szorgalmasan nézzük a tyúkólat, a szénakazlat, a farakás alját. Oda szokott néhány tyúk tojni. Hogy ne vesszen el tojás, anyám reggel, amikor kiengedi őket, mindegyiket megtojózza. Este keresni kezdjük a tojásokat, ha kevesebb van a fészekben. Ez jó játék, kutatunk a tojások után. A kerítés és a sövény néhány helyen lyukas. Aztán mégis lesz egy fészek, amelyet csak nyáron találunk meg, akkorra már minden tojás megzápult. Tegnap hagymahéjjal festettük, büröklevéllel. A szomszédasszony még szegényebb nálunk. Hétfőn megdöglött egy szép tojója. Napokig sírva járt az udvaron. Húsvét van és még a tyúkja is eldöglik. Isten verje meg, mondja. 

  • Benedek Szabolcs

    Ropogós barna és piros tojások

    Búcsúzkodni kezdtünk, mondván, nem akarjuk a háziakat föltartani, meg hát amúgy is, még beugrunk ide-oda, aztán szertartásos megálltunk az ajtóban. A meglocsolt néni szertartásosan egy fél percre eltűnt a belső szobában, és amikor kijött, a zsebünkbe dugdosott egy-egy valamit.
    Néha még ott, a házban tudtunk vetni rá egy pillantást, ám erre a legtöbbször már az utcán került sor: ha barna volt, akkor ötvenes, ha piros, akkor százas.

  • Benedek Szabolcs

    Olvasástól írásig

    Kisiskolás korom talán legsűrűbben forgatott könyve A világ és az ember című úgynevezett gyermekenciklopédia volt. Többféle kiadásban is megjelent – nekem az összevont változat volt meg: egy vaskos, jó kiállású, strapabíró kötet, de lehetett kapni az egyes részeit külön könyvként is. Érthető nyelven, lebilincselő stílusban foglalta össze a Naprendszer működésétől kezdve az egyes kontinensek éghajlatán és terményein át a világtörténelem nagy fordulópontjaiig mindazt, amit egy nyolc-tizenkét éves gyereknek a világ működéséről akkortájt illett és érdemes volt tudnia.