-
Méltósággal beszélni a múltról
Az Írók Boltjában mutatták be Erős Kinga Szavakban lobog című kötetét, melyben magyar írók elevenítik fel az ötvenes években, valamint az 1956-os forradalomban szerzett élményeiket. A szerzővel Soltész Márton irodalomtörténész, a kötet szerkesztője beszélgetett.
-
Dávid harca Góliát ellen
A Magyar PEN Club az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezett november 4-én: Te pesti srác címmel Laczkó Vass Róbert kolozsvári színművész és Incze Gergely Katalin zongoraművész adták elő önálló estjüket, óriási sikerrel
-
Múltból merítve
Mezey Katalin Régi napok rendje című elbeszéléskötetéről beszélgetett a szerzővel Lázár Balázs a Magyar Napló Könyvesboltban. Az esten igazi meglepetésként hatott, hogy a költő-író fiatalkori színházi múltjára is fény derült.
-
A bartóki modell folytatója
Tornai József új verseskötetét mutatták be az MMA-folyóiratestek sorozat keretében. Az idén 92 éves Nemzet Művésze, Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő-író a bartóki hagyományból táplálkozó nemzedék utolsó tagja, ám, mint az esten is hallhattuk, versei mit sem veszítettek a fiatalság lendületéből.
-
Szabadegyetemek – szabad művészetek
Bollobás Enikő előadása Veszprémben
Bollobás Enikő az Appalache-hegységben létrehozott különleges oktatási intézményről, az 1933 és 1956 között működő Black Mountain College-ról tartott előadást a Pannon Egyetemen működő Sziveri János Intézetben. Az „amerikai Bauhaus” egy kis európai sziget volt az Egyesült Állomokban, jobbnál jobb művészek és tudósok leltek itt otthonra.
-
Ellentétek egysége
Bónus Tibor előadása a Sziveri János Intézetben
A veszprémi Sziveri János Intézet előadássorozatában ezúttal Bónus Tibor, az ELTE BTK docense beszélt Kosztolányi Dezső publicisztikájáról. A vendéget az intézetet vezető Arany Zsuzsanna mutatta be a főként hallgatókból és oktatókból álló közönségnek.
-
A Margó nincs a margón
A Várkert Bazárban rendezték meg a Margó Fesztivál őszi kiadását: rengeteg beszélgetés, növekvő kiadói részvétel és sokasodó külföldi vendégek teszik egyre népszerűbbé a négynapos könyves ünnepet. A szombat este – és talán az egész Margó – fénypontja Nádas Péter fellépése volt.
-
Túlélni Drezdát – egy keletnémet ifjú kalandjai
Peter Gehrisch német költő-író vendégeskedett Budapesten, ahol bevallása szerint a legszívesebben tartózkodik az általa ismert vagy lakott városok közül. A Magyar PEN Club estjén az író készülő regényéről beszélt a közönségnek, Bak Rita és Mandics György tolmácsolták szavait.
-
Böszörményi Zoltán német nyelvű válogatáskötete a Frankfurti Könyvvásáron
Az idei Frankfurti Könyvvásár Leseinsel (olvasósziget) pódiumán október 19-én délelőtt 11 órakor felolvastak Böszörményi Zoltán Notlandung (Kényszerleszállás) címmel frissen megjelent német nyelvű válogatáskötetéből. A szerzővel fordítója, Hans-Henning Paetzke beszélgetett, miután – az alábbi szöveggel – bemutatta őt a közönségnek.
-
„Ültessünk fákat az erődök helyén”
Janus Pannonius-díjátadó ünnepségek Szigetváron, Pécsett és Budapesten
Még kulturális eseményeken is ritkán hallhatunk idegen ajkú nagykövetet verset mondani, hát még úgy, hogy maga is költő. A 2019-es Janus Pannonius Költészeti Díj átadásán ebben az élményben is részünk lehetett, de megnézhettük Clara Janés Nadal nagydíjas költőnő videóüzenetét, és megismerhettük a társdíjak idei nyerteseit is.
-
„Sziveri János voltam”
Az Irodalmi Jelen Veszprémben
Az Irodalmi Jelen a megújult veszprémi Sziveri János Intézet első rendezvényének vendége lehetett. Az esten Böszörményi Zoltán, Varga Melinda, Kopriva Nikolett és Pejin Lea idézték meg Sziveri János szellemét „továbbgondolásokkal”, azaz a költő által ihletett versekkel, valamint megzenésített költeményekkel.
-
Tokajban a történelmi Magyarországról
„Tokaj amúgy is egy kicsit a szívem csücske, talán a szőlő, a jó borok, talán a táj miatt. Beregszászt és Tokajt nemcsak a valamikori egy országhoz való tartozás, hanem a bortermelés is összekötötte.” – Lőrincz P. Gabriella jegyzete a Tokaji Írótáborról.
-
Kovács Újszászy Péter
Barangolás Fodor Sándor nyomában
A késő délután napsugarai olyan precízen ragyogták be a Kincses Város járdáit, mintha maguk is igyekeztek volna a Kolozsvár Társaság székhelye felé irányítani az irodalom iránt érdeklődőket. 2019. augusztus 19-én este hat órától Fodor Sándor íróé volt a főszerep. -
Lőrincz P. Gabriella
Héthatár Irodalmi Fesztivál
A szervezők változatos programokkal várták az érdeklődőket: író-olvasó találkozó, zenés előadás, bábszínház, versszínházi előadás váltotta egymást a színpadon. -
Csermák Zoltán
Mikházán felsőfokon
A Hagyományok Háza első szabadegyeteme a Nyárád mentén
A Maros megyei Mikháza adott otthont augusztus második hétvégéjén a Hagyományok Háza első szabadegyetemének. A rendezvénysorozat pénteki megnyitásakor Kelemen László, az intézmény főigazgatója felhívta a figyelmet a hagyományok ápolására az élet mindennapjaiban, és az ebben rejlő jövőkép fontosságára: „A hagyományok megszakadtak, s a kommersz veszi át a helyüket. Legyünk tisztában szándékainkkal, legyen víziónk! Minden családban legyen természetes, hogy a helyi viseleteket vegyék fel, a lokális tánckultúrában legyenek otthon, s gyerekeiknek is adják át a hagyományokat.” -
-
Ráday Zsófia
A Hajdúböszörményi Írótábor jobb bármelyik nyaralásnál
Ráday Zsófia összefoglaló naplója a VIII. Hajdúböszörményi Írótáborról
Július 17., hajnali 2 óra 48 perc, amikor elkezdem a naplóm a táborról, legtöbb ismerősöm Kis Grófóra, Korda Gyuri bácsira vagy PIXA-ra (illetve ezek tetszőleges arányú egyvelegére) mulat az ország valamelyik pontján hősies fesztiváltúlélőként.
-
Kultúrakonferencia az Országházban
Az Országgyűlés Kulturális Bizottsága az Országház felsőházi termében
rendezett konferenciát, ahol kulturális intézmények vezetői beszéltek jelen működésükről és jövőbeli terveikről. A Petőfi Irodalmi Múzeum és az irodalom helyzetét Demeter Szilárd főigazgató járta körül előadásában. -
Rontott rondók, szonettek: Kányádi formabontásai
Az Irodalmi Magazin című népszerűsítő-ismeretterjesztő irodalomtudományi folyóirat legújabb tematikus száma Kányádi Sándor életművét járja körül. A lapszám három irodalomtörténész szerzőjével, S. Béres Bernadett-tel, Horváth Kornéliával és Mekis D. Jánossal beszélgetett Pataky Adrienn szerkesztő a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
-
Esős, de nem szomorú vasárnap
Az Ünnepi Könyvhét velejárója a kiadós zuhé, olyan „hagyomány”, mint az asztaloknál dedikáló költők és írók. Idén úgy tűnt, az olvasók és friss könyves alkotók a hőségtől fognak elpusztulni, az eső elmarad. Vasárnap azonban beborult az ég, hatalmas zuhét zúdítva a standokra. A szerencsésebb írók megúszták a bőrig ázást, az előrelátó olvasók pedig hoztak magukkal esernyőt – Varga Melinda képriportja.